2019. október 4. péntek

okt. 4
15:45
Költségvetési Tanács szerint 4,5% körül várható a növekedés (Portfolio)
A Költségvetési Tanács (KT) munkáját segítő elemzők többsége idén 4,5 százalék körüli növekedést vár, jövőre a prognózisok alapján lassul a gazdasági bővülés üteme - ez derült ki a tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közösen rendezett konferenciáján pénteken Budapesten.
okt. 4
15:47
Hatalmas fordulat a Brexitben: Johnson halasztást kérhet (Portfolio)
Bár eddig minden létező fórumon az ellenkezőjét ígérte, de most egy bírósági beadványban azt írta le Boris Johnson brit miniszterelnök, hogy ha október közepéig nem sikerül a kilépési keretekről megállapodnia az EU-val, akkor hajlandó a Brexit harmadik halasztását is kezdeményeznie.
okt. 4
15:48
Ujhelyi István: megcserélhetik a magyar és a román biztosoknak szánt portfóliókat (Infostart)
Ha ez így történne, akkor Várhelyi Olivér a bővítéspolitika helyett a közlekedésért felelős biztos lehet - mondta az InfoRádiónak Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő, aki hozzátette: a szakbizottság alelnökeként segítené a kormány jelöltjének munkáját.
okt. 4
15:48
Ugyanolyan jogokat kapott egy tó, mint egy ember – így védenék meg (SzMo)
Az észak-amerikai nagy tavak egyike, az Erie nem az első természeti képződmény, amit jogi személyiséggel ruháznak fel. Kérdés, ez mennyit segít.
okt. 4
15:48
Harminc éve nem történt ilyen a Manchester Uniteddel (Promotions)
Tíz idegenbeli mérkőzés egyetlen győzelem nélkül. Legutóbb 1989-ben volt ilyenre példa a Unitednél.
okt. 4
15:51
Minket is meglegyint a Lorenzo hurrikán (Háziállat)
Szerencsére, hozzánk már mérsékelt övi ciklonná szelídülve érkezik meg az Azori-szigetek térésgében hatalmas pusztítást végző hurrikán.
okt. 4
15:54
Világhírű sztár szerepel a Reserved kampányában! Te felismered az ezerarcú szupermodellt? (Glamour)
Színészi tehetségét is megvillantja!
okt. 4
15:57
Éjjel már fagyhat, hűvös és szeles lesz a szombat (Alternatív Energia)
Délelőtt az erősen felhős vagy borult ég mellett többfelé, nagyobb mennyiségben északon kell esőre, záporra számítani, a Nyugat-Dunántúlon esetleg zivatar is kialakulhat.
okt. 4
15:57
Román kormányválság - újabb ideiglenes miniszterek kinevezését kérte a kormányfő (Kripto Akadémia)
Iohannis és Dancila egymásra mutogatva mellőzi egy alkotmánybírósági döntés betartását.
okt. 4
15:57
László Imre-ügy: a DK szerint hivatalosan cáfolták „a lejáratókampány névtelen szereplőjét” (ATV)
Az ellenzéki párt azt követeli, hogy a Fidesz kérjen bocsánatot.
okt. 4
15:57
Brit kormányzati dokumentumok szerint Johnson a brexit elhalasztását kérheti (USAracing)
A brit kormányfő akkor kezdeményezné az EU-tagság október 31-én esedékes megszűnésének elhalasztását, ha a törvényben előírt határidőig nem születik új megállapodás a feltételrendszerről.
okt. 4
15:59
Önkormányzati cég plakátol az V. kerületben a Fidesznek (Alternatív Energia)
Tüttő Kata közölte: az ügyben beadvánnyal fordulnak a Helyi Választási Bizottsághoz.
okt. 4
16:00
Elárasztotta a mocsok Terézvárost: a Momentum így veszi fel a szemét ellen a harcot (Blikk)
- Megelégelték, hogy Terézváros utcáit ellepi a szemét, így a Momentum radikális lépéseket kíván tenni a szemetelés ellen.
