Az október 1-jén életbe lépett szabályozás ellenére is szállnak fel repülők éjfél után a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről - mondta az InfoRádióban Frik Zoltán, a Kulturált Légi Közlekedésért Egyesület elnöke. Szerinte a lakosságot nem avatták be az éjszakai szabályozás kialakításába, amelytől mást is vár el az egyesület.
A Mentőszolgálat kedvéért a zsörtölődő szomszéd bőrébe bújt ismét a színésznő, Nemcsák Károly felöltötte a gazdagréti Batman jelmezét, Trokán Péter pedig senkinek sem hagyja, hogy maga alatt vágja a fát.
Az állásinterjúkat lebonyolító menedzserek 79,3%-a találkozik valamilyen komolyabb hibával, melyet egy meghirdetett állásra jelentkezők elkövetnek az első beszélgetés alatt, sok esetben ezek olyan kritikus problémák, amelyek miatt fel sem veszik az alkalmazottat. A CV-Library független munkakereső portál összegyűjtötte, mely azok a hibák egy állási
“Kék Duna keringő” címen indítottak jobbikosok a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján egy levelezést, amelyben Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő és több politikus is a holokauszt áldozatain viccelődik. Az elemi.hu szerkesztőségének birtokába került a levelezés.
Bármennyire is jól néz ki egy-egy remekül elkapott fotó, sokan annyira üldözik a lájkokat, hogy még a saját életükkel sem törődnek. A farandwide.com nevű oldal összegyűjtötte a legveszélyesebbnek tartott szelfiket az internetről, amelyek alapján tényleg kijelenthető: őrült világban élünk.
Idézést küldtek a Fehér Háznak a Donald Trump elleni alkotmányos vádemeléshez szükséges vizsgálatokat folytató képviselőházi bizottságok az amerikai elnök és az ukrán államfő nagy vihart kavaró júliusi telefonbeszélgetése ügyében.
Bernie Sanders, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa pénteken elhagyhatta a nevadai kórházat. Orvosai először ismerték el, hogy szívinfarktusa volt.
Óriási szervizcsarnokot üzemeltet a Renault Trucks Magyarországon, a biatorbágyi telephelyen mutatták meg az új Master Red Editiont, mely a kamionrészleg segítségével készült el.
Őszintén vallott az Eb-ezüstérmes úszó, Szilágyi Liliána arról, miért döntött úgy, hogy Shane Tusup irányítsa a felkészülését. A 22 éves sportoló elmondta: régóta kiégettnek és motiválatlannak érzi magát, ám versenyzői karakteréhez tökéletesen passzol az amerikai tréner edzői megközelítése.
A felosztó-kirovó rendszer fenntarthatósága egy adott társadalomban az aktív dolgozók és az idős, valamint gyermek korú eltartottak számának egészséges arányán nyugszik, ez az aránypár azonban a rendszer fennállása óta jelentősen megváltozott, mutatjuk a számokat és az okokat.
Kövér László szerint Székelyföldnek és a székelységnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből egyaránt. Az Országgyűlés elnöke Székelyudvarhelyen beszélt erről szombaton, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) felújított épületének avatóünnepségén.
Az Európa szimfónia a diktatúra idején játszódó regény. Az erdélyi román-magyar családban nevelkedő zenész fiú, András felnőtté válása a hidegháború és a Securitate árnyékában, s egy határokon átívelő szerelem vonzásában Kolozsvár és Nyugat-Berlin között, ahol kortársai a ’68-as diákmozgalmak és a terrorizmus légkörében keresik saját útjukat. A Sco
“Betört a Fidesz csepeli irodájába” az embereket lepatkányozó Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus és Szenteczky János, a csepeli ellenzéki pártok MSZP-s kampányfőnöke péntek délután, és ott engedély nélkül videofelvételeket készítettek – közölte Ábel Attila, a kerület alpolgármestere az MTI-vel.
Néhány nap múlva, október 7-én kezdődik az idei Nobel-hét. Először az orvosi, majd másnap a fizikai Nobel-díjakat hirdeti ki a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Ezt követi a kémiai, az irodalmi és a közgazdasági díj odaítélése, bár utóbbit nem az Akadémia, hanem a svéd Riksbank ajánlja fel és Alfred Nobel Emlékdíjnak nevezik. A Nobel-békedíjat pedi
Kövér László szerint Székelyföldnek és a székelységnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből egyaránt. Az Országgyűlés elnöke Székelyudvarhelyen beszélt erről szombaton, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) felújított épületének avatóünnepségén.
A székelyek mindkét fővárosból elvárhatják a jó szót, mert Románia és Magyarország erkölcsi értelemben egyaránt adósa a székelységnek – mondta az Országgyűlés elnöke Székelyudvarhelyen.
Idézést küldtek a Fehér Háznak a Donald Trump elleni alkotmányos vádemeléshez szükséges vizsgálatokat folytató képviselőházi bizottságok az amerikai elnök és az ukrán államfő nagy vihart kavaró júliusi telefonbeszélgetése ügyében.
A magyar cégek az egészségipar területén kiemelkedő eredményeket érhetnek el - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) világszínvonalú idegsebészeti gerinc- és idegsebészeti műtőjének átadásán.
A hét végén induló női BL-sorozat előtt a zsinórban háromszoros győztes Győr vezeti az erősorrendet, a Ferencváros viszont nem szerepel az első négy között.
Idestova négy éve, hogy Galambos Lajost 125 napra bezártak egy kis cellába. A közműlopással megvádolt trombitás azóta sem tudta feldolgozni a történteket, aminek vége reményei szerint a harmadik újjászületése lesz.
A daganatos betegek ellátásában a pénz önmagában kevés, a megfelelő infrastruktúra fontos, de nem oldja meg a problémákat, a betegút megszervezésének és az időtényezőnek ugyanis komoly szerepe van - vonja le az általa közelről vizsgált, Kaposváron kifejlesztett rendszer, az OnkoNetwork tanulságait Pitter János, a Syreon kutatója. Az egészségügyi sz