Lehet országszerte akár több száz társa is, de olyan, aki 1985 óta komoly kollekcióval rendelkezik, nincs egy sem talán. Egy 56 éves pécsi férfi törvénytelen hobbijának nyomába eredt egy újság.
A kormány álláspontja ismert: minden polgármesterrel és képviselőtestülettel együttműködik, amely maga is kész erre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó, hétfői ülésén.
Olaszok Koalíciójának nevezte el Matteo Salvini, a Liga elnöke az általa vezetett római tömegdemonstráción egységbe forrt jobboldali és jobbközép pártok szövetségét a Corriere della Sera című olasz napilapnak adott interjúban hétfőn. Eközben a Giuseppe Conte vezette kormányban egyre erősebbek az ellentétek.
Se tévé, se tablet, telefon, bármilyen kütyü - az egyszerűbb gyermekkor elvei alapján ezek csak fárasztják, feleslegesen stresszelik a kicsiket. De hogyan lehet ezt megvalósítani a 21. században?
A kormány álláspontja ismert: minden polgármesterrel és képviselőtestülettel együttműködik, amely maga is kész erre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó, hétfői ülésén.
A hétvégi brit fejlemények hatására csökkent a megállapodás nélküli október végi Brexit esélye, ez pedig kicsit javította a kockázati étvágyat a világban és ez részben a forintot is segítette a hét első kereskedési napján. Így az euróval szemben 330-nál öthetes, a dollárral szemben 296-nál kéthavi csúcs közelében jár a magyar fizetőeszköz.
A legtöbben kislány korunk óta arról ábrándozunk, hogy egy gyönyörű, hatalmas uszályú, kövekkel kirakott ruhában mondjuk ki a boldogító igent a Sixtusi-kápolnában, minimum 500 fő színe előtt. A tökéletes szertartás után pedig kedvenc zenekarunk perzseli fel a hangulatot és a kezünkön ott csillog a milliós gyémánt gyűrű. Nos, az esküvő először pazar
A mai elektromos autó technológia igazán egyetlen komoly előnnyel bír környezetvédelmi szempontból: a szennyezőanyag kibocsátás nem helyben, sűrűn lakott területeken történik, hanem a gyártás helyén, ahol megfelelően kiszűrhető. A klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatban azonban a mostani Li-ion technológia nem jelent át
Mivel az iPhone a JPEG-nél jobb képtömörítő módszert használ, eddig bármennyi fotót minőségromlás nélkül fogadott a Google tárhelye. A "hibát" azonban javítani fogják.
A kormány álláspontja ismert: minden polgármesterrel és képviselőtestülettel együttműködik, amely maga is kész erre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó, hétfői ülésén.
Bár a kormányzati kommunikáció komoly eredményeket vonultat fel a szegénység csökkentését illetően, ha kicsit a számok mélyére nézünk, rögtön kiderül: nincs ok az örömre.
Idén három magyar társaság is felkerült a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 listára, amely a régió 50 leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozását mutatja be. A listára kerüléshez idén 432 százaléknál is nagyobb árbevétel növekedés kellett.
Az elnevezés jól kifejezi, hogy miközben a jelenlegi baloldali kormány Párizs, Berlin, Brüsszel pillanatnyi hangulatától függ, a Liga vezette pártszövetség az olaszok oldalán áll – mondta Salvini.
A BloombergNEF statisztikája szerint 2018-ban a vállalkozások 13,4 gigawatt megújuló energiát termeltek, ez duplája az előző évi mennyiségnek. Bár a környezetre gyakorolt hatása sem elhanyagolható az ilyen beruházásoknak, azt is érdemes látni, hogy a vállalatok így pénzt is spórolhatnak, ami hosszú távon anyagi előnyöket is jelent a környezetszenny
Fenn áll a veszélye annak, hogy az Egyesült Államok elveszítse a világvezető szerepét - nyilatkozta Christine Lagarde egy CBS interjúban. Lagarde tart ettől, mert véleménye szerint ez egy borzalmas fejlemény lenne. Ezen kívül az EKB új elnöke kitért a kereskedelmi háborúra is, és óva intette Trumpot a Fed kritizálásától is.
"Magyarországnak el kell döntenie, hogy az EU valódi tagja akar-e lenni, és nem csak az EU pénzügyi támogatását akarja elfogadni, és hozzájárul-e ahhoz, hogy az EU erős legyen" - ezt mondta Johann Wadephul, a német közszolgálati televízió (ZDF) vasárnapi adásában.
Komoly betegségek gyógyításában várható jelentős előrelépés a következő évtizedben, közülük is leginkább a daganatok orvoslásának fejlődésében bíznak a legnagyobb gyógyszergyártók vezetői - derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (Aipm) kutatásának eredményeiből.
Idén tavasszal az Artsy nevű internetes művészeti, műkereskedelmi oldal online műtárgyvásárlási felmérést készített regisztrált felhasználói körében. A beérkezett 5807 válaszból végül 3638-at használtak fel a nemrég közzétett jelentéshez. 99 országból válaszoltak műgyűjtők, több mint 50%-uk az Amerikai Egyesült Államból. Az alábbiakban a The Onlin
2019. október 17-én Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója felkereste a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (ITER) építési területét Franciaországban, amely projekt azt hivatott igazolni, hogy a fúziós energia ipari méretekben történő hasznosítása tudományos és műszaki szempontból megvalósítható, illetve kidolgozhatóak a szükséges te
Egy bérleti szerződés megkötése, legyen szó akár költözésről vagy egy futó bérlet megújításáról, minden cég életében jelentős esemény. Fokozottan igaz ez, ha egy cég a saját tulajdonú ingatlan kényelmét feladva költözik egy bérelt irodaházba. Dr. Kui Szilárd, a DLA Piper Magyarország vezető ingatlanjogi ügyvédje szerint ha az új bérleti szerződés e
Londoni traderek egy csoportja arra tanítgatja az algoritmikus kereskedési modelljét, hogy Warren Buffett-módra fektessen be – írja a Business Insider. A Havelock London az értékalapú befektetésben hisz, amit Warren Buffett és mentora, Benjamin Graham is követett, vagyis olyan vállalatok részvényeire vadásznak, amelyeknél a cég belső értéke nincs ö
Egy zömmel kurdok lakta észak-szíriai városban a lakosok krumplival megdobálták hétfőn az országból kivonuló amerikai katonákat egy kurd hírügynökség felvételei szerint.
Az innováció szerepe és feladata, hogy a tudományos eredményeket elvigye a gyakorlat irányába, ehhez a folyamathoz pedig szervesen kapcsolódik a tehetséggondozás is – mondta Bódis József.
Rekordszintre emelkedett az Egyesült Államok sertéshús kivitele a múlt héten annak a hatására, hogy a vásárlók növelik tartalékaikat az Ázsia több országában pusztító sertésvész miatt.