Húsz év vezetés után botrányos körülmények között távozott a világ legismertebb gyorsétterem-hálózatának elnök-vezérigazgatója, Steve Easterbrook (52). A férfi ugyanis viszonyba keveredett egy alkalmazottjával.
Közokirat-hamisítás bűntette gyanújával indult rendőrségi nyomozás a győri választási bizottság szeptember 20-i dátumozású határozata miatt, amely Borkai Zsolt (54) akkor még fideszes polgármester egyik iskolai kampányeseményével foglalkozott.
– Jobban van az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője, a szerb Nebojsa Vignjevics (képünkön), aki a Kaposvár vendégeként megnyert hétvégi bajnokin (2-3) egészségi probléma miatt nem vett részt – a tréner hónapok óta gerincsérvvel küszködik.
A szokatlan eset még augusztusban történt Ausztráliában, amikor egy nő a wandiligongi hátsó kertjében rábukkant egy kiskutyára, amit feltehetőleg egy sas hagyott ott.
Az 55-64 éves korosztály foglalkoztatásában még sok tartalék van, őket képzésekkel, továbbképzésekkel lehetne jobban bevonni a munkaerőpiacra - mondta Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna műsorában.
Az eset még pénteken, mindenszentek napján történt, a déli órákban. Lajkó Félix Szerbiában, a Topolyához közeli Péterrévén, a temető melletti utcában parkolt le az autójával, és családjával együtt besétált hozzátartozóinak sírjaihoz a temetőbe, ez alatt feltörték a kocsit, és elrabolták a zenész hegedűjét. A rablást azonnal jelentették a rendőrségn
Katy Perry (33) az idei születésnapját igazán különleges helyen egy hatalmas bulival ünnepeli. Az énekesnő a szerelme, Orlando Bloom (42), valamint legjobb barátai társaságában utazott Egyiptomba. Szám szerint hatvannégyen repültek a párral a tíznapos luxusvakációra.
– Elfogadta Orbán Viktor miniszterelnök meghívását a szerdai kormányülésre Karácsony Gergely főpolgármester, aki ezt hétfő este a Facebook-oldalán jelentette be.
Újabb rasszista incidens árnyékolta be az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulóját: a Brescia korábbi válogatott támadója, Mario Balotelli (fehérben) a Verona otthonában játszott bajnokin a nézőtéri provokáció miatt levonult a pályáról.
Nem akármilyen halloweeni bulit rendezett a milliárdos Dan Bilzerian: pókeres partija telis-tele volt világsztárokkal és észbontóan dögös csajokkal, akiket alig takart valami, és akik között néhány csók is elcsattant a bulizás hevében.
Újabb sikerrel büszkélkedhet Magyarország, pontosabban a főváros. A turisztikai célpontokat vizsgáló legfrissebb brit felmérések szerint Budapest az ötödik helyen végzett a legkedveltebb úti célok listáján.
Hollandia – Nyolc és fél év év börtönre ítélték Madiea Ghafoor (27) holland olimpikon atlétát, akit még júniusban kaptak el Németországban 50 kilónyi ecstasy tablettával, 2 kiló metamfetaminnal és 11 950 euró, azaz 4 millió forintnyi készpénzzel az autójában – írja a BBC.
Távozni kényszerül Olaszországból Shane Tusup (31), aki Magyarországon folytathatja a projektjét. Az amerikai úszóedző augusztusban azért költözött Európába az Egyesült Államokból, hogy felkészítse Ilaria Cusinatót (20) a jövő évi tokiói olimpiára.
Kicsit nosztalgiázni akadt kedve Gáspár Lacinak: az X-Faktor mentora a közösségi oldalán mutatta meg, milyen is volt 16 évvel ezelőtt, karrierje kezdetén.
London – Otthagyta biztos állását egy fiatal lány, csak hogy mindig legyen ideje videóra venni, ahogy McDonald's-os kaját és kínai ételeket fogyaszt óriási mennyiségben.
Még a fizetésünkből is engednének, ha otthonról dolgozhatnának legalább heti egy napot a magyar munkavállalók. Ha nem kellene mindennap bejárniuk, lemondanának a benti saját asztalról is, és kevésbé zavarnák őket a hangos, egyterű irodák – áll egy friss felmérésben.
Szokatlanul nagy tömeg gyűlt össze a kora reggeli órákban Budapest egyik bevásárlóközpontjában, ahol a Balázsék című műsor stábja látványos játékra invitálta hallgatóikat.
A Magyar Színházi Társaság elnökségi ülésén a tagszervezetektől beérkezett javaslatok alapján megszületett a döntés, hogy kik az esélyesek 2020-ban a Kossuth-díjra – írta a deszkavizio.hu.
