Megint elhalasztotta a szavazást az Európai Parlament állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága Hidvéghi Balázs alelnöki posztjáról. Újabb időpontot egyelőre nem adtak meg.
Az október 23-ai nemzeti ünnep mottója: "ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak". Az egykori hősökre emlékezve várnak minden ünneplőt október 22-én, kedden a hagyományos fáklyás menetre - emelte ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
A kormányfő szerint mindenkinek meg kell hoznia a maga döntését az ügy kapcsán, a Fidesz pedig világossá tette, hogy elválnak az útjaik Borkai Zsolttal.
Elindult az őszi mézfogyasztást ösztönző kampány. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az InfoRádióban elmondta minden reggel egy kiskanál méz fogyasztása már megoldaná az ágazat minden problémáját.
Akcióban gazdagon indult a parlament őszi ülésszaka. "Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott" - ezt a feliratot tartotta a levegőbe Hadházy Ákos, a miniszterelnök parlamenti felszólalása közben. Orbán Viktor megpróbálta elvenni tőle a táblát, de nem járt sikerrel. Végül kormánypárti képviselők segítettek a miniszterelnöknek.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök visszaadta a kormányalakításra szóló megbízását Reuven Rivlin államelnöknek, aki bejelentette, hogy Beni Ganzot, a centrista Kék-fehér párt elnökét kéri fel az új kabinet megalakítására - jelentette a helyi média hétfő este.
Legtöbbször a pasikat éri a vád, miszerint nem is akarnak megállapodni, csak szórakoznak a randipartnereikkel. Pedig a nők éppúgy képesek fűt-fát ígérni, majd felszívódni, mint a férfiak. Csak sokkal rafináltabban oldják meg, ha semmi komolyra nem gondolnak...
A fiatal lánynak az volt a bűne, hogy nem akart hozzámenni az unokatestvéréhez, akit a családja szemelt ki neki. A kényszerházasság elutasításával úgy érzete a család, hogy szégyent hozott rájuk a lány, amit a bátyja úgy akart megbosszulni, hogy meg akarta öletni.
Steinmetz Ádám olimpiai bajnok az olimpiai aranyérmét felmutatva kérdezte meg a miniszterelnököt, hogy mit fog tenni az olimpikonjaink megtépázott tekintélyének megóvása érdekében.
A spanyol és a nemzetközi sajtót bebolyongta hétfőn a hír: megingott a Real Madrid francia vezetőedzőjének, Zinédine Zidane-nak a posztja, és sokan már az utód személyét is tudni vélik: José Mourinho térhet vissza Madridba. Sergio Ramos szerint nincs oka a változtatásnak.
Közzétették a France Football hagyományos Aranylabda-szavazásának jelöltjeit. Megvan, hogy kik közül kerülhet ki a díjazott a nők, a kapusok és a fiatalok versenyében.
A miniszterelnök beteg dolognak tartja, ha valaki videót készít vagy készíttet szexuális életéről. Igaz, valószínűleg Borkai sem tudott arról, hogy forog a film.
A rádiósok és tévések rögzíthetnek sajtókonferenciákat és sajtónyilatkozatokat, készíthetnek hang- és videofelvételeket a szakbizottsági üléseken, az üléstermeket körülvevő nyílt tereken, külön engedéllyel a képviselői irodákban.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök visszaadta a kormányalakításra szóló megbízását Reuven Rivlin államelnöknek, aki bejelentette, hogy Beni Ganzot, a centrista Kék-fehér párt elnökét kéri fel az új kabinet megalakítására.
Nem lesz szobája a főpolgármesteri hivatalban – reagált Gyurcsány Ferenc a kormánypárti sajtóban elterjedt hírekre az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Danyi Gábor, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában elmondta, a BL első csoportköre kiváló lehetőség a csapatépítésre, illetve nem tartja lehetetlennek, hogy egyszer 50 gólt szerez a Győr.
Újabb négy helyszínen folytatódott a Privátbankár.hu Pénzügyi Tudatosság Diákfórum sorozata a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány támogatásával, ahol a résztvevők több fontos témával is megismerkedhettek. Családi költségvetés, befektetések, a jövő fizetési módszerei - ma már nem kérdés, hogy ezekkel a diákoknak is érdemes foglalkoznia.
A mai nappal átadta befektetési szolgáltatásokhoz kapcsolódó állományát a Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zrt. (MPBSZ) a Takarék Csoport központi bankjának.
Ukrajna felújította oroszországi áramimportját, amelyet négy évvel ezelőtt állított le az ukrán-orosz viszony elmérgesedése miatt. Egyelőre nem sok elektromos energia érkezett az orosz forrásból.