2019. október 14. hétfő

okt. 14
16:51
Pont ugyanúgy büntettek egy másik polgármesterjelöltet is, aki nem volt hajlandó visszalépni vetélytársa halála miatt, mint a mohácsi szocialistát (444.hu)
Vattán négyszer több volt az érvénytelen szavazat, mint amennyi támogató voksot kapott a verseny nélkül polgármesterré választott Vas Béla.
okt. 14
16:51
Nagy bejelentést tett Majka: húzós időszak vár rá (Ripost)
A rapper boldogan számolt be az új fejleményekről műsorával kapcsolatban.
okt. 14
16:51
Szinte az egész világ Budapestre jön a vízről tanulni (vg.hu)
A világ 118 országából érkeznek vendégek Budapestre, a Víz Világtalálkozójára.
okt. 14
16:54
Van az a szett, ami még Margot Robbie-nak sem áll jól (Glamour)
Egyszerűen nem
okt. 14
16:57
A szavazólapok újraszámlálását kezdeményezi a győri ellenzék (Alternatív Energia)
Glázer Tímea azt is közölte, hogy feljelentést tesznek a rendőrsége a Jobbik négy visszalépett önkormányzati képviselőjelöltje ellen a választópolgárok félrevezetése miatt.
okt. 14
16:57
Lecserélték a Filmalap teljes döntőbizottságát (Spa Trend Online)
Káel Csaba egyetlen korábbi tagot sem tartott meg.
okt. 14
16:57
Ennyit kereshetsz a lakásod kiadásával (Portfolio)
A mostani piaci feltételek mellett akár 10 százalékot meghaladó éves hozam is elérhető befektetési célú, hosszú távú kiadásra szánt ingatlan vásárlásával – derül ki a TAKARÉK Index összegzéséből. Budapesten átlagosan 8,1 százalék, vidéki nagyvárosokban pedig 8,9 százalék az átlaghozam egy használt ingatlan kiadásán jelenleg. Az elemzés szerint a nu
okt. 14
16:57
Foci-Eb-selejtező: tényleg hibázott, bocsánatot kért a bíró az azeriektől (Ripost)
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra verte Azerbajdzsánt Európa-bajnoki selejtezőn.
okt. 14
16:57
Politico: feszült lehet majd a kapcsolat a főváros és a kormány közt a jövőben (SzMo)
Az angol nyelvű sajtó az ellenzéki összefogást tartja a sikerük kulcsának, és az egyenlőtlen küzdelemben elért vasárnapi eredményt vereségként látják Orbán és a Fidesz számára.
okt. 14
16:57
Kockás hasat villantott Tóth Andi (Life)
Kockás hasat villantott Tóth Andi - Videó
okt. 14
17:00
Újraszámolást akarnak Borkai városában (Infostart)
Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás - jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője.
okt. 14
17:00
A németek nem tiltják ki a Huaweit az 5G-s fejlesztésekből (Bitport)
Ettől még a körmére néznek a vállalatnak, és a hálózatüzemeltetőknek is jobban kell figyelniük.
okt. 14
17:03
Puzsér: Visszatérek a kulturális térbe, nem akarok a politikából élni (444.hu)
A főpolgármesterjelölt, aki 4,46 százalékot kapott, azt írja: „öt év múlva újra itt leszek, és újra alternatívát állítok a budapestieknek a politikai osztállyal szemben”.
okt. 14
17:03
Simán bejutott az asszonyverő Balogh József a képviselőtestületbe, lánya pedig polgármester lett Fülöpházán (SzMo)
A polgármesteri székétől a jogerős szabadságvesztést kimondó 2016 nyári ítélet miatt volt kénytelen megválni.
okt. 14
17:06
Változások a filmalapnál, feláll az új döntőbizottság (Infostart)
Megújul a Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága: a testületet hétfőtől Káel Csaba rendező, filmügyi kormánybiztos; Kálmán András, a filmalap vezérigazgató-helyettese, filmforgalmazási szakember; Pesti Ákos producer, gyártásvezető; Fonyódi Tibor író, forgatókönyvíró; valamint Pál Ákos, a filmalap vezérigazgatója alkotja - közölte a fil
okt. 14
17:06
Andrzej Duda: A magas részvétel cáfolja, hogy Lengyelországban gond lenne a demokráciával (USAracing)
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt győzelmét Andrzej Duda „rendkívül látványosnak” nevezte, rámutatva, hogy 1989 óta egyetlen lengyel párt sem ért el ilyen magas támogatást.
okt. 14
17:09
Felemás eredmény érkezett a magyar gazdaságról (ProfitLine)
A magyar ipar 0,3 százalékos növekedéssel zárta az augusztust. Nőtt az export, de a külföldi megrendelések és azok állománya is csökkent, ami lassulást vetíthet előre.