okt. 4
16:00
Te teszel valamit azért, hogy zöldebb legyen a Földünk? Mutasd meg videóban és nyerhetsz! (SzMo)
A Földgömb Alapítvány vlog versenyt hirdetett! Ha úgy érzed neked szól a felhívás, mutatjuk a részleteket.
okt. 4
16:06
Veszélyhelyzet alakult ki egy nyugdíjpénztárnál, lépett a jegybank (Infostart)
Felügyeleti biztost rendelt ki az Első Országos Iparszövetségi Nyugdíjpénztárhoz a Magyar Nemzeti Bank.
okt. 4
16:06
Aki tehetős, az tovább gazdagodik (Privátbankár)
Gazdagodnak a németek, de főként a már amúgy is tehetősek: a teljes vagyonnak több mint a fele a lakosság 10 százalékának birtokában van.
okt. 4
16:06
Akár ingyen is hozzájuthatnak az értékes képzésekhez ezek a magyarok (Pénzcentrum)
A 2019/2020-as képzési évben 290 helyszínen több mint 4600 hátrányos helyzetű ember képzését kezdi el egy európai uniós program segítségével a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF). A főigazgatóság pénteki országos...
okt. 4
16:06
Kim Kardashian őrülten szexi ebben a totál hétköznapi szettben (Glamour)
Még ez is milyen jól áll neki!
okt. 4
16:06
5 dolog, amit sose vegyél meg használtan (Spabook)
Biztosan te is igyekszel spórolni, és alaposan átgondolod, mire mennyit költesz, és honnan szerzed be őket. De míg bizonyos holmikat (például...
okt. 4
16:09
Így lehetett volna megelőzni a félretankolást (ATV)
A szakújságíró szerint az üzemanyag-lefejtés a Shell kútnál a ’90-es évek szintjén van.
okt. 4
16:09
Magabiztosan rajtolt Hosszú és Kapás a budapesti világkupán (Sport365)
Az úszó világkupa budapesti fordulójában 31 magyar képviseli hazánkat.
okt. 4
16:12
Hihetetlen összegek folytak ki a fővárosi közbeszerzéseken (Privátbankár)
Elképesztő mennyiségű pénz áramlott ki különféle közbeszerzési eljárások révén a fővárosi önkormányzattól és cégeitől Tarlós István megválasztása óta. Budapest megtartása legalább annyira politikai, mint gazdasági érdeke az Orbán-kormánynak.
okt. 4
16:12
Az megvan, hogy 1582-ben csak 21 napból állt október? (Player)
A katolikus országokban 437 évvel ezelőtt, 1582. október 4-én lépett életbe a Gergely-naptár, amely a julián naptárt váltotta. Ez azzal járt együtt, hogy október 4-ét október 15. követte. Természetesen van rá logikus magyarázat.
okt. 4
16:12
Galambos Dorina először beszélt arról, hogy élte meg a válását (Femcafe)
Az énekesnő és volt férje, Pély Barna közel 15 év után zárták le a kapcsolatukat.
okt. 4
16:12
Drogozás közben beszél pénzek visszaosztásáról a kispesti szocialista képviselő (Tiszta Jövő)
Karácsony Gergely és Gajda Péter kispesti szocialista polgármester képviselőjelöltje fehér por adagolása közben beszél korrupcióról és pénzek visszaosztásáról a Hír Tv birtokába jutott felvételen.
