2019. október 8. kedd

okt. 8
16:06
5 mondat, amire egyetlen férfi se tud jól válaszolni (Spabook)
Férfiak és nők máshogyan gondolkodnak és néha bizonyos helyzetekben nehezen értik meg egymást. Nőként gyakran mondunk olyan mondatokat, amelyeket...
okt. 8
16:09
Ismét edzésben a bajor középpályás (Sport365)
Leon Goretzka még augusztusban szenvedett combsérülést.
okt. 8
16:09
Nézze meg, ki mellett kampányolt Gyurcsány Ferenc (ATV)
A DK elnöke szerint egy polgármesternek az a feladata, hogy az emberek hétköznapját könnyebbé tegye.
okt. 8
16:12
Komoly a gond, a kínai és ukrán méz a magyar termelőket is kicsinálja (Infostart)
Bár kevés volt idén a méztermés a kelet-európai országokban is, mégsincs kereslet a magyar mézre Európában. Nyomottak az árak, akadozik a felvásárlás – mondta az InfoRádiónak Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.
okt. 8
16:12
A brit állami szektor forradalmi lépést tett a megújuló energia felé (NRGreport)
Az Egyesült Királyság 20 vezető egyeteme 50 millió fontos szerződést kötött arra vonatkozóan, hogy a jövőben megújuló energiát vásárolnak egyenesen szélerőművektől – írja a Guardian nyomán az Index.
okt. 8
16:12
Hogy kerülhet egy gyógyszer több száz millióba? Van-e esély arra, hogy nálunk is fizesse ezeket az állam? (SzMo)
Zentének sikerült összegyűjteni a 700 milliót, de mi kellene ahhoz, hogy közpénzből is elérhetők legyenek a hasonló szerek a jövőben Magyarországon?
okt. 8
16:14
20 új, teljesen elektromos modellt jelentett be az Audi (NRGreport)
Nagyszabású elektromobilitási fejlesztésbe kezd az Audi, a német autógyártó társaság ugyanis 20 tisztán elektromos meghajtású modellt vezet be 2025-ig, és több mint 10 milliárd eurót fordít a kapcsolódó fejlesztésekre – írja az MTI a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) cikke nyomán.
okt. 8
16:15
Zacher Gábor a fiatal és az idősebb Orbán fotóival hívja fel a figyelmet az elhízás veszélyeire (444.hu)
„Nagyon fontos a példák szerepe. Milyen jó lenne, ha kiállna a nép elé, és azt mondaná, hogy emberek, fogyjunk le együtt!” – mondta a toxikológus.
okt. 8
16:21
„...mint a Dallas Bobby nélkül” (Kreatív Online)
Mit adott a televíziózást alapjaiban átalakító sorozat az amerikai és hazai popkultúrának, illetve tartalomiparnak?
okt. 8
16:21
95 százalékra növelte az aludobozos termékek arányát a Hell Energy (ProfitLine)
Az energiaitalokat gyártó Hell Energy Magyarország az elmúlt öt évben mintegy 95 százalékra növelte az aludobozos termékek arányát a portfóliójában, saját aludobozgyára megépítésével a cég elkötelezte magát a teljesen újrahasznosítható alumíniumcsomagolás mellett - közölte a vállalat az MTI-vel kedden.
okt. 8
16:21
"Történt-e szexuális kényszerítés?" Feljelentés a Borkai-ügyben (ATV)
Feljelentést tesz az ügyészségnél a Borkai Zsolt győri polgármester ügyeivel foglalkozó blogon megfogalmazott állítások miatt Szilágyi György. A jobbikos országgyűlési képviselő, pártszóvivő keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy beadványa már elkészült, postázásra vár.
okt. 8
16:24
Vignale modellekkel is frissültek a Ford egyterűi (Autónavigátor)
Prémium irányba fordítja a Ford az egyterűit a Vignale modellekkel
okt. 8
16:24
Ő Kulcsár Edina gyönyörű húga, akit eddig sosem láthattunk (Femcafe)
Kulcsár Edina és húga között teljes az összhang.
okt. 8
16:24
Fidelitas: Karácsony Gergely alkalmatlan (Igényesférfi.hu)
Egy ledfallal ellátott kisteherautó járja majd Budapestet egy olyan videóval, amelyen Gyurcsány és Puzsér Karácsonyról beszél – közölte Böröcz László.
okt. 8
16:30
Egyelőre nincs magyarázat a Limburgban történt teherautós incidensre (Infostart)
A gyanúsított 2015-ben érkezett Németországba menedékkérőként. Volt már rendőrségi ügye különböző bűncselekmények miatt, de nincsenek arra utaló értesüléseik, hogy kapcsolatban állna iszlamistákkal vagy más szélsőséges körökkel.
okt. 8
16:30
Bayer Zsolt: Békemenet Rómában (Tiszta Jövő)
Szolidaritási nagygyűlést hirdetek Budapestre, az olasz nagykövetség elé.