okt. 14
17:09
Látta ma már a fehérneműs Palvin Barbit? Nem?! Akkor itt az ideje (BorsOnline)
Jó ideje hangsúlyozzuk, mennyire érdemes követni hazánk legismertebb és legsikereseb
okt. 14
17:09
A korpásodás 12, filléres házi ellenszere (Spabook)
A korpás haj sokunk életét megkeseríti. Hiába mosunk gyakrabban hajat és figyelünk arra, nehogy megfázzon a fejbőrünk, mégis időről időre...
okt. 14
17:15
A rendszeres edzés jelentősége huszonéves korban (WebBeteg)
A huszonévesek leginkább a kinézetük miatt kezdik el az edzést, és az esztétikát tartják szem előtt, bele sem gondolva abba, hogy a fiatalkori edzéssel megalapozhatják izomzatukat, hiszen nem mindegy, hogy még 50 éves korukban is képesek lesznek-e sétálni egyet fájdalmak nélkül, és erőlködés nélkül haza tudják-e vinni a szatyrokat a bevásárlásból.
okt. 14
17:15
Orbán Viktor elhagyta az országot (444.hu)
A miniszterelnök Azerbajdzsánba ment.
okt. 14
17:15
Egy szál melltartóban pózolt Las Vegasban Hargitai Bea (Life)
Egy szál melltartóban pózolt Las Vegasban Hargitai Bea - Fotó
okt. 14
17:17
Két pofont kevert le Istenes Bencének Csobot Adél (Life)
Két pofont kevert le Istenes Bencének Csobot Adél
okt. 14
17:18
Matolcsy 10 pontja, benne a Budapest-megújítási program (Privátbankár)
A Szégyenfoltok eltüntetése című, a Növekedés.hu-n megjelent írásában a jegybankelnök tíz pontban foglalja össze a tennivalókat. A tizedik pont érdekes módon Budapesttel foglalkozik „Ne hagyjuk, hogy a főváros fejlődése megakadjon!” címmel.
okt. 14
17:18
A mostani helyzet a Schumacher-Ferrari együttállást is felülmúlja (Infostart)
Négy futammal a Forma-1-es szezon vége előtt megszerezte sorozatban hatodik konstruktőri világbajnoki címét a Mercedes csapat. A Japán Nagydíj után az is biztossá vált, hogy az ezúttal harmadik helyezett Lewis Hamiltont már csak a márkatárs, a szuzukai győztes Valtteri Bottas érheti be.
okt. 14
17:18
Hálózatról tölthető RAV4 is megjelenik a Toyota palettáján (Autónavigátor)
November 22-én, a Los Angeles-i Autószalonon mutatja be a Toyota a RAV4 hálózatról tölthető (plug-in) hibrid kivitelét.
okt. 14
17:18
Ezek a legfontosabb légkondis tudnivalók hűvös időben (Player)
Ki akarna légkondira gondolni, mikor a sálját hurkolja? Kábé senki, viszont mégis azt javasoljuk, hogy pár légkondis dolgot végy fontolóra, mert nem csak nyáron és nem csak melegben lehet hasznos!
okt. 14
17:18
Nézőpont Intézet: Közel kétharmaddal nyert volna a Fidesz (HírTV)
Ha a leadott voksokat parlamenti választásra vonatkoztatjuk, a Fidesz országos és erős győzelme megkérdőjelezhetetlen lenne.
okt. 14
17:21
Nagyot emelkedett hétfőn az OTP (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek hétfőn, a befektetők az USA és Kína közötti részleges kereskedelmi megállapodást emésztették. A hazai részvényindex hétfő reggeli esését ledolgozva emelkedéssel zárta a hét első napját, a blue chipek közül az OTP teljesített a legjobban, az OTP számára a hétfői emelkedéssel karnyújtásnyi közelség
okt. 14
17:21
Matolcsy a ferihegyi gyorsvasút mielőbbi megépítését sürgeti (Igényesférfi.hu)
A Szégyenfoltok eltüntetése című, hétfőn megjelent írásában a jegybankelnök tíz pontban foglalja össze a tennivalókat.
okt. 14
17:21
Orbán Viktor Bakuba utazott a Türk Tanács ülésére (BorsOnline)
Azerbajdzsánba, a Türk Tanács ülésére érkezett Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Az érkezésről videót tett fel közösségi oldalára a kormányfő.
okt. 14
17:24
Tízmilliós értékben foglaltak le amfetamint Magyarországon (vg.hu)
A lefoglalt kábítószer legalább 10 ezer fogyasztói adagnak megfelelő lehet, feketepiaci értéke mintegy 34 millió forint.
okt. 14
17:26
A szakítás után is Brüsszel barátja szeretne maradni London (vg.hu)
A brit kormány szabadkereskedelmi viszonyt akar az EU-val, törvényben garantálja az EU-állampolgárok jogait.
okt. 14
17:27
Matolcsy egy Budapest megújítási programmal is előállt (Menedzsment Fórum)
A Szégyenfoltok eltüntetése című, hétfőn a Növekedés.hu-n megjelent írásában a jegybankelnök tíz pontban foglalja össze a tennivalókat. A tizedik pont érdekes módon Budapesttel foglalkozik „Ne hagyjuk, hogy a főváros fejlődése megakadjon!” címmel.
