Szeptemberben 2,8%-kal nőttek a fogyasztói árak a KSH jelentése szerint, vagyis az adat meglepetést okozott. A Portfolio által megkérdezett közgazdászok 3%-os áremelkedési ütemet vártak. Az inflációs adat miatt kényelmes helyzetben lehet az MNB. Ennél alacsonyabb inflációra utoljára januárban volt példa. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohány
Az olaj ára közel 1%-os emelkedésben tartózkodik a mai kereskedésben, miután már teljesen ledolgozásra került a szeptember 14-i szaúdi dróntámadás következtében kialakult ralli. Kínálati oldali fenyegetettségeknek, a kereskedelmi háború állásának, és a készletszintek alakulásának eredőjeként alakult ki a mai pozitív nyitás.
Az elmúlt napokban több helyen találkozhattunk a hírrel, miszerint a John Deere cég Spanyolországban bemutatott egy robot traktor koncepciót. Összegyűjtöttük és a következőkben bemutatjuk az elérhető információkat.
Az új amerikai katonai bázis Görögországban segíti Washingtont gyors műveletek végrehajtásához a Balkánon. Eközben Putyin elnök két regionális bizalmasa, Orbán és az amerikai szankciós listán lévő Milorad Dodik már másodszor találkoztak idén – mindkét alkalommal a magyar sajtó teljes kizárásával. Káncz Csaba jegyzete.
Végül mérsékelt eséssel zárták a hét első napját az amerikai tőzsdék, miután a befektetők az Egyesült Államok és Kína a héten folytatódó kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos híreket emésztették. Az ázsiai tőzsdék erősödtek kedden, Európában is erősödéssel indult a hét második napja, míg a magyar tőzsde az irányt keresi a keddi piacnyitás után.
A napokban Magyarországon járt Mario Moretti Polegato, a Geox csoport alapító elnöke. A látogatás nem különleges alkalom, szereti megismerni azon országok mentalitását, amelyekben a márka jelen van.
Hétfőn újra a gyengülés felé mozdult a forint az euróval szemben, az átmeneti visszakapaszkodás nem tartott sokáig. Ma reggel a hamarosan megjelenő inflációs adat befolyásolhatja a hangulatot, a jegybanki kamatpolitika szempontjából lehet jelentősége az áremelkedési ütemnek.
„A mai napon mind a négy jobbikos jelölt visszalépett, mint egyéni választókerületi képviselőjelölt” – jelentette be a Facebookon a párt győri elnöke. Fodor Roland továbbá azt is megjegyzi, hogy „az ellenzéki moslékszövetség elveszítette a képviselőjelöltjeinek negyedét, és a minimális győzelmi esélyeit is”.
Nehéz eldönteni, melyik az érthetetlenebb: az a sofőr, aki délután négykor a főváros egyik forgalmas pontján megáll telefonozni az úton, vagy azok a közlekedők, akik mindezt öt percen át szó nélkül nézik.
Több mint egy hónap telt el azóta, hogy a szervezők elektronikus és postai úton is eljuttatták az aláírásokkal és kísérőlevéllel ellátott szöveget Pápa polgármesteréhez és a képviselőtestülethez.
Az idei őszi szezon eddigi leghidegebb éjszakájának nézünk elébe, ugyanis akár nagyobb területen is kialakulhat légköri fagy, ezzel pedig a keddi napra vonatkozó minimum-hőmérsékleti rekord is veszélybe kerülhet.
Nehéz eldönteni, melyik az érthetetlenebb: az, hogy egy sofőr délután négykor a főváros egyik forgalmas pontján - egész pontosan a Margit-hídnál - megáll telefonozni az úton, vagy az, hogy a közlekedők mindezt öt percen át szó nélkül nézik.
A sikeres ember legfőbb erénye a pozitív hozzáállás és a pozitív gondolkodás. Az olyan tulajdonságok, mint a kitartás, az optimizmus és a szorgalom,...
Elhagyta a barátnője, ezért randalírozni kezdett az utcán egy veszprémi férfi. Azok a rendőrök állították elő, akiket ő hívott ki, mert elment a barátnője.
Az emberi szervezetben a vas létfontosságú nyomelem, melynek elengedhetetlen a szerepe többek között a vörösvértestek működéséhez, segítségével szállítódik az oxigénmolekula a tüdő ereiből a szervezet minden sejtjéhez. A keringő vérben (pontosabban a vér szérum részében) a vas molekula a transzferrin nevű fehérjéhez kötve szállítódik. A szérum telj
A vártnál kisebb mértékben csökkent a Samsung Electronics bevétele és operatív eredménye, ami részben annak köszönhető, hogy jól alakulnak a Samsung mobiltelefon-eladásai, különösen a Note 10 értékesítése alakul jól, több mint egymillió darabot adtak el belőle Dél-Koreában az augusztus végi bevezetés óta, ilyen gyorsan ilyen sok csúcsmobilt soha ne
Csökkent a munkanélküliek aránya, és nőtt a foglalkoztatottság, így a szakképzett munkavállók is könnyebben mernek váltani. A munkaerőhiány miatt felértékelődött a kilépő interjú szerepe, amelyből a cégeknek gazdasági előnye...
A fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, augusztushoz viszonyítva pedig 0,1 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A felelős kutya- és macskatartók pontosan tudják, milyen fontos négylábú kedvenceink ivartalanítása. Sajnos ezek a műtétek nemcsak komoly fájdalomérzettel járnak, de adott esetben veszélyesek is. Egy új technikával azonban minden kellemetlenség elkerülhető.
Elhagyta a barátnője, ezért randalírozni kezdett az utcán egy veszprémi férfi. Azok a rendőrök állították elő, akiket ő hívott ki, mert elment a barátnője.
A kampány finisében Lázár János, aki korábban a Fidesz erős embere volt, politikai teljesítménye miatt megdicsérte Botka Lászlót. A szegedi polgármester eddig nem reagált sem a dicséretre, sem arra, hogy Lázárt letolta a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor. Botkát ez a hír is hidegen hagyta, viszont felhívta a figyelmet Pintér Sándor belügyminiszt
„Úgy gondoljuk, hogy a magánéleti botrányba keveredett Borkai Zsoltot leváltani a teljesen alkalmatlan Glázer Tímeára és a gyomorforgató módon kampányoló bandájára, semmit sem javítana a város helyzetén” – közölték.
Vészesen kevés pénz maradt az ENSZ működési költségeire, szeptember végén 230 millió dolláros hiány alakult ki, és október végére a tartalékok is elfogyhatnak – közölte hétfőn a világszervezet New York-i székhelyén Antonio Guterres főtitkár.
A statisztikai adatok szerint 2015-ben Svédországban 163 ezer menedékkérelmet nyújtottak be migránsok, akik közül 40 019-en kaptak tartózkodási engedélyt. Csakhogy a döntő többségük nem tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon.