2019. november 11. hétfő

nov. 11
18:21
Hollandiának nem kell visszafogadnia a dzsihadista anyákat (USAracing)
Titkosszolgálati információk szerint a szíriai kurd erők által ellenőrzött térségben ötvenöt holland származású vagy kötődésű dzsihadistáról, valamint legalább kilencven gyerekről tudni.
nov. 11
18:21
Nagy dobásra készülnek a Fradi-szurkolók az Európa-ligában (Ripost)
A zöld-fehérek a bolgár Ludogorec vendégei lesznek december 12-én a labdarúgó Európa-ligában.
nov. 11
18:21
Veszélyre figyelmeztetnek a tudósok, egyenesen felénk száguld az aszteroida (Ripost)
A NASA kutatói „potenciálisan veszélyesnek” nevezték az égitestet, amely egy hét múlva ér a legközelebb bolygónkhoz.
nov. 11
18:21
Horn Gyula fia beszólt Kövér Lászlónak, aki „hazaárulónak” nevezte az egykori miniszterelnököt (SzMo)
Dr. Horn Gyula azt írta, édesapját a mai napig sokan szeretik és tisztelik az országban, a házelnöknek pedig 'a tükörbe nézve önmagával kell elszámolnia'.
nov. 11
18:21
Szent Mártont kegyetlenül elárulták a libák, mi pedig bosszúból megesszük őket (Promotions)
Ezért bújt Szent Márton a libák közé, és ezért kell megenni őket ezen a jeles napon
nov. 11
18:27
Cicipasz győzelemmel kezdett (Sport365)
A görög játékos a találkozó alatt egyszer sem veszítette el adogatójátékát.
nov. 11
18:30
Kissné Akli Mária és Kudlik Júlia kapta a Goldmark Péter Károly-díjat (Infostart)
Az európai műsorszórás egyik hazai szaktekintélyét, Kissné Akli Máriát, valamint a legendás műsorvezetőt, Kudlik Júliát tüntette ki a színes televízió feltalálójáról, Goldmark Péter Károlyról elnevezett életműdíjjal Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke.
nov. 11
18:30
Súlyos motorbalesetet szenvedett egy magyar férfi Máltán (Ripost)
Málta egyik tengerparti útszakaszán történt a baleset.
nov. 11
18:32
Botrány az iskolában: ököllel verte diákját egy helyettesítő tanár (Ripost)
A hihetetlen brutalitást az egyik diák videóra is vette.
nov. 11
18:33
People’s Choice Awards – Ikonná vált Jennifer Aniston (BorsOnline)
Egymilliárdan szavaztak az idei jelöltekre.
nov. 11
18:33
Ettől nőtt meg a pénisze a magyar pornósztárnak (18+) (Life)
Ettől nőtt meg a pénisze a magyar pornósztárnak (18+)
nov. 11
18:39
Leépítéseket tervezhet a Mercedes (Portfolio)
Elbocsátásokat és bérbefagyasztásokat tervez a Daimler a Süddeutsche Zeitung szerint – szúrta ki az Autónavigátor.
nov. 11
18:39
A britek miatt ismét csúszhat az új Európai Bizottság megalakulása (ATV)
Egyelőre nem nevezte meg biztosjelöltjét az Egyesült Királyság kormánya, de az Európai Bizottság arra számít, hogy ez még hétfőn megtörténik - közölte a brüsszeli testület illetékes szóvivője.
nov. 11
18:39
Uniós jogba ütközik az Északi Áramlat 2? (Tiszta Jövő)
Visszautasította a jogi kiskapuról szóló vádat a német szövetségi gazdasági minisztérium az Északi Áramlat 2 gázvezeték építése kapcsán. „Teljes badarságnak” nevezte a tárca egyik tisztviselője azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a vonatkozó új német jogszabály az uniós jog szempontjából kivételként kezelné az Oroszországot Németországgal
nov. 11
18:39
5 romantikus vígjáték, ami a pasidnak is tetszeni fog (Spabook)
Mindannyian ismerjük a romantikus filmek forgatókönyvét. A férfi és a nő találkozik, majd szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás iránt. Ám...