okt. 4
16:15
Gulyás Gergely Münchenben: konzervatív fordulatra van szükség az Európai Néppártban (HírTV)
A közeledés a baloldalhoz egyre rosszabb eredményhez vezet az európai parlamenti (EP-) választásokon
okt. 4
16:15
A migrén hatása az egyénre és a társadalomra (WebBeteg)
A migrén kb. 1,2-1,4 millió honfitársunkat érinti: erős, a tevékenységet nagy mértékben zavaró vagy akár meggátoló fejfájás, amit hányinger, az esetek egy részében hányás, fény-, illetve zajérzékenység kísér. A migrén általában éveken, évtizedeken át visszatérő rohamok formájában jelentkezik. A fájdalom és a kellemetlen kísérő tünetek a betegek és
okt. 4
16:15
Megveszi az Opus a Titászt – Gyorsértékelés (Portfolio)
Több, a hazai energetika átalakulása szempontjából fontos bejelentést tettek ma, többek között azt is, hogy az Opus megvásárolja az E-Ontól a Titászt. Gyorsértékelünk.
okt. 4
16:15
Áprilisban pótolják a Ferencváros elmaradt bajnokiját (Sport365)
Még augusztus 4-éről halasztották el a találkozót.
okt. 4
16:15
Deutsch Tamás emelte a tétet: Karácsony "migránsok százait, ezreit, vagy akár nagyobb létszámban" telepítene Budapestre (444.hu)
Szerinte ez "egyértelmű és világos."
okt. 4
16:15
Négy orosz nagyvárosban akadályoztak meg terrorcselekményt idén (USAracing)
A készülő terrorcselekményeket Tulában, Vlagyimirban, Tambovban és Voronyezsben hiúsították meg az év első nyolc hónapja folyamán.
okt. 4
16:18
Hucul ménes, Tohonya Kuriszlán tanösvény - hétvégi tippek kirándulóknak (Infostart)
Az ősz a kirándulások szezonja. Várak, kilátók, tanösvények és szurdokok; az InfoRádió útvonal-ajánlatai következnek hétvégi túrázóknak.
okt. 4
16:18
Ebben is jócskán lemaradt Budapest (NRGreport)
Laosz, Nairobi és Bogota még mögöttünk van, de Bilbaóhoz, Lyonhoz, Madridhoz képest már sehol sem vagyunk a világ okosváros-rangsorában - derült ki az IMD és a SUTD frissen publikált listájából.
okt. 4
16:21
Kampány Szekszárdon: ellopták, megtalálták, a rendőrség szerint mégsem loptak (ATV)
A büntetőeljárást megszüntették, a plakátokat pedig visszaadták az ellenzéki jelöltnek.
okt. 4
16:21
Gulyás Gergely: konzervatív fordulatra van szükség az Európai Néppártban, ha megszeretné tartani vezető szerepét (ATV)
Konzervatív fordulatra van szükség az Európai Néppártban (EPP), mert a közeledés a baloldalhoz egyre rosszabb eredményhez vezet az európai parlamenti (EP-) választásokon - hangsúlyozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Münchenben a Konzervatívok találkozója című konferencián, amelyet a bajor Keresztényszociális Unió (C
okt. 4
16:24
Brexit: Boris Johnson halasztást kérne, ha nincs megállapodás (SzMo)
Csütörtökön az Európai Tanács elnöke azt mondta, hogy 'nem meggyőzőek' a brit miniszterelnök szerdai javaslatai a Brexit-megállapodás új feltételeiről.
okt. 4
16:27
Kiszivárgott MSZP-s hangfelvétel: „hülye vagy, ha nem keresed meg a százmilliót” (ATV)
Lackner Csaba, kispesti szocialista képviselő százmilliós fizetésről, milliárdos hitelről, és eltitkolt vagyonokról is beszél a kiszivárgott hangfelvételen.
okt. 4
16:30
„Látomásai” voltak a támadás előtt a párizsi késelőnek (Kripto Akadémia)
A férfi csütörtök délután kezdett ámokfutásba: egy kerámia konyhakéssel megölte három közvetlen kollegáját, majd kiment a hírszerzési részlegről és a lépcsőházban két nőre támadt.
okt. 4
16:30
„Van mit lobogtatni” – Kortárs magyar művészeti aukciót szerveztek Londonban (Spa Trend Online)
A bemutatkozás sikere után jöhet a folytatás.
