2019. október 21. hétfő

okt. 21
12:24
Boris Johnson miniszterelnöksége végét is jelentheti egy újabb elutasítás (Infostart)
Az InfoRádiónak nyilatkozó Feledy Botond külpolitikai szakértő több lehetséges forgatókönyvet is felvázolt egy sikertelen szavazás esetére.
okt. 21
12:27
Hosszú évek után Orbán nem áll az utca nyilvánossága elé október 23-án (444.hu)
Eddig bizonytalan volt, mond-e bárhol beszédet, most kiderült, hogy igen, a Zenekadémián. A lakosságnak a Fidesz B csapata jut, az is 22-én, mert 23-án senki sem beszél.
okt. 21
12:27
Igazi csoda! Több ezer éves utcára bukkantak a régészek (Femcafe)
Több, mint 2000 éves utcát találtak ásatás közben a régészek.
okt. 21
12:27
Olyan meleg van, hogy megdőlt a legmagasabb minimum-hőmérséklet rekord (Promotions)
Az előrejelzés szerint továbbra is marad a száraz, meleg idő. Hétfőn akár 28 fokig is melegedhet a levegő.
okt. 21
12:33
Az ABB kiterjedt keretszerződést kötött az APG-vel Ausztria történetének eddigi legnagyobb hálózatbővítéséről (ProfitLine)
Az ABB ötéves, várhatóan 100 millió dollárnál is nagyobb értékű keretszerződést írt alá az ausztriai villamosenergia-rendszer üzemeltetőjével, az Austrian Power Griddel (APG) gázszigetelésű kapcsolóberendezések (GIS) szállításáról. E projekt lesz Ausztria történetének eddigi legnagyobb villamosenergia-hálózati bővítése. Az ABB a GIS kapcsolóberende
okt. 21
12:33
Budapestről menekülnek, Pest megyébe tömegével költöznek az emberek (ATV)
Budapest zárta a legnagyobb mínusszal az előző évet, míg Pest megye vonzotta a legtöbb embert – már ami az állandó költözéseket érinti. Az ingatlan.com elemzése arra is rámutatott, hogy vidéken eközben a keletről nyugatra vándorlás a trend.
okt. 21
12:33
Három levél ment Brüsszelbe (USAracing)
A brit miniszterelnök már ma megpróbálkozik a kilépési alku megszavaztatásával a Westminsterben. Tegnap Dominic Raab úgy vélekedett: a konzervatív kormánypártnak meglehet a szükséges többsége.
okt. 21
12:36
Lehet népszavazást tartani az atlétikai stadionról (Alternatív Energia)
A Kúria szerint lehet népszavazást tartani arról, épüljön-e atlétikai stadion a Csepel-sziget csúcsán, ezért a bíróság hitelesítette az erről szóló népszavazási kezdeményezést.
okt. 21
12:39
Németh Szilárdnak ízlett a kondorosi pacal (Igényesférfi.hu)
Egy kormánytag gasztrokalandjai Erdélyországtól Békés megyéig.
okt. 21
12:39
Bús Balázs: Óbudai átadás-átvétel (Tiszta Jövő)
Nyugodt lelkiismerettel adom most át a kerület irányítását, és bízom abban, hogy a győztesek folytatják majd azt a munkát, amit elkezdtünk.
okt. 21
12:39
Természet vagy nevelés? Ezen múlik, hogy szégyenlős lesz-e a gyerek (Spabook)
Egyes gyerekek legszívesebben el sem távolodnak a biztonságot jelentő anyai ölből, mások egy teljesen idegen környezetben is azonnal feltalálják...
okt. 21
12:39
Új, modern dizájnt kap a Facebook webes felülete és jön a sötét mód is (GSMring)
A mobilos kinézet után a böngészős felületet is átszabja a Facebook, teljesen megújul a legnagyobb közösségi oldal és egy kattintással tudunk majd váltani a sötét mód és a jelenleg is használt fehér téma között.  Május elején az F8 konferencián lehetett hallani először erről a fejlesztésről, és most el is kezdték tesztelni az új külsőt. Néhány
okt. 21
12:42
Lehet népszavazást tartani a csepeli stadionépítésről (Infostart)
Jogerős végzésében a bíróság hitelesítette a népszavazási kérdést.
okt. 21
12:42
Rangadót vív a Real Madrid a BL-ben (Sport365)
Galatasaray-Real Madrid, Olimpiakosz-Bayern München
okt. 21
12:45
Ugrik a magyar államadósság, két nagy vitát is elbukott a kormány (Portfolio)
Az Eurostat visszavonja a magyar statisztikai adatok minőségével kapcsolatban korábban megfogalmazott fenntartásait - közölte az uniós statisztikai hivatal hétfőn. Nem véletlenül tette ezt, ugyanis az MNB alapítványait és a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség számait a kormányzati szektoron belül számolja el már Magyarország.
okt. 21
12:45
Orbán: sok helyen érzékeny veszteségeket szenvedtünk (ATV)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben fordult a kormánypártok új önkormányzati képviselőihez és polgármestereihez, azt kérve tőlük: saját településükön, ha ellenzékben dolgoznak is, azt támogassák, ami jó az adott városnak vagy falunak - közölte az Origo, a Bereznai Csaba képviselő által a közösségi oldalán nyilvánosságra hozott levél alapján hétf
okt. 21
12:45
Felfüggesztheti Varju László mentelmi jogát az Országgyűlés (Igényesférfi.hu)
A politikus koncepciós eljárásnak tartja az eljárást.
okt. 21
12:45
A jelenlegi időjárás segíti az aszúsodást (Agrofórum)
Javában zajlik a szüret Tokaj-Hegyalján, ahol kifejezetten jó aszús évjáratra számítanak. A zöldszüret csökkentette a termés mennyiségét, de az árak is csökkentek a tavalyihoz képest - írja a Világgazdaság.
okt. 21
12:47
Orbán Viktor levelet írt a fideszes önkormányzati képviselőknek (Portfolio)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben fordult a kormánypártok új önkormányzati képviselőihez és polgármestereihez, azt kérve tőlük: saját településükön, ha ellenzékben dolgoznak is, azt támogassák, ami jó az adott városnak vagy falunak - közölte az Origo, a Bereznai Csaba képviselő által a közösségi oldalán nyilvánosságra hozott levél alapján hétf
okt. 21
12:51
Rossz vége lett a mallorcai éjszakázásnak (Azenpenzem)
A Premier League rangadóján a Manchester United hazai pályán sokáig vezetett, végül 1-1-re végzett az eddig százszázalékos, BL-címvédő Liverpool ellen.
okt. 21
12:51
Meghan Markle: „Figyelmeztettek, hogy a brit bulvársajtó tönkre fogja tenni az életemet ” (SzMo)
A hercegné őszintén beszélt arról, milyen nyomás nehezedik rá Harry herceg feleségeként. Férje pedig végre elmondta, milyen a kapcsolatuk most testvérével, Vilmos herceggel.
okt. 21
12:54
Kevesebb gázt fogyasztanak a magyarok, mint korábban (Menedzsment Fórum)
A hazai földgázfelhasználás 9883 millió köbméter volt tavaly, 413 millió köbméterrel kevesebb, mint 2017-ben - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kiadványából, amely a magyar földgázrendszer 2018-as adatait összegzi.
okt. 21
12:54
Jön a bolti roham: diákok, nyugdíjasok és önkiszolgáló kasszák állnak csatasorba (Infostart)
Az ünnepekhez közeledve több bolthálózatnál diákokat és nyugdíjasokat is beültethetnek a pénztárba, míg máshol növelik az önkiszolgáló kasszák számát. A negyedik negyedév a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi áruházláncok éves forgalmának akár 30-35 százalékát adhatja.
okt. 21
12:54
Orbán Viktor levelet írt: ezt kérte a fideszes képviselőktől (Privátbankár)
A miniszterelnök levélben fordult a kormánypártok új önkormányzati képviselőihez és polgármestereihez.
okt. 21
12:54
Fogynak a cégek, de az építőipar még kitart (Piac és Profit)
Több cég alakult, mint egy éve, és kevesebb szűnt meg, de így sem mérséklődött az aktív cégek fogyásának üteme Magyarországon 2019 harmadik negyedévében. A tavalyi hasonló időszakhoz képest kis mértékben nőtt a cégalapítási kedv, amiben továbbra is az építőipar az éllovas.
okt. 21
12:54
Súlyos büntetést kapott a Dortmund támadója (Sport365)
Jadon Sancho nem játszhatott a szombati rangadón, ráadásul klubja pénzbírsággal is sújtotta.
okt. 21
12:57
Orbán a helyi érdekek mellett való kiállásra kérte a fideszes politikusokat (Igényesférfi.hu)
A kormányfő levelet írt önkormányzati képviselőknek és polgármestereknek.
okt. 21
13:03
Zidane második Real Madrid-korszaka lesújtó képet mutat (Promotions)
Csak Julen Lopeteguinak van rosszabb bajnoki mérlege, mint Zidane-nak a második Real korszakában.
okt. 21
13:09
Pikó a fideszes vezetés bírságait is megörökölte polgármesterként - félmilliót fizethet az ellene kampányoló lap miatt (Alternatív Energia)
Törvénysértő módon kampányolt a Józsefváros című lap, a büntetésről a Kúria döntött.
okt. 21
13:09
Így óvhatja prosztatája egészségét (WebBeteg)
A prosztata körülbelül diónyi méretű szerv, mely fontos szerepet játszik a férfiak húgyúti és reprodukciós rendszerében. Az életkor előrehaladtával nő a prosztatával kapcsolatos olyan problémák kockázata, mint a prosztatamegnagyobbodás (jóindulatú prosztata hiperplázia vagy BPH) vagy a prosztatarák.
okt. 21
13:09
Örökre kizárt két utast a hajóiról a Royal Caribbean egy veszélyes szelfi miatt (ATV)
Örökre kizárt egy nőt és útitársát a hajóiról a Royal Caribbean floridai üdülőhajó-társaság, mert a nő egy hajóúton kimászott az erkélyéről és életét veszélyeztetve készített szelfit.
