2019. október 15. kedd

okt. 15
4:30
Késekkel fenyegetőzött a szíriai migráns, lábon lőtték (Ripost)
A főként bevándorlók által lakott Favoriten nevű bécsi kerületben egy szíriai migráns két késsel a kezében szaladgált fel-alá, és a járókelőket fenyegette. A kiérkező egyenruhások csak úgy tudták megállítani, hogy lábon lőtték. A rendőrség hallgat a férfi indítékáról.
okt. 15
4:39
Ősszel kell megalapozni a szép pázsitot: a füvesítés trükkjei (Spabook)
Éppen a füvesítés kellős közepén járunk: a szép gyep megalapozásának legjobb időszaka szeptember közepétől kezdődik és egészen addig...
okt. 15
4:39
Szakemberhiány is hátráltatja az AI-bevezetéseket (Mínuszos)
Miközben tudjuk, hogy a mesterséges intelligenciának (AI) meghatározó szerepe lesz a jövőben mind az üzleti mind a magánéletben, az új megoldások időbeni bevezetését a szakemberek hiánya korlátozza. Pedig óriási üzletnek ígérkezik a technológia, az IDC amerikai piackutató cég öt éves távlatban világszerte már egy közel százmilliárd dolláros üzletet
okt. 15
4:45
A Bayer elkötelezett a fenntarthatóbb élelmiszer-termelési rendszer mellett (Agrofórum)
A Bayer 2019. évi Future of Farming Dialogue konferenciáján gazdálkodók, felsőoktatási szakemberek, vezető nemzetközi iparági szakértők, újságírók és a terület egyéb érdekeltjei sorakoztak fel, hogy együttműködésen alapuló párbeszédet folytassanak az éghajlatváltozásról, a mezőgazdaság jövőjéről és a fenntartható fejlődésről.
okt. 15
4:48
Már körvonalazódik, hogy meddig tart a vénasszonyok nyara (Infostart)
A Kárpát-medence időjárásában kedd estig lényegi változás nem történik, marad a napos, száraz idő, de kissé csökken a ködhajlam.
okt. 15
4:54
Már körvonalazódik, hogy meddig tart a vénasszonyok nyara (Háziállat)
A Kárpát-medence időjárásában kedd estig lényegi változás nem történik, marad a napos, száraz idő, de kissé csökken a ködhajlam.
okt. 15
5:06
Nagy veszély a Balatonnál (Infostart)
Balatonlelle belterületén mérték be a gyorshajtó sofőrt.
okt. 15
5:09
4 helyesírási hiba, amit a legtöbben mai napig elkövetnek – Ugye te nem? (Spabook)
A helyesírás régóta vitatott téma. Valakinek érzéke van hozzá, míg valakinek sok-sok olvasás és tanulás hatására javul a helyesírása. Persze,...
okt. 15
5:21
Immár ötödik éve hirdeti meg az Abb egyetemi női mentorprogramját (Márkamonitor)
Az ABB Kft. immáron az ötödik egymást követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját. A projekt során a vállalat öt végzős hallgatót választ ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázatra 2019. október 1. és november 11. között le
okt. 15
5:27
Két hete még öngyilkos akart lenni, máris újra szerelmes Damu Roland (Ripost)
Vajon ez a románc mennyire lesz tartós?
okt. 15
5:27
Sokkot kaptak a gyászolók, megszólalt a halott a temetésen (Ripost)
Az elhunyt kivételesen fanyar humorérzékről tett tanúbizonyságot.
okt. 15
5:27
5 csillagjegy, akikből a legjobb apák lesznek – A te párod közöttük szerepel? (Spabook)
A legtöbb szülő arra törekszik, hogy a lehető legjobban nevelje gyermekét, és megóvja azoktól a hibáktól, amiket ő maga követett el az életben....
okt. 15
5:29
Most kiderül, hogy a darnózseli hentes darabolta-e fel a feleségét (Ripost)
Végleg lezárul kedden a felesége meggyilkolásával és ledarálásával vádolt darnózseli hentes ügye. Az asszony családja reménykedik abban, hogy másodfokon elítélik a férjet. Az ügyet az a bírói tanács tárgyalja ismét, amelyik egyszer már kifogásolta N. János felmentését és visszaadta az ügyet elsőfokra.
okt. 15
5:30
Csak semmi pánik, de nagy változások kezdődnek a Nyugatiban (Infostart)
Két és fél hétig csak hat ablaknál lehet majd jegyet venni, és ez még csak a kezdet.
okt. 15
5:30
Drágulás jöhet több floating kötvénynél (vg.hu)
.
okt. 15
5:32
Megjavították a paksi négyes blokkot (vg.hu)
.