okt. 4
16:30
Lengyel útépítőt gázoltak halálra a félkészen átadott R67-es gyorsúton (Grill Receptek)
Halálos tragédia történt péntek hajnali negyed hatkor a hét elején látványos keretek között, ám csak félkészen átadott, Kaposvárt a Balatonnal összekötő R67-es gyorsúton: egy katonai konvoj teherautója elgázolt egy útépítőmunkást.
okt. 4
16:30
Híres emberek, akik bármelyik huszonévessel felveszik a versenyt – Eláruljuk, hogy csinálják! (Joy)
„A nők olyanok mint a jó bor: a korral nemesednek” - tartja a mondás. Azonban csak kevesen mondhatják el magukról, hogy az idő múlásával tényleg meg tudták őrizni természetes szépségüket. Sőt, mi több szebbek és csodásabbak is lettek az évek elteltével.
okt. 4
16:32
Kimentettek egy szörföst a Balatonból (Grill Receptek)
A bajba jutott férfi a II. viharjelzésben már nem tudott volna biztonságosan partot érni.
okt. 4
16:33
Fontos bejelentéseket tett az Elmű és az Émász is (Portfolio)
Az Elmű ma bejelentette, hogy az E.ON Hungária megszerezte a cég által kibocsátott részvények 27,25 százalékát, továbbá azt is, hogy az E.ON Hungária benyújtotta a társaság valamennyi részvényese számára tett, nyilvános vételi ajánlatát, ami 34 585 forint részvényenként. Az Émász tájékoztatása szerint E.ON Hungária megszerezte a cég által kibocsáto
okt. 4
16:35
Bevásárol az Opus - Mi lesz a 4iG és a CIG Pannónia részvényekkel? (Portfolio)
Az Opus a Titász megvásárlását bejelentő közleményében meglebegtette, hogy potenciálisan a likvid befektetéseiből származó bevételekből is finanszírozhatja részben az áramhálózat megvásárlását. Megnéztük, hogy melyek lehetnek ezek a befektetések és mekkora értéket képviselnek, különös tekintettel a tőzsdei vállalatokra.
okt. 4
16:36
Premier előtt láthatod a Szép csendben című filmet (Promotions)
A hivatalos premier előtt már egy hónappal láthatjuk az idős karmester és a tinilány viszonyát feldolgozó magyar filmet.
okt. 4
16:37
Nem jelent hirtelen kockázatot a lengyel devizahiteles döntés (Portfolio)
Nem jelent rövid távú kockázatot a lengyel gazdaság minősítésére az, hogy az Európai Uniós Bíróság a lengyel hitelintézetek ellen döntött egy svájci frank alapú devizahiteles ügyben – mondta a Fitch állampapírpiaci igazgatója a Reutersnek.
okt. 4
16:39
Bővül az ipari park Nagykanizsán (ProfitLine)
Összesen mintegy 6 milliárd forintos beruházással, két program révén 200 hektárral bővül a jelenleg 135 hektáros ipari park Nagykanizsán.
okt. 4
16:45
Az első négy kiemelt jutott az elődöntőbe (Sport365)
Zverev, Thiem, Cicipasz és Hacsanov jutottak tovább.
okt. 4
16:45
Nem nyúl elektromos Mercedeshez az AMG (Autónavigátor)
Évről-évre egyre több modell került ki az AMG kezei közül, ez annak is köszönhető, hogy egy-egy típusból már többféle AMG által tuningolt verzió is készül, ám egyelőre elektromos modellekkel nem kapnak izmosított kivitelt.
okt. 4
16:48
Érdemes a közösségbe fektetni (Piac és Profit)
Négy kategóriában ismerte el az Effekteam a vállalatok hatékony környezeti és társadalmi befektetési programjait. A díjat a Coca-Cola, az Invitech, az E.ON, és a Tesco kapta.

Keresés