Jól volt ez kitalálva, csak azt nem kalkulálták be az ötletgazdák, mi lesz egyszer, ha a szétesett ellenzék összeszedi magát, és elkezd a nagyfiúk szabályai szerint játszani. Mert akkor pontosan ez lesz, ami vasárnap Budapesten történt: a súlyosan aránytalanra kalibrált választási rendszer akár viszonylag alacsony részvétel és nem különösebben nagy
A közgazdasági Nobel-emlékdíjakkal általában nincs szerencséje a Svéd Királyi Tudományos Akadémiának. Az elmúlt egy-másfél évtizedben gyakran díjaztak olyasmit, ami legfeljebb egy szűk tudósréteg érdeklődését keltette fel, s az övékét is csak úgy, hogy többnyire kemény bírálatban részesítették a felejtésre érdemes, mégis busásan honorált elméleteke
Melyikre is szavaztunk? – kérdezte papa, kezében az utolsó előtti dobozos sörrel. Az ABC előtt osztotta tegnap az a kedves, szőke fiatalember, aki azzal az öltönyössel jött a faluba. Csak egy papírt kellett aláírnia, arra kapták a sört. Meg a krumplit. Vagy a krumplit az a másik hozta egy héttel korábban? A franc se emlékszik már erre. Hát a fidesz
Sokkal többet dolgoztak idén az alkalmi munkaerőként felvettek, mint a korábbi években - írta keddi számában a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) származó adatsorra hivatkozva.
A furcsak béremelési stratégiát a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft. alkalmazná. A Vasutasok Szakszervezete szerint ez aggályos, az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordultak.
Az ATV szempontjából extrém magasnak számító nézőszámot szállított a tévécsatorna számára az egész estés választási műsor, és minden idők legnagyobb látogatottságát hozta az atv.hu internetes oldal is – írta meg a media1.hu.
A héten még összejöhet a módosított feltételek szerinti brit kilépésről a megállapodás az EU-val, ha a brit fél végre a szándékait írásba foglalja és az megfelel minden érintett félnek – mondta a keddi miniszteri találkozóra érkezve Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló a sajtónak.
Az innovatív Tempo V WideLining elnyerte a hannoveri Agritechnica kiállítás innovációs ezüst minősítését. A Väderstad Tempo WideLining a világ első olyan művelősáv kialakítás funkcióval ellátott szemenkénti vetőgépe, amely nem csökkenti drasztikusan a silókukorica hektáronkénti termésátlagát.
A PayPal nyitotta meg a sort nem egészen két hete, majd az Ebay, a Stripe, a Mastercard és a Visa is kilépett múlt pénteken a Facebook Libra-projektjének támogatói közül, most pedig bejelentette a Booking.com, hogy ők is kiszállnak Zuckerberg szuperpénzének támogatói közül.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az Agrárminisztériumhoz fordul, mert az elmúlt években újra megemelkedett a gondatlanul kezelt rágcsálóirtó mérgek miatti ragadozómadár-pusztulások száma Magyarországon.
Az ellenzék minden várakozáson felüli jó eredményt ért el Budapesten és a nagyvárosokban. Ez azt jelenti, hogy korábban nem végezte el azt a munkát, ami egyébként szükséges lett volna a választások megnyeréséhez. Most az a kérdés, hogy kész és képes-e a győzelme hasznosítására?
Legalábbis külföldön. Ma délután az amerikai bankok negyedéves számai lehetnek érdekesek, de a Brexit miatt jut figyelem a csütörtökön esedékes EU-csúcs előkészületeire is. Idehaza pedig arra, hogy az önkormányzati választások miatt nagyot zuhant Mészáros-papírok hogyan folytatják, az OTP-nek pedig sikerül-e új történelmi rekordot felállítania.
Egy másik szállodahajó, a Viking Idun kapitányának és személyzetének felelősségét is vizsgálja a rendőrség a Hableány sétahajó májusi tragédiája kapcsán - közölte Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Barnier a Brexittel foglalkozó uniós találkozót megelőzően újságíróknak hangsúlyozta, elképzelhető a megállapodás annak ellenére, hogy annak elérése egyre nehezebbé válik.
A Porsche próbál úgy tenni, mintha mi sem változna azzal, hogy teljesen villanyhajtású autó jelent meg a palettáján. Erre is utalhat, hogy ugyanazokkal a modellnevekkel találkozunk, mint a márkatársakon.
A korábbi években sokszor, legutóbb három hete halhattunk mérgezés miatt elpusztult sasokról, amelyek szinte kivétel nélkül a ragadozókra irányuló illegális pusztításnak estek áldozatul. Ez ellen több esetben hatásosan sikerült fellépnie az Mme-nek, a természetvédelmi szervezeteknek és a hatóságoknak, így ezek előfordulása jelentősen csökkent a 201
Egy másik szállodahajó, a Viking Idun kapitányának és személyzetének felelősségét is vizsgálja a rendőrség a Hableány sétahajó májusi tragédiája kapcsán – közölte Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a nyomozás lezárásáról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Hódít a SUV-láz, küszöbön a villanyautók térnyerése, mindennek eredménye a Mercedes-Benz EQC is. Ez lenne ma a környezettudatosság? Nem, nem az, de elmondom, miért jó mégis!
Autót venni és főként fenntartani nem olcsó mulatság, ráadásul sokszor rizikós is. A ŠKODA Privátbérlet utóbbit nem tartalmaz, ellenben kiszámítható havidíjat ad.
Bejegyezte a cégbíróság az Akko Invest részvényfeldarabolását – tette közzé a társaság a BÉT-en. A vállalat 2019. augusztus 30-án tartotta közgyűlését, amely megszavazta a névérték hatvannegyedelését.