nov. 11
18:42
A Crohn-betegség és tünetei (WebBeteg)
A Crohn-betegség a bélrendszer nyálkahártyájának - gyakran mélyen az érintett bélszakasz szöveteibe hatoló - gyulladásos, hasmenéssel és fájdalommal járó, és akár az életet is veszélyeztető betegsége.
nov. 11
18:45
Esett a vezető részvények többsége (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 402,75 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 43 038,67 ponton zárt hétfőn.
nov. 11
18:45
Aszad szerint 2021-ben bárki elindulhat ellene a választásokon (444.hu)
A damaszkuszi diktátor a kurdokat az Egyesült Államok ügynökeinek tartja.
nov. 11
18:45
Teljesen megbolondult? Miley Cyrus olyat tett, ami már tőle is túlzás (Femcafe)
Jól magára is haragított mindenkit.
nov. 11
18:51
Lezárta a Mol az Aurora-csoport megvásárlását (vg.hu)
A vétel a Mol-csoport 2030 stratégiájának legújabb lépése.
nov. 11
18:51
Hátborzongató történet: kutyái falatoztak az elhunyt férfi testéből (Life)
Hátborzongató történet: kutyái falatoztak az elhunyt férfi testéből
nov. 11
18:51
Marvel kapitány és Thanos eredetileg össze se csaptak volna (Promotions)
Az utolsó pillanatban vették fel a jelenetet.
nov. 11
18:53
Egymillió dollárt nyert egy magyar csapat Los Angelesben (vg.hu)
A MarmotE egy mesterséges intelligenciával foglalkozó rangos amerikai versenyen lett második.
nov. 11
18:54
Az alaptantervben foglalkozna a szexuális neveléssel az LMP (Infostart)
Az LMP-s Ungár Péter szorgalmazza, hogy a szexuális nevelést tegyék az alaptanterv részévé.
nov. 11
18:55
London és Frankfurt mínuszban, Párizs pluszban kezdte a hetet (vg.hu)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. A BUX esett.
nov. 11
18:57
Horn Gyula fia keményen bírálta Kövér Lászlót (ATV)
Dr. Horn Gyula, a néhai miniszterelnök fia kemény hangon bírálta Kövér László házelnököt, aki szerinte különösen ízléstelen módon, a berlini fal leomlásának 30. évfordulójának környékére időzítette édesapja „hazaárulónak” bélyegzését.
nov. 11
18:57
Megnyerheti-e a háborút Roger Federer? Avagy miért kapott ki Dominic Thiemtől? (Sport365)
A Sport365.hu támogatja a fiatal újságírókat és blogszerzőket. Ebben a cikkben a vándormadár.hu szerkesztője, Markója Áron publicisztikáját mutatjuk be.
nov. 11
18:57
Edmund Stoiber: Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van (USAracing)
A visegrádi országok gazdasági partnerként még Franciaországnál, az Egyesült Államoknál vagy Kínánál is sokkal fontosabbak számunkra – húzta alá a bajor CSU tiszteletbeli elnöke.
nov. 11
18:57
Megszűnik a magyar Playboy (Igényesférfi.hu)
R. I. P.
nov. 11
19:03
Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
nov. 11
19:03
Rekordot döntött az Alibaba (Portfolio)
Rekordmagas forgalmat bonyolított le a kínai Alibaba szinglik napjának alkalmából – 268,4 milliárd jüannyi (11 577 milliárd forint) terméket adtak el, ami 26%-os növekedés a tavalyi – szintén rekord – összeghez képest – írja a CNBC.
nov. 11
19:06
Szürreális horror: részegen fuldokolva, Napóleonnak öltözve, szeretője holttestének darabjaival találtak rá a professzorra - 18+ (BorsOnline)
Egyszerre tanítványa és szeretője is volt az áldozat.
nov. 11
19:09
Bencsik Gábor: Az ellenzék kilenc év után felfedezte a fedőn a fület (Tiszta Jövő)
Mindenki tudja, hogy az a gyülevészhad, ami az ellenzéki térfélen összeállt, nem kormányképes.
nov. 11
19:09
Krausz Gábor elárulta, milyen ételeket kíván Tóth Gabi a terhessége alatt (Life)
Krausz Gábor elárulta, milyen ételeket kíván Tóth Gabi a terhessége alatt
nov. 11
19:09
5 biztos jel, hogy tetszel valakinek (Spabook)
A legtöbb nő komoly önbizalomhiánnyal küzd, így akár még az is előfordulhat, hogy nem veszik észre a kínálkozó lehetőséget, már, ami a...
