A női 400 méter gáton az amerikai „testvérharcból” Dalilah Muhammad, a riói olimpia bajnoka került ki győztesen, saját, 52,20-as csúcsát javította 52,16 másodpercre.
Hiába győzött magabiztosan pénteken 200 méter pillangón a világkupa-sorozat budapesti állomásán a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka, mégsem lesz ott ebben a számban a jövő évi tokiói olimpián.
Több mint egy éves tárgyalássorozat eredményeként Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt. Az egyeztetéseken hazánkat dr. Bognár Lajos országos főállatorvos képviselte. Az exportot lehetővé tévő állategészségügyi bizonyítvány szeptember végi aláírása egyúttal annak is megerősítése, hogy Szerbia eredményesnek ítéli az afrikai
Iránban a hatóságok több hónap után szabadon engedtek két, kémkedéssel vádolt ausztrál bloggert. Ezzel egy időben Ausztráliában elengedtek egy 13 hónapja fogva tartott iráni diákot.
A Napi Történelmi Forrás szerzője ennek a nem mindennapi (és mint kiderült, nem csak magyar) madármentő-akciónak járt utána egy kicsit, néhány korabeli újságcikk segítségével.
Nem volt elég oxigén az osztályon, ezért két napig nem vettek fel egy kislányt a pécsi gyermekklinika légúti osztályára – számolt be az esetről az édesapa elmondása alapján az RTL Klub Híradó.
Október 5-én, azaz ma este indul útjára az X-Faktor kilencedik szériája. A zsűri összetétele nem változott, a Pénzcentrum pedig annakjárt utána, vajon mennyit kereshetnek a négy hónapnyi megfeszített munkával. A licencszerződésen...
A németek többsége nem hiszi egy frissen közölt felmérés szerint, hogy a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kram-Karrenbauer alkalmas a kancellári tisztségre.
1969. október 5-én került először adásba minden idők legjobb sketch comedy sorozata, a Monty Python Repülő Cirkusza. Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones és Michael Palin kultúrtörténelmet írt.
Refluxbetegségről akkor beszélünk, ha a gyomortartalom nyelőcsőbe jutása a normálisnál többször, vagy hosszabb időn keresztül következik be. A kórkép kialakulásához a nyelőcsövet védő (ún. defenzív) és a gyomorból a nyelőcsőbe kerülő károsító (ún. agresszív) faktorok egyensúlyának felbomlása vezet.
Csakis azok kaphatnak bevándorló-vízumot az Egyesült Államokba, akik igazolják, hogy képesek kifizetni az egészségügyi ellátásukat - jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Ambróziaundorom van! – írja Perszephoné, a termékenység istennője, Déméter és Zeusz lánya, az alvilág urának, Hádésznak a felesége egy az anyjához írott levélben, melyben arra kéri, ne menjen utána, hiszen nincs semmi keresnivalója odalent. Igen, eszét vette Hádész. Egyszer csak kibújt a hasadékból, és ott állt az aszfaltút végén sötétséget fújó, f
A mozitermek illúzióját kelti, és a magányos tablet- és okostelefonbámulás helyett igazi közös családi élményt nyújt, ráadásul az otthon melegében. A diafilm nem avítt vagy retro, hanem inkább kitartó és trendi médium. Szeptemberi megjelenéssel most 9 új mesefilmmel bővíthető a házi téka.
A brit kormány egy skót bíróságnak benyújtott dokumentumban elismeri: a miniszterelnök nem akadályozhatja meg a Brexit elhalasztását, ha a brit parlament nem szavaz meg semmilyen Brexit-megállapodást, Boris Johnsonnak későbbi kilépési időpontot kérő levelet kell küldenie az Európai Bizottság elnökének.
Nagy az esélye annak, hogy a Széchenyi Lánchíd, a pesti Széchenyi István tér és a budai Váralagút közös közbeszerzési pályázatának áldozatul esik az utóbbi.
A szerb társhatósággal zajló tárgyalások folytatódnak annak érdekében, hogy az engedélyt kiterjesszék a húskészítményekre, valamint az élő sertésre is.