okt. 21
13:09
Hatalmas mennyiségű kincsre bukkant a magyar fémkereső: itt kutatott (Pénzcentrum)
Több mint kétezer darab, negyedik századi, római kori, bronz pénzérmét talált egy önkéntes, fémkeresős lelőhely-felderítő Baranya megye déli részén - tájékoztatott a Janus Pannonius Múzeum (JPM). Több mint kétezer darab...
okt. 21
13:09
Sikertermékké vált a Széchenyi-kártya (AQUA)
A zrt. adatai szerint a 2002. évi indulás óta a programba benyújtott négyszázezer igénylésből mintegy háromszázezret már át is adtak 2350 milliárd forint hitelkerettel.
okt. 21
13:09
Michelle Obama kőkemény edzéssel erősíti testét (Femcafe)
Az 55 éves egykori first lady gondosan figyel a rendszeres testmozgásra.
okt. 21
13:09
3 mondat a pasid szájából, amit ne hagyj szó nélkül (Spabook)
A temérdek munka és egyéb tennivalók következtében sokszor vagyunk idegesek és feszültek, ilyenkor pedig sajnos hajlamosak vagyunk hirtelen felindulásból...
okt. 21
13:11
Ben Affleck arcpirító divatbakit vétett, zavarba hozott mindenkit - Fotó (Femcafe)
Őt nem különösebben zavarta a kínos szituáció.
okt. 21
13:12
Mit üzent Orbán Viktor a fideszes önkormányzati képviselőknek? (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök levélben fordult a kormánypártok új önkormányzati képviselőihez és polgármestereihez.
okt. 21
13:12
A tanácsadók lesznek a NAV új informátorai? (Privátbankár)
Adótanácsadókra, bankokra, könyvelőkre és egyéb tanácsadókra is kiterjed az adóstruktúrák bejelentési kötelezettsége – derült ki egy szakmai konferencián.
okt. 21
13:12
Veszélyes, ha ilyen wifi routere van (Infostart)
Biztonsági rést találtak egyes routerekben, és a régebbieket már nem fogják javítani, ezért veszélyes használni őket.
okt. 21
13:15
Donáth Anna: Ki lesz a LIBE új alelnöke? (Tiszta Jövő)
Ideje a Néppártnak befejeznie az egyre nevetségesebb hatalmi-politikai játékait, és egy vállalható jelöltet választania a fideszes jelölt helyett.
okt. 21
13:18
Babos öt helyet rontva a 103. (Sport365)
Bondár Anna a 185., Jani Réka pedig a 191. helyen áll a világranglistán.
okt. 21
13:21
Továbbra is magas a légszennyezettség, nem tesz jót a vénasszonyok nyara (ATV)
Többfelé javult a levegő minősége, de néhány helyen továbbra is magas a légszennyezettség.
okt. 21
13:21
Elárverezték a Ferenc pápa aláírását viselő Harley-Davidsont – jótékony célra megy a pénz (SzMo)
A „Holy Davidson” motorja gyöngyházszínű, amerikai-mexikói stílusú díszítéssel készült, aranyozott alkatrészek és süllyesztett kereszt is növeli az értékét.
okt. 21
13:21
Hogyan zöldülhetnek az ásványvizes cégek? (Agrofórum)
Mennyire fontos a vásárlóknak, hogy környezettudatos cég termékét válasszák?
okt. 21
13:24
A tanácsadók lehetnek a NAV új informátorai (Menedzsment Fórum)
Adótanácsadókra, bankokra, könyvelőkre és egyéb tanácsadókra is kiterjed az adóstruktúrák bejelentési kötelezettsége – derült ki egy szakmai konferencián.
okt. 21
13:27
Önnek is van 2,4 millió elkölthető forintja? Mert a szomszédjának igen (Menedzsment Fórum)
Egy friss felmérés szerint átlagosan ugyanis 2,4 millió forint a magyarok elkölthető pénze, az országon belül azonban tovább mélyült a szakadék.
okt. 21
13:27
Ennyit túlóráznak a magyar rendőrök az emberhiány miatt (HR Portál)
Másfél hónapot túlórázik egy átlagrendőr, olyan nagy az emberhiány - írja a 24.hu.
okt. 21
13:27
Megzavarták Orbán beszédét a parlamentben (ATV)
Az Országgyűlés ma kezdi meg őszi ülésszakát. Az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetíti az eseményt.
okt. 21
13:27
Párizsi randevú Budapesten (autopro)
A november 8-án debütáló produkció helyszíne a Kálmán Imre Teátrum, vagyis a hajdani pesti ­Moulin Rouge, rendezője id. Richter József.
okt. 21
13:30
Többszörösen is történelmi esemény az autóiparban (Infostart)
Az Elon Musk milliárdos által irányított, elektromos hajtású autókat gyártó vállalat mintegy 600 milliárd forint értékű befektetéssel létesített új üzemet a kínai Sanghajiban. Most megkapta az utolsó engedélyt is, vagyis úgy tűnik, nem csak a Tesla, hanem a kínai autópiaci szabályozás is nagy ugrásra készül.

Keresés