nov. 11
19:12
Csányi Sándor elárulta, miben nem volt sikeres az MLSZ (Infostart)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a jövőben több játéklehetőséget adna a fiatal magyar labdarúgóknak az élvonalbeli klubokban.
nov. 11
19:12
Teljesült Borkai Zsolt utolsó kívánsága: stadiont kapott Győr az államtól (Alternatív Energia)
A Nádorvárosi Stadion állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba került.
nov. 11
19:14
Még a nagymamát is elvitték szavazni (Alternatív Energia)
Redemptio! - kurjantotta el magát egy huszonéves fiatalember Jászberényben hétfőn kora délután a városháza előtt, miközben karjával a levegőbe csapott a öröm jeleként. Ez a szó – megváltás - itt a Jászságban különös jelentőséggel bír: I. Lipót császár ugyanis 1702-ben elzálogosította a jászokat és jobbágysorba süllyesztette őket, ám négy évtizedde
nov. 11
19:15
Bőrben fürdik az Aston Martin DBX utastere, már az árát is tudni (Autónavigátor)
November 24-én Pekingben mutatják meg az Aston Martin DBX-et teljes valójában, addig is tovább csepegtetik a részleteket az angolok.
nov. 11
19:21
Nagy erejű robbanás volt az űrben, a NASA beszámolt a részletekről (Infostart)
A Nemzetközi Űrállomásra szerelt NICER nevű teleszkóp észlelte a termonukleáris robbanást.
nov. 11
19:21
Gyurcsány merészet húzott (ATV)
A Facebook és az Instagram után a YouTube-on is megjelent a volt miniszterelnök.
nov. 11
19:21
A Pesti Srácok a végrehajtás hírére villámgyorsan elutalta az 5 milliót Juhász Péternek (444.hu)
De a visszavonult politikus azt akarja, hogy a főoldalon is jelenjenek meg a helyreigazítások.
nov. 11
19:21
Több mint negyedmillió tévénézője volt a Fradi debreceni parádéjának (Azenpenzem)
.
nov. 11
19:21
Befutott az EMUI 10 a Huawei két csúcsmobiljára (GSMring)
Nagyjából egy hete tette közzé a Huawei az EMUI 10 új frissítési ütemtervét, akkor november közepére ígérték az új kezelőfelület végleges változatát a P30 és P30 Pro mobilokra. Úgy tűnik addig sem kell várnunk, a vállalat weibo oldalán bejelentette, hogy az EMUI 10 a mai naptól elérhető a két márciusi zászlóshajóra, de egyelőre csak a
nov. 11
19:24
Freddie Mercury a halálos ágyán is a barátját szidta (Ripost)
A Queen legendás énekesét nem hagyta el a vitriolos stílusa a legnagyobb bajban sem.
nov. 11
19:24
Teremtsd meg saját biztonságod, segít benne az érkező telihold (Ripost)
Gyakorlatias Bika jegyében lesz teljes a Hold. Tedd tisztába a dolgaidat, itt az alkalom a külső-belső nagytakarításra. Találd meg a szellemi, fizika egyensúlyt.
nov. 11
19:27
Hamarosan újra repülhetnek a Boeing halálgépei (Portfolio)
Januárban újra az egekbe emelkedhetnek a Boeing 737 Maxok, azok a gépek, melyekből kettő is lezuhant, megölve 346 embert - írja a CNBC.
nov. 11
19:27
A Juventus kapusa beszólt Ronaldónak (Sport365)
Wojciech Szczesny nem fél megmondani a tutit.
nov. 11
19:27
Zoé túl van a legnehezebb műtéten, a kórházból üzent (SzMo)
A ritka csontdaganatban szenvedő kislányt már 6 kemoterápiás kezelést kapott, és egyelőre jól reagál a kezelésekre, de egyre nehezebben viseli a kórházi létet, és nagyon hiányoznak neki a testvérei, akik mindig fel tudják vidítani.
nov. 11
19:27
Megszűnik a magyar Playboy (Promotions)
A legendás lap a kiadónál történő változások miatt nem kerül többet az újságosok polcaira.

Keresés