Hős katonaorvosok tiszteletére tartott közös megemlékezést a Nemzeti Fórum Egyesület és a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn Budapesten, a magyar orvos hősi halottak emlékszobránál.
A nyáron már elfogyott egyszer az ampulla, akkor külföldről pótolták - most azonban az a mennyiség is elkelt, pedig a gyógyszer nélkülözhetetlen az újszülötteknél.
A mai fiatalok életével foglalkozik az RTL Magyarország új sorozata. A Nofilter két főszereplője elárulta, mennyiben hasonlítanak az életben a karakterükre.
Nagykanizsán nyitotta meg nemzetközi szinten legnagyobb gyártóüzemét az ipari professzionális tisztítógépeket gyártó dán Nilfisk, amely mára a város három legnagyobb munkaadója közé tartozik.
Mi számít bele egy ingatlan un. hasznos alapterületébe? Hogyan kell kiszámítani a lakás/ház hasznos alapterületét? Milyen helyiségeket lehet figyelembe venni egy ingatlan hasznos alopterületének a kiszámításakor? Mutatjuk!
Az évszakhoz képest enyhe idő furcsa időjárási jelenségeket produkál kedden. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden egy ciklon vonul át felettünk, melyhez kapcsolódóan – különösen az ország északi, északnyugati felén – ismételten nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani. Fotó: MTI/Komka Péter Kedden napközben nagyjából a
A Kinnarpsnál tartották szakmai összegzésüket az SSC szektor résztvevői és döntéshozói. Fókuszban a szektort érintő új trendek voltak, az automatizáció, RPA, a jövő irodája és munkavállalója, generációk együttműködése a munkahelyeken és az elengedhetetlen employee engagement - írják sajtóközleményükben.
A fénytörési hibákat szemüveggel, kontaktlencsével, lézerrel és műtéttel is meg lehet oldani. Manapság a lágy kontaktlencsék a legelterjedtebbek, a félkemény és kemény lencsék háttérbe szorultak.
Nagyon várod a telet és minél hamarabb csúsznál egyet? Az osztrák gleccserekre mindig számíthatsz. Íme 8 síterep Ausztriában, ahol már beköszöntött a síszezon.
A szem kiszárad, viszketni, égni kezd, a beteg úgy érzi, mintha valami lenne benne... A Sjögren-szindróma egy kevéssé ismert, nehezen felismerhető, ám sokkal gyakoribb betegség, mint azt gondolnánk.
A Mol 9,57 százalékos részesedést vásárol az azerbajdzsáni ACG olajmezőben és 8,9 százalékos részesedést a BTC (Baku-Tbiliszi-Ceyhan) olajvezetékben - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Harcol az egészsége javulásáért Sas József (80), akire még hosszú út vár, mire újra a régi önmaga lesz. A humorista januárban, a thaiföldi nyaralásán kapott sztrókot, azóta ágyhoz van kötve, valamint a beszéd is nehezen megy neki.
Nem egyszerű megtalálni a helyes étrendet az irritábilis bél szindrómában szenvedőknek, hiszen bizonyos ételek hatására a tünetek erősödhetnek, ám az azokat kiváltó élelmiszerek listája egyénenként változhat.
Huszonöt év hallgatás után először vallott Pablo Escobarral (†44) való házasságáról Victoria Eugenia Henao (58) saját önéletrajzi könyvében, amely a Mrs. Escobar – Életem Pablóval címet kapta.
Terry Black (†71) nevelt gyermekei, Dani (18) és Fanni (14) megrendülve hallgatták, amikor a temetésen nevelőapjuk szavai szóltak hozzájuk. A közeli barátok a könnyeiket törölgették, amikor a Krisztus Keresztje Keresztény Egyház Szentháromság Ókatolikus kápolnába Dani bevitte az urnát, majd az oltárra tette.
A tavalyi duplázáshoz képest idén csak egyéni világrekord született a november 1-én és 2-án megtartott Stihl Timbersports® világbajnokságon, amelyet először rendeztek Csehországban, a prágai Industrial Palace-ban.
Overdose sikerei óta nem ért el ekkora eredményt a magyar lóversenysport! Igazi szenzáció a négyéves Nancho Nemzeti Galopp-ligán elért győzelme, amellyel még magát Dózit is túlszárnyalta, hiszen magyar tréningből származó telivér még soha nem ért el ekkora sikereket.
Milyen esetekben állhat fent az, hogy egy bűncselekmény elkövetője nem büntethető? Hány éves korig nem büntethető egy gyerek vagy fiatalkorú? Mi zárja ki vagy korlátozza egy bűntett elkövetőjének büntethetőségét? Kiskorú hány éves korig nem büntethető ma Magyarországon?