A berlini techno bulik és a latin partik után egy újabb szubkultúra nyert teret 2019-re a magyar fővárosban. Ám ez az éjszakai szcéna nemcsak a basszusról, a sötétségről és a ritmusról szól, hanem jóval túlmutat a megszokott társadalmi konvenciókon. Idén ősszel egy nagyszabású fétis bulinak ad otthont Budapest, melyen a legkülönbözőbb szexuális érd
November 13-ára halasztja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete az október 10-ére tervezett közszolgálati sztrájkot, mert nem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról - közölte a két érdekképviselet kedden az MTI-vel.
Megszavazta a török parlament, így nyitva hagyták az utat a küszöbönálló, ezúttal az észak-szíriai kurd fegyveres koalíció ellen indítandó katonai beavatkozás előtt.
Meredek eséssel kezdték a keddi kereskedést az irányadó amerikai indexek, ahogy az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos optimizmus némileg alábbhagyott. Főként a bankpapírok esnek, de a technológiai részvények is gyengélkednek.
Jelentősen csökkentette a leendő olasz parlamentek létszámát a törvényhozás alsóháza kedden. A döntést 553 képviselő támogatta, 14 nemmel szavazott, kettő pedig tartózkodott.
Hatvanöt éve van jelen zenei életünkben a Zuglói Filharmónia. Az együttesre sokan még korábbi nevén, Szent István Király Szimfonikus Zenekar néven emlékezhetnek, ma az örökséget az alapító karmester Záborszky József fia, Záborszky Kálmán viszi tovább, hivatalosan művészeti igazgatóként. Az I. István Gimnázium zenekara amatőr társulás volt, amelyben
Az ukránok 73 százaléka ellenzi a termőföldeladás moratóriumának jövő őszre tervezett feloldását - derült ki abból a felmérésből, amelyet a Rejting közvélemény-kutató csoport egy hete végzett és amelynek az eredményét kedden hozta nyilvánosságra.
Konrád György kézirataiból, feljegyzéseiből, leveleiből, naplóiból és egyéb dokumentumaiból álló archívum nyílik a Berlini Művészeti Akadémián (AdK) - közölte kedden a német főváros tekintélyes nemzetközi művésztársulása, amelyet hat évig a szeptemberben elhunyt Kossuth- és Herder-díjas magyar író, esszéista és szociológus vezetett.
Három tagállam jelezte csatlakozási szándékát a Földközi-tengeren kimentett bevándorlók elosztására vonatkozó máltai megállapodáshoz az európai uniós belügyminiszterek keddi luxembourgi tanácsülésén.
Nem történt előrelépés a Nagy-Britannia uniós kiválásának feltételeiről folytatott keddi tárgyaláson - közölte David Sassoli, az Európai Parlament elnöke, miután Boris Johnson brit kormányfővel találkozott Londonban.
'Az utolsó percekig is mosolygott. Annyira csodás volt az egész lénye. Annyira hálás vagyok azért, hogy én voltam az anyukája' - Hopp Csilla exkluzív interjút adott az RTL Klubnak.
A Skanska, a Colliers International és a Dentons legfrissebb, Közép-kelet-európai befektetési jelentés: Virágzó nagyvárosok (CEE Investment Report: Thriving metropolitan cities) címet viselő jelentése szerint a régió várhatóan fenntartja ezt a lendületét. A kedvező gazdasági helyzet és a közép-kelet-európai városok nagyon jó teljesítménye növeli az
Kácsor Zsolt és a Mérték Médiaelemző Műhely kapta az idei Népszabadság-díjat. Kácsor Zsolt, a napilap korábbi szerzője kiemelkedő újságírói teljesítményéért és szociális érzékenységéért vehette át az elismerést.
Meredek eséssel kezdték a keddi kereskedést az irányadó amerikai indexek, ahogy az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos optimizmus némileg alábbhagyott. A mínuszok kitartottak a nap végéig, a Dow 300 pontos csökkenéssel zárta a napot. Főként a bankpapírok estek, de a technológiai részvények is gyengélkedtek.
David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke Londonban tárgyalt Boris Johnson brit kormányfővel, akitől, megfogalmazása szerint, csak homályos válaszokat kapott arról, miként képzeli el az Ír Köztársaság és az Észak-Írország közötti nyílt határ megőrzését a kilépés után.
A férfi azt mondta, nagyon aggódik a gyerekei jövőjéért, ezért is vett részt a demonstráción. Videó is készült róla, érzelmes kiborulása viszont sokaknak nem volt szimpatikus.
Magyarország édesvízkészletét a jövőben a jelenleginél sokkal óvatosabban és nagyobb tartalékolással kell kezelni - mondta Ferencz Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa kedden az M1 aktuális csatornán.
Több évre visszamenően tárolják az eseményeket, de a hibaüzenet szerint éppen az a fájl sérült, amelyik napon a politikus utazhatott ügyvéd ismerősének magángépén az Adriára.
Közel négymilliárd forint európai uniós forrást fordíthat 21 Bács-Kiskun megyei település bölcsődéjének fejlesztésre - tudatta a megyei önkormányzat az MTI-t kedden.
Másfél hete harangoztuk be Olvasóinknak a ‘Mercedes-Benz W124 Balkan Meeting’ nemzetközi találkozót, amely múlt hétvégén, október 5-én került megrendezésre. A rendezők előzetes ígéretének megfelelően mintegy száz W124-es Mercedes-Benz jelent meg az albertfalvai (Budapest, XI. kerület) Pappas Auto parkolójában, a magas ‘nézettség’ pedig minket is me
A fővárosi irodapiacon jelentős felárat kérnek az energiatakarékos irodákért – derült ki az Otthontérkép Csoport és a Knauf Insulation friss felméréséből. A kutatásból az is kirajzolódik, hogy az energiahatékony – más néven „zöld” – irodakínálat 39%-a jellemzően a budai kerületekben található. Azt is megtudhattuk, hogy nem csupán komfortosabbak és
Nagyszabású elektromobilitási fejlesztésbe kezd az Audi, a német autógyártó társaság ugyanis 20 tisztán elektromos meghajtású modellt vezet be 2025-ig, és több mint 10 milliárd eurót fordít a kapcsolódó fejlesztésekre – írja az MTI a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) cikke nyomán.