okt. 14
17:27
Orbán Viktor: További lehetőségek vannak a magyar-azeri gazdasági együttműködésben (HírTV)
A gazdasági együttműködés erősítése a következő lépés a magyar-azeri kapcsolatokban - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Bakuban, ahol fogadta őt Ilham Aliyev azeri elnök.
okt. 14
17:27
Matolcsy megnevezte Magyarország 10 szégyenfoltját (Portfolio)
Tíz pontból álló szégyenfolt-listát írt le Matolcsy György. A Növekedés.hu oldalon megjelent írásában az MNB elnöke a ferihegyi gyorsvasúttól a ferzőzésmentes óvodán át a cukor megadóztatásáig sok területet érint.
okt. 14
17:27
Megvan a Lyon új vezetőedzője (Sport365)
Nyert már francia bajnokságot és kupát, valamint Európa-liga döntős csapata is volt.
okt. 14
17:27
25 éves a Ponyvaregény! (Tiszta Jövő)
Nézze, hogyan festenek a szereplők ma!
okt. 14
17:27
A vidéki közgyűlésekben 5,5 százalékot erősödött a FIDESZ, 50 százalék fölött (BorsOnline)
A 19 megyei önkormányzat mindegyikében a Fidesz-KDNP lesz többségben. A kormánypártok összesen 244 helyet szereztek, míg az ellenzéki pártoknak együtt is mindössze 137 helyük lesz. Ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter fogalmazott: narancsba borult az ország.
okt. 14
17:27
Balhé volt az X-Faktorban, Gáspár Laci rendesen leosztotta az egyik jeletkezőt (SzMo)
A nő a mikrofonját is eldobta.
okt. 14
17:27
6000 kilométert utazott és egyedül szurkolta végig a 14-0-s meccset (Promotions)
Irán-Kambodzsa 14:0.
okt. 14
17:30
Gyurcsány: Megbukott a NER hazug rendszere (Alternatív Energia)
Arra kérte a képviselővé és polgármesterré választott ellenzéki politikusokat, hogy mutassák meg, mit tett a kormánypárt a városokkal és a falvakkal, hozzanak nyilvánosságra minden szerződést.
okt. 14
17:32
Lázár azt kívánta Márki-Zaynak, hogy legyen képes megvalósítani, amit a vásárhelyieknek ígért (Alternatív Energia)
A választókerület parlamenti képviselője szerint meg fogják tanulni a számukra föladott leckét.
okt. 14
17:33
Matolcsy: Orvosaink és vezetőink zöme érzéketlen, sőt tudatlan a gyerekre vágyók női gondjainak megoldásában (444.hu)
A jegybankelnök felsorolt 10 intézkedést, amivel 2030-ra eltüntetné „Magyarország szégyenfoltjait”. Például a ferihegyi gyorsvasút megépítését és a cukor megadóztatását sürgeti.
okt. 14
17:33
Erzsébet királynő felszólalt a Lordok Házában: az október 31-i Brexit-dátumhoz ragaszkodik a kormány (SzMo)
Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök kormányának új programját ismertette. Továbbra is azt tervezik, hogy október 31-én kilépnek az Európai Unióból, de ezt egyre kevesebben látják reálisnak.
okt. 14
17:33
Weisz Fanni vasárnapi forradalma: smink nélkül és kócosan talán még bájosabb (Life)
Weisz Fanni vasárnapi forradalma: smink nélkül és kócosan talán még bájosabb – Fotó
okt. 14
17:34
Matolcsy György "a gyermekre vágyó hölgyeink női gondjainak" anyagi támogatását sürgeti (Alternatív Energia)
És cukoradót vetne ki, valamint hiányolja a ferihegyi gyorsvasutat és gyorsutat.
okt. 14
17:36
Nézőpont: közel kétharmaddal nyert volna a Fidesz (Infostart)
A 2019-es önkormányzati választást Budapesten elvesztette, de a fővároson kívül megnyerte a kormányzó Fidesz-KDNP szövetség. Ha azonban a leadott voksokat parlamenti választásra vonatkoztatjuk, a Fidesz országos és erős győzelme megkérdőjelezhetetlen lenne – állapította meg a Nézőpont Intézet szavazat-átszámító elemzése alapján.
okt. 14
17:36
Nagy a káosz Barcelonában, tüntetők akadályozzák a repülőtér elérését (ATV)
Tüntetők akadályozzák a barcelonai El Prat repülőtér elérését, hogy így tiltakozzanak a spanyol legfelsőbb bíróság hétfői, katalán függetlenségi vezetőkkel szemben hozott ítélete ellen.
okt. 14
17:36
Orbán Viktor: További lehetőségek vannak a magyar-azeri gazdasági együttműködésben (USAracing)
A miniszterelnök elmondta, vannak már magyar befektetések Azerbajdzsánban, és az együttműködés további lehetősége is nagyon ígéretes.

Keresés