Párizs – Huszonöt, illetve harminc év szabadságvesztésre ítélték Párizsban hétfő este annak a Szíriából irányított női kommandónak a két vezetőjét, amely három évvel ezelőtt az Iszlám Állam terrorszervezet nevében pokolgépes merényletet próbált meg végrehajtani egy gázpalackokkal teli gépkocsival a Notre-Dame-katedrális közelében.
„Fel kellene robbantani ezt a játszóteret, ahol meghalt a kislányom, és egy teljesen újat építeni a helyére”– mondta lapunknak felindultan Mercike (†6) édesapja. A kislányt szeptemberben a csányi óvoda udvarán nyomta agyon egy nyolcvankilós mászóka.
Több ezren kiszorulnak a felsőoktatásból, és akár 30-40 százalékkal is visszaeshet a felvett hallgatók aránya, ha az oktatási kormányzat nem változtat a jövőre életbe lépő szigorú szabályozáson, amely szerint az alap- és osztatlan képzésekre jelentkezőknek középfokú komplex nyelvvizsgával kell rendelkezniük - mondta a Világgazdaságnak Rozgonyi Zolt
A jegyzőnél kezdte a mai napot Dunaújváros megválasztott polgármestere, hogy megtudja: mikor kezdhetik felülvizsgálni az önkormányzati dokumentumokat. A jobbikos politikushoz hasonlóan az I. kerületet elhozó V. Naszályi Márta és a VI. kerületet elhódító Soproni Tamás is átvilágítással kezdi majd városvezetői ciklusát. A politikusok közben azt is el
Több ezren kiszorulnak a felsőoktatásból, és akár 30-40 százalékkal is visszaeshet a felvett hallgatók aránya, ha az oktatási kormányzat nem változtat a jövőre életbe lépő szigorú szabályozáson, amely szerint az alap- és osztatlan képzésekre jelentkezőknek középfokú komplex nyelvvizsgával kell rendelkezniük - mondta a Világgazdaságnak Rozgonyi Zolt
Hajnalka és Bálint két évvel ezelőtt házasodtak össze, esküvőjükön pedig a vendégek és a család jókívánságait léggömbökre erősítve engedték fel a levegőbe. A lagzi utáni pár hónapban öt darab üzenetet is sikerült eljuttatni a friss házasokhoz, miután valaki megtalálta azokat.
Háztartási balesetekre, a hozzátartozóink gyors ellátására, de akár életmentésre, egészségügyi vészhelyzetek elhárítására is felkészülhetnek az érdeklődők a Semmelweis Egészség Napok következő rendezvényén. A november 9-i program mindenki számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Boldogabb már nem is lehetne Demcsák Zsuzsa (41)! Indiai kedvese, Krishan megszerezte a helyi hatóságtól azt az engedélyt, amely eddig a hivatalos esküvőjük útjában állt.
Lehetővé válik a vállalkozások fejlődési pályájának fenntartása, valamint értékhozzáadó tevékenységük növelése önálló hazai termékek és szolgáltatások kifejlesztése, illetve márkaépítés révén.
Az önkormányzati választások eredményével magyarázzák az elemezők, hogy az általános piaci trenddel szemben, esett a Mészáros Lőrinchez köthető részvények árfolyamai a Budapesti Értéktőzsdén.
A két korábbi rendezvényhez képest többen, 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek a kedden kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozóra - közölte az MTI-vel hétfőn az eseményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára.
A hazai mikro- kis- és közepes vállalkozások további fejlődéséhez adhat lökést az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. év végéig tartó akciója, melynek keretében az eddiginél is kedvezőbb díj fejében vállal kezességet a vállalkozások hiteleire, így a Széchenyi program beruházási hiteleire is. A Garantiqa kezességével biztosított hite
Érdeklődni szeretnék, hogy a gyermekadó kedvezmény terhelhető? Annak az összegéből vonhatnak tartozást? Vagy a bruttó béremből az adók és járulékok levonása utáni nettó bérem 33%-át terhelik és az adóba levont összeget vissza igényelhetem?
Mindössze hétmilliárd forintnyi energiahatékonysági beruházás és felújítás után vették igénybe a cégek a múlt évig a társaságiadó-kedvezményt, miközben a lehetséges jogosultak milliárdokat hagytak az állam zsebében.
A társadalmi célú programokban a SPAR több mint húsz éve a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal dolgozik együtt. Legújabb közös kezdeményezésük keretében a jótékonysági szervezet tiszaburai varrodájában készülő, környezetkímélő vászontáskákat értékesítik az INTERSPAR hálózatában. Az eladások a hátrányos helyzetű település varróüzemében dolgozó lányok
Már épül a Zala Springs Golf Resort egyedülálló wellness épülete. A létesítmény autentikus finn szaunával, magas színvonalú szolgáltatásaival kényezteti majd a látogatókat. Az épületet egy tó veszi majd körül, így azt a látszatot fogja kelteni, hogy a föld fölött lebeg.
A legfrissebb hírek szerint a lehető legrövidebb úton távoznia kell a FIDESZ-ből a súlyos károkat okozó, példátlan botrányba keveredett győri polgármesternek.
Világszerte 820 millió ember éhezik, és kétmilliárd fő szenved az alultápláltságtól. Az éhezők számának csökkentéséhez először az élelmiszer-veszteséget és pazarlást kell mérsékelni, amellyel ráadásul a természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodáshoz, valamint a környezeti fenntarthatósághoz is hozzájárulunk - hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmi
A vérnyomás rendszeres mérése minden 40 év fölötti ember számára ajánlott, sokszor már korábban is. Ha Ön egészséges és korábban normális volt a vérnyomása, évente akkor is méresse meg vérnyomását - ezt ma már számos patikában is elvégzik.