2019. november 16. szombat

nov. 16
9:12
Megöltek egy 65 éves nőt Ózdon (BorsOnline)
Holtan találtak egy 65 éves nőt Ózdon, a rendőrség bűncselekmény gyanúja miatt ny
nov. 16
9:12
Szalai Ádám nem csak a gólról mesélne az unokáinak (Infostart)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke örömét fejezte ki, hogy a Puskás Arénában a magyar válogatott első gólját Szalai Ádám szerezte, aki pénteken Uruguay ellen szépített. Megszólaltak a magyar játékosok is.
nov. 16
9:12
Közlöny (Alternatív Energia)
Rogán Antal és Rogán Cecília eddig nagy kedvvel használta a közösségi oldalakat meg a bulvármédiát, gyakorta tették lehetővé, hogy magánéletükbe bepillanthassunk. Válásukról mégsem a Facebookon, az Instagramon vagy az e célt szolgáló bulvársajtóban adtak hírt, hanem úgy döntöttek: jobb, ha Rogán Antal munkahelye, a közpénzből működő Miniszterelnöki
nov. 16
9:14
Forog a gép (Alternatív Energia)
Ez nem lehet egy következmények nélküli ország, idézi a 2008-as Orbán Viktort Rábay szerepében Sarkadi Kiss János a díszpáholy felé fordulva a kaposvári Csiky Gergely Színház Buborékok előadásában, melyet hétfőn éppenséggel a színházlátogatásairól kevéssé ismert kormányfő is megtisztelt. Ott ült a főhelyen, körülötte a legkülönbözőbb potentátok, s
nov. 16
9:15
Joker, Superman, a Mikulás és a Mekis bohóc is felkerült egy szovjet emlékműre – mi történt? (Promotions)
Vandalizmus, rongálás, vérbeli street art.
nov. 16
9:16
Horthy 100, Orbán 30 (Alternatív Energia)
Horthy és Orbán természetesen nem ugyanaz. Ám viszonyuk Budapesthez ugyanolyan. Ez a város, ha jól viselkedik, akkor is gyanús. Túl nagy, túl színes, túl sokféle, túl mozgalmas ahhoz, hogy könnyen terelhető legyen. Ha rosszul, akkor ellenség, és így is kell bánni vele.
nov. 16
9:18
A mértékletesség hiánya (Alternatív Energia)
Nem az a baj, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szereti a futballt. Az sem baj, hogy felújították a Puskás Ferenc Stadiont. Az baj, hogy az aréna építését hazugságok és korrupció kísérték.
nov. 16
9:21
Művész és pedagógus – Emlékezés Foltin Jolánra (autopro)
A Kossuth Rádió a „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsorát a november 18-ával kezdődő héten az október 27-én, életének 77. évében elhunyt Foltin Jolánnak szenteli
nov. 16
9:24
Több mint 100 ezren nem tettek eleget a banki adategyeztetésnek (vg.hu)
Mintegy 100-150 ezer ügyfél, vagyis az aktív bankszámlák tulajdonosainak körülbelül 1 százaléka nem azonosította magát az október 31-i határidőre.
nov. 16
9:33
Rengeteg pénzt tol az elektromobilitásba és a digitalizációba a Volkswagen (Piac és Profit)
A csoport 60 milliárd eurót (20 ezer milliárd forint) fordítanak ezekre a területekre a következő öt évben. Erről pénteken döntött a német járműgyártó társaság felügyelőbizottsága.
nov. 16
9:33
Az ország egyik legsikeresebb programsorozata lehet a Modern Gyárak Éjszakája (ProfitLine)
A Modern gyárak éjszakája programsorozat a kapcsolat lehetőségét teremti meg a korszerű magyarországi ipar, az erős magyar vállalkozások és a magyar emberek között - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft. kecskeméti gyárában, a harmadik alkalommal megrendezett Modern gyárak éjszakája or
nov. 16
9:33
Ennyien váltották már be a rezsiutalványt (ATV)
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok mintegy 60 százalékát váltották be a postákon eddig majdnem 14 milliárd forint összértékben - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.
nov. 16
9:36
Északi-sarki expedíció: Jég veled, Dávid! (BorsOnline)
Aki szereti a hideget, keresve sem találhat jobbat, mint a Fjallraven Polar Expedíció. Varga Dávid megpróbálja összegyűjteni a legtöbb voksot, hogy valóra váltsa álmát.
nov. 16
9:36
Még rengeteg rezsiutalványon ülnek a nyugdíjasok (Infostart)
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok mintegy 60 százalékát váltották be a postákon eddig majdnem 14 milliárd forint összértékben - közölte a Magyar Posta.
nov. 16
9:39
Zsírjába fullad a nyugati civilizáció (Alternatív Energia)
Egyszerre terjed a világban az elhízás, az éhezés és az élelmiszerpazarlás. A hazai lakosság kétharmadának van súlyfeleslege, egyharmadnyi magyar elhízottnak számít.
nov. 16
9:39
A tüdőtályog okai, tünetei és kezelése (WebBeteg)
A tüdőtályog általában szövődményként jelenik meg, kialakulását vagy a legyengült, sérült, immunkárosodott szervezetet megtámadó virulens kórokozó okozza, vagy daganat segíti elő. Prognózisa ennek megfelelően rosszabb, mint általában a tüdőgyulladásos betegségé.