okt. 8
16:33
Javulást mutat az EU pénzgazdálkodása (ProfitLine)
Az Európai Unió pénzgazdálkodása immár harmadik éve folyamatos javulást mutat, a nagy kockázatú területeken - ilyen például a vidékfejlesztés és a kohézió - ugyanakkor továbbra is nehézségek vannak - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke a 2018-as adatokat rögzítő éves jelentésében kedden.
okt. 8
16:33
Varsóba hívnák Donald Trumpot a visegrádi négyek (Portfolio)
A négy visegrádi ország (V4) azt mérlegeli, hogy közösen meghívják Varsóba Donald Trump amerikai államfőt - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a Blesk.cz hírportálon kedden megjelenő beszélgetésben, amelyet röviden a CTK cseh hírügynökség is idmertetett.
okt. 8
16:33
Orbán: Ha fejleszteni akarunk, ne ellenzékieskedjünk (444.hu)
A miniszterelnök most Miskolcon fenyegetőzött, hogy ha nem a fideszes jelölt nyer, baj lesz.
okt. 8
16:36
Feljelentést tesz a Jobbik Borkai Zsolt ügyében (Alternatív Energia)
Gátlástalanul lopják a közpénzt és lopott pénzből urizálnak, luxusban élnek, drogoznak és orgiákat szerveznek; ez a Fidesz igazi arca.
okt. 8
16:36
Az eső oltotta el a bolíviai erdőtüzeket (Kripto Akadémia)
A napok óta tartó heves esők eloltották a bolíviai esőerdőket két hónapja pusztító tüzeket.
okt. 8
16:36
Éjszaka ismét fagyhat (Háziállat)
Reggelig északon változóan, délen gyengén felhős idő lesz, csapadék nem várható. Szerdán eleinte kevés lesz a felhő, sok napsütés valószínű, majd délután kezdetben csak északon, estétől délen is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és estétől északnyugat felől egyre több helyen alakul ki eső, záporeső. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkü
okt. 8
16:36
Megroppant a bankszektor? Munkavállalók tízezrei kerülnek utcára (ATV)
Legutóbb a brit HSBC jelentette be 10 ezer ember menesztését, miközben a németországi Deutsche Bank is közel 20 ezer munkavállalónak int búcsút – írja a Financial Times alapján a The Guardian. Előbbiben a csökkenő kamatlábak mellett a vámháború is közrejátszik.
okt. 8
16:36
Ennek a 7 női külső tulajdonságnak nem tud egyetlen férfi sem ellenállni (Spabook)
A szépség szubjektív, ezért mindenkinek egy kicsit más vonások tetszenek. Azonban kutatások szerint akadnak olyan külsődleges tulajdonságok,...
okt. 8
16:36
Még 11. évada is lesz a The Walking Deadnek (Promotions)
Jó hír, hogy visszatér az egyik kiemelt szereplő.
okt. 8
16:38
Fideszes képviselő akadt ki a Keszthelyen elszórt százmilliók miatt (Alternatív Energia)
Ifi Ferenc egy önkormányzati ülésen sokallt be: nem akar több átláthatatlan pályázatot, amire nyertesként is ráfizet a város.
okt. 8
16:45
Török csapat ellen kezdi a Challenge kupát a Kazincbarcika (Sport365)
Idegenben kezdik a párharcot
okt. 8
16:48
Az ősz leghidegebb éjszakája után nagyot fordul az időjárás, mutatjuk (Infostart)
Megérkezett, de vajon meddig időzik nálunk a vénasszonyok nyara? Molnár Anna, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta az InfoRádióban.
okt. 8
16:54
Török finanszírozásban épül meg a Belgrád-Szarajevó sztráda (Privátbankár)
Török beruházással épül meg a tervezett Belgrád-Szarajevó autópálya, és egy vasútfelújítási terv is körvonalazódni látszik, mely szerb-boszniai-török együttműködéssel valósulhat meg.
okt. 8
16:54
Az ősz leghidegebb éjszakája után nagyot fordul az időjárás, mutatjuk (Háziállat)
Megérkezett, de vajon meddig időzik nálunk a vénasszonyok nyara? Molnár Anna, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta az InfoRádióban.
okt. 8
16:54
Egereken próbálták ki az e-cigarettát, brutális lett az eredménye (Femcafe)
A kutatás látványos demonstráció, mely az e-cigarettával szembeni ellenérzéseket erősíti.
okt. 8
16:57
Hollik: kiszállítási kvóta lehet, de kötelező betelepítési kvóta nem (ATV)
A migránskvóta újra napirenden van, fenyegeti a tagállamokat és az európai városokat - mondta a kormányszóvivő keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Hollik István kijelentette: a magyar kormány álláspontja változatlan: kiszállítási kvóta lehet, de kötelező betelepítési kvóta nem.
okt. 8
17:00
MLSZ: Tizenötezer gyermek szurkolhat a magyar-azeri meccsen (Igényesférfi.hu)
Az UEFA fegyelmi szabályzata lehetőséget ad rá, hogy zárt kapus meccsen 14 éven aluli gyerekek legyenek a lelátón.
okt. 8
17:03
Van olyan orvos, aki egyszerre tíz helyen dolgozik Magyarországon (Portfolio)
Az egészségügyi intézmények fenntarthatóságának problémájáról, az adósságállomány okairól, a lehetséges struktúráról tartott előadást Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a Hungaromed keretében zajló Medicina Fórumon.
okt. 8
17:06
Török pénzügyi segítség a Belgrád-Szarajevó autópálya építéséhez (Menedzsment Fórum)
Török beruházással épül meg a tervezett Belgrád-Szarajevó autópálya, és egy vasútfelújítási terv is körvonalazódni látszik, mely szerb-boszniai-török együttműködéssel valósulhat meg.
okt. 8
17:06
Lezuhant egy amerikai F-16-os Németországban (Infostart)
Lezuhant az amerikai légierő egyik F-16-os harci repülőgépe Trier közelében - közölte a német légierő szóvivője.
okt. 8
17:06
Nem mindegy: iskolás gyerekek százai szívják nap mint nap ezt a levegőt (Pénzcentrum)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan tájékoztatást ad a hazai légszennyezettségi adatokról, ami nem ritkán meghaladja az egészségügyi határértéket. Tavaly pedig napvilágot látott egy kutatás az iskolák benti levegőjének...
okt. 8
17:06
Előrébb lépnek a rangsorban (Azenpenzem)
Marco Rossi nem tartozik a szerencse kegyeltjei közé: a horvátok elleni mérkőzésen hat játékost kell nélkülöznie. Sigér Dávid és Feczesin Róbert lehetőséget kaphat a bizonyításra.
okt. 8
17:06
Az élelmiszerek és a dohányáruk ára emelkedett a legtöbbet egy év alatt (Tiszta Jövő)
A fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak szeptemberben az egy évvel korábbiaknál, augusztushoz viszonyítva 0,1 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
okt. 8
17:06
Már szinte mindenhol lehet kapni: csonterősítő és fogyasztó csodazöldség (Spabook)
A Földközi-tenger vidékéről és a Közel-Keletről származó finomságot arrafelé garbanzo bab néven is ismerik. Az olasz, a görög, az indiai,...
okt. 8
17:08
Takács Zsolt: Csehországban is jól pörög a kiskereskedelem (Tiszta Jövő)
Augusztusban éves összehasonlításban 3,7 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban, júliusban ez a mutató 7 százalék volt – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal.
okt. 8
17:09
A kereskedelmi háború és a Brexit csapott oda Németországnak (Portfolio)
Öt egymást követő rekordévet követően az idén várhatóan már nem növekszik a német vállatok exportja az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a BGA elnöke szerint.
okt. 8
17:09
Visszavonul a németek legendája (Sport365)
Bastian Schweinsteiger 35 évesen akasztja szögre a cipőt.
okt. 8
17:11
Lezuhant egy amerikai F-16-os harci repülőgép Németországban (Portfolio)
Lezuhant az amerikai légierő egyik F-16-os harci repülőgépe kedden Trier közelében - közölte a német légierő szóvivője.
okt. 8
17:12
A lélektani 70 százalék alá csökkent a magyar államadósság (Tiszta Jövő)
A magyar gazdaság stabil lábakon áll, míg az államadósság 2011-ben a GDP 80 százaléka felett volt, legfrissebb adatok alapján a lélektani 70 százalék alatt van, június végén 68,2 százalék volt, a 2019. második negyedévi GDP-bővülés elérte az 5,2 százalékot, ezzel Magyarország az uniós rangsorban a második helyen áll – mondta Tállai András, a Pénzüg
okt. 8
17:12
Jön az idei szezon eddigi leghidegebb éjszakája (Promotions)
Reggelig északon változóan, délen gyengén felhős idő lesz, csapadék nem várható.
okt. 8
17:15
Nagy Blanka is megszólalt Borkai-ügyben – kattintson és megtudja, mit mondott (ATV)
Én anno decemberben kimondtam egy-két csúnya szót egy tüntetésen, és emiatt a nagy (ál)keresztény emberek gyakorlatilag meg akartak kövezni. És akkor itt van hősünk, Borkai Zsolt...
okt. 8
17:15
Visszalép egy miskolci ellenzéki jelölt, mert nem bírja „a régi Mszp és a DK befolyását” (444.hu)
Hétfőn még a közös polgármester-jelölttel fotózkodott, akiről kedden már azt írta, a régi MSZP és a DK befolyása alatt áll.
okt. 8
17:18
Michael Ignatieff: Magyarország nem lesz örökké egypárti állam (Tiszta Jövő)
A rendszerváltás még nem ért véget.
okt. 8
17:21
Eltört Schobert Norbi gerince: a kórházból jelentkeztek (ATV)
Rubint Réka, Norbi felesége közölte, férje túl van a műtéten.

Keresés