okt. 15
5:33
A nyaralásán dobta le a melltartót a hatalmas keblű sportolónő (Ripost)
Az ausztrál szépség, Casey Costelloe szeret utazni, rengeteg helyen fordult meg a világban.
okt. 15
5:34
Szabadságolások miatt esett a kibocsátás (vg.hu)
.
okt. 15
5:36
Viharos tempóban költ a WeWork (vg.hu)
Az év legnagyobb tőzsdei bukása elől részvénykibocsátásának lefújásával megmenekülő a WeWork a pénzpiacról szedegeti össze a terjeszkedéséhez szükséges forrásokat.
okt. 15
5:38
Megint jönnek, kopogtatnak (vg.hu)
.
okt. 15
5:39
Keddi sport: U19-es Eb-selejtezőt játszik a magyar válogatott (Sport365)
Labdarúgó Eb- és vb-selejtezők; jégkorong Erste Liga; férfi és női kézilabda NB I.
okt. 15
5:39
4 lakberendezői tipp, hogy természetközeli legyen az otthonod (Spabook)
A saját otthonunkban a modern minimalizmus mellett voksoltunk, de mindig is figyeltünk rá, hogy a természetközeliség érzete megmaradjon. Ez manapság...
okt. 15
5:40
Duplán megtérülhet a rezsicsökkentés (vg.hu)
Mindössze hétmilliárd forintnyi energiahatékonysági beruházás és felújítás után vették igénybe a cégek a múlt évig a társaságiadó-kedvezményt, miközben a lehetséges jogosultak milliárdokat hagytak az állam zsebében.
okt. 15
5:42
Egyelőre nem engednek a Lánchíd felújítására jelentkező cégek az árból (Menedzsment Fórum)
A Lánchíd és az alagút felújításához költségbecslést készítő mérnököket hívta raportra a korábbi városvezetés a tenderre érkezett magas ajánlati árak miatt. De azóta is hiába folyik a háttéralkudozás, egyelőre nincs, aki olcsóbban vállalná el a munkát.
okt. 15
5:42
Berlin nem számít tartós recesszióra (vg.hu)
.
okt. 15
5:42
Józan fényűzés vagy környezettudatos pazarlás? Mercedes-Benz EQC (Autónavigátor)
Hódít a SUV-láz, küszöbön a villanyautók térnyerése, mindennek eredménye a Mercedes-Benz EQC is. Ez lenne ma a környezettudatosság? Nem, nem az, de elmondom, miért jó mégis!
okt. 15
5:44
Bernd Storck lett a Cercle Brugge edzője (vg.hu)
.
okt. 15
5:45
Budai elitiskola a város szélén: ezért tanul itt Pest megye krémje (Pénzcentrum)
Az óbudai Veres Péter Gimnázium hosszú évek óta ott van Magyarország legjobb középiskolái között. És bár kívülről sokan reálos iskolának tartják, Székely György, az intézmény jelenlegi igazgatója többek között azt mondta...
okt. 15
5:45
Orbán Viktor legnagyobb kudarca 2010 óta - így értékelte az önkormányzati választásokat a nemzetközi sajtó (ATV)
A nemzetközi sajtó is kiemelten foglalkozik az önkormányzati választással. A legtöbb lap Orbán Viktor vereségeként értékeli az eredményt.
okt. 15
5:45
ITM: mindenki szerezze meg a szükséges digitális kompetenciákat az iskolákban (Mínuszos)
A kormány célja, hogy iskolai tanulmányai során mindenki szerezze meg a szükséges digitális kompetenciákat – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára. Solymár Károly Balázs a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiumban – ahol az országban elsőként adták át a Diákháló pro
okt. 15
5:46
Közös erővel (vg.hu)
.
okt. 15
5:48
Újabb horrortrélerest fogtak (Infostart)
A rendőrök egy bolgár sofőrrel szemben intézkedtek túlsúlyos járművel való közlekedés miatt.
okt. 15
5:48
II. Erzsébet Brexit-határidőt hirdetett (vg.hu)
.
okt. 15
5:54
Szükség van az alkalmi munkaerőre (AQUA)
Az átmeneti időre felvett emberek most sokkal többet dolgoztak, mint a korábbi években: hat hónap alatt majdnem tizenkétmillió napot töltöttek munkával.
okt. 15
5:57
Meglepetéssel indult az idei síszezon Észak-Amerikában (Síelők)
Keystone biztos befutónak látszott, mint az elsőként megnyitó észak-amerikai síterep, de az utolsó pillanatban érkezett a meglepetés.
okt. 15
5:57
Mi okozza a nagy, sötét foltok megjelenését a bab hüvelyein? (Agrofórum)
J. Erzsébet kérdése: Kifejtő babon, amit vásároltam, a hüvelyen sötét, nagyméretű foltokat látok. Mi ez a betegség? Nagyon finom ez a fajta, lehet az ilyen foltos hüvelyek magjait jövőre vetőmagnak felhasználni?
okt. 15
6:03
Szexi lányok és izmos férfiak – ilyen volt a 17. Fitparádé (Sport365)
A fitnesz sportok Forma 1 versenyének Magyarország adott otthont.
okt. 15
6:06
Három parlamenti képviselő elveszíti mandátumát (Infostart)
Összeférhetetlenség miatt Dunaújvárosban időközi választást kell tartani, de a DK-nak és a Jobbiknak is új országgyűlési képviselőt kell jelölnie. Farkas Flóriánnak is döntenie kell.
okt. 15
6:06
Folytatódik az indián nyár (Háziállat)
Kedden akár 26 fok is lehet.
okt. 15
6:09
Sztrájkot tervez a Lufthansa légiutas-kísérőinek szakszervezete (ProfitLine)
Sztrájkot helyezett kilátásba hétfőn a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa légitársaságnál vasárnapra a frankfurti és a müncheni repülőtérre.
okt. 15
6:09
Irány a fodrász! 2020 legmenőbb frizurái (Spabook)
Az új év gyakran egy új kezdetet is jelent számunkra, ilyenkor tele vagyunk tervekkel, ötletekkel, és persze megfogadjuk, hogy mostantól egy egészségesebb,...
okt. 15
6:12
Megszűnt egy lehetőség: már nem lehet állampapírra hitelt felvenni (Privátbankár)
Azért rendelte el a tiltást az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) október 14-étől, mert tehetősebb befektetők nyerészkedtek azon, hogy a megvásárolt MÁP Plusz fedezetére hitelt vettek fel, hogy aztán abból megint szuperkötvényt jegyezzenek. Ám ezzel azok lehetőségeit is szűkítik, akik a MÁP Plusz megjelenése előtt is vettek fel lombardhitelt állampa
okt. 15
6:15
Autónavigátor.hu: új autós magazin érhető el a lóerők szerelmeseinek (Márkamonitor)
Az egyik legnépszerűbb autós portál, az Autónavigátor.hu október 15-én nyomtatott újsággal is jelentkezik. A negyedévente megjelenő Autónavigátor.hu Magazin első számában a menetpróbák között a legnagyobb teljesítményű magyar gyártású autó, a Mercedes-AMG CLA 45 S és a legfrissebb modellek (pl. BMW 840d Cabrio, Jaguar I-Pace, Kia e-Niro, Mercedes-A
okt. 15
6:21
Egymillió magyar „tűnhet el”, és lehet, hogy 70 évesen is dolgoznunk kell majd (Portfolio)
A kedvezőtlen demográfiai folyamatoknak köszönhetően jelenleg az az alapforgatókönyv, hogy a következő húsz évben 8,75 millióra csökken majd Magyarország népessége – mondta a Portfolionak adott interjúban Spéder Zsolt, a KSH Népesedéstudományi Kutatóintézetének vezetője. A szakember szerint, ha a várható élettartam növekedésével párhuzamosan az egé
okt. 15
6:21
Az összefogás 100 legnépesebb településéből 50-et megnyert az ellenzék (444.hu)
2014-ben ugyanerről a listáról csak 20 polgármester nem volt fideszes. Ötödéről felére nőtt az ellenzéki városok száma, miközben a Fidesz népszerűsége érdemben nem csökkent.
okt. 15
6:24
Egy hétre is leállhat a vámügyintézés a Brexit után! (Piac és Profit)
Az EU-ból való kilépés precedens nélküli, míg az EU-ba belépésre már több hullámban is volt példa. Mégis Magyarország 2004-es uniós csatlakozásakor egy hétig szünetelt a vámügyintézés. Hatalmas fennakadásokra kell tehát számítani, ha október 31-én megtörténik a Brexit, de akkor is, ha később valósul meg a kilépés. Jobban teszik a cégek, ha az Angli
okt. 15
6:30
Fellélegezhet Szekszárd, nagy teher esik le a város válláról (Infostart)
Vasúti felüljáróval és híddal, új nyomvonalon épül elkerülőút, a projekt már a tervezői közbeszerzésnél tart.
okt. 15
6:30
Családi tragédia ad erőt a Sztárban Sztár leszek! versenyzőjének (Ripost)
Békefi Viki mindössze nyolcéves volt, amikor elvesztette az édesapját.
okt. 15
6:30
Mászókás tragédia, új játszóteret és igazságot akar az apa (Ripost)
Nem nyugszik az elhunyt csányi kislány apja, amíg nem kerülnek elő a felelősök.
okt. 15
6:36
Leleplezte az edzője, súlyos sérülést szimulált a walesi sztár (Ripost)
A walesi válogatott Horvátországot fogadta Cardiffban a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn.

Keresés