nov. 16
9:39
Önellátó gazda lett Ambrus Attila (Ripost)
Ambrus Attila eldöntötte, idős korára nyugalmat akar.
nov. 16
9:39
Komár László megkérte Zalatnay Cini kezét (Life)
Komár László megkérte Zalatnay Cini kezét
nov. 16
9:39
4 szuper film, aminek köszönhetően még hihetünk az örök szerelemben (Spabook)
Vannak filmek, amiket megnézünk és jobb kedvünk lesz utánuk,vagy rettegünk egy kicsit. És vannak AZOK a filmek, melyek olyan hatással vannak...
nov. 16
9:48
Donald Trump kegyelmet adott háborús bűnökkel vádolt katonáknak (Infostart)
Az amerikai elnök a hadsereg két olyan katonájának adott kegyelmet, akiket Afganisztánban elkövetett háborús bűnökkel vádoltak, és visszaadta a katonai rangját egy harmadiknak, aki ellen azért folyt hadbírósági per, mert az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik dzsihadistájának holtteste mellett pózolva készíttetett fotót Irakban.
nov. 16
9:48
Élőben közvetítette, ahogy kínozta a barátja macskáját (Ripost)
A nő összeveszett a férfival és a macskán állt bosszút.
nov. 16
9:51
Dömötör Csabának a Napkelte vendéglistája jut az eszébe az új fővárosi vezetésről (ATV)
Bármely nyugati baloldali vagy jobboldali kormánypárt bármelyik választáson megirigyelné azt az eredményt, amelyet a Fidesz ért el az október 13-i önkormányzati választáson - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amely a szombati számban jelent meg.
nov. 16
9:51
Az ember, aki 82 éven át ugyanazt az autót használta (Auto Pult)
A hűség szép dolog, még ha nem is túl változatos. Autós viszonylatban pedig igazi mintaképe is van a hűségnek Allen Swift képében, aki 82 éven át használta ugyanazt az autót. Persze, ha valaha kapnánk újonnan egy nyitott tetős Rolls-Royce-t, meglehet, hogy mi is örökké kibékülnénk vele.
nov. 16
9:51
Tüntetnek az emberek Iránban, mert 107 forintra emelték a benzin árát (444.hu)
Eddig csak 72 forint volt egy liter. A kormány azt mondta, hogy családtámogatásra kell a pénz.
nov. 16
9:51
,,A bántalmazás semmilyen körülmények közt, semmilyen formában nem elfogadható" (Glamour)
Kapás Boglárkával beszélgettünk
nov. 16
9:51
Itt a gendersemleges mézeskalácsok ideje – az Alapjogokért Központ szemléje (Igényesférfi.hu)
A karácsony közeledtével szintén több reménykeltő hír is érkezett a haladó nyugatról. Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.
nov. 16
9:54
A nyugdíjasok rezsiutalványos akciója 30 milliárd forintba került (Menedzsment Fórum)
A postákon váltották be a papírok közel kétharmadát.
nov. 16
9:57
Zöld utat kapnak a klímabarát befektetések a K&H-n;ál (Piac és Profit)
A klímaváltozás ellen, a tisztább levegőért, a megújuló energiákért szállhatnak harcba a befektetéseik segítségével a megtakarítók. A K&H Alapkezelőnél elindultak a fenntartható fejlődés befektetési (FFB) alapok.
nov. 16
9:57
Ford v Ferrari - ha szereted az autókat, nézd meg! (Autónavigátor)
Aligha fog bárki is megcáfolni, ha az év autós filmjének nevezem Ford v Ferrari, azaz Az aszfalt királyai című, e héten debütált mozit, nem akarok belőle sokat elárulni, de azt mondom, meg kell nézni!
nov. 16
9:57
Eddig 14 milliárd forintnyi rezsiutalványt váltottak be (vg.hu)
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok mintegy 60 százalékát váltották be a postákon.
nov. 16
10:00
Kórházba vitték a szerb elnököt (Infostart)
Szív- és érrendszeri problémák miatt kórházba került Aleksandar Vucic szerb elnök - közölte a köztársasági elnöki hivatal
nov. 16
10:03
A postákon váltották be a papírok közel kétharmadát (Privátbankár)
A nyugdíjasok rezsiutalványos akciója 30 milliárd forintba került, de nem tudni, ebből mennyi volt a papírköltség.
nov. 16
10:03
Rengeteg utalványt nem váltottak még be a nyugdíjasok (Portfolio)
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok mintegy 60 százalékát váltották be a postákon eddig majdnem 14 milliárd forint összértékben - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.
nov. 16
10:03
Tüntetők halálát okozta egy pokolgépes robbantás az iraki fővárosban (USAracing)
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel a Bagdad központjában lévő Tahrír tér közelében, ahol hetek óta zajlanak a kormányellenes tüntetések.
nov. 16
10:03
Színekkel a téli depresszió ellen! Íme a szezon legdivatosabb árnyalatai (Femcafe)
Mutatjuk, mik lesznek a legszebb pulcsik.
nov. 16
10:09
Trump kegyelemben részesített háborús bűnökkel vádolt amerikai katonákat (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök pénteken kegyelemben részesített háborús bűnökkel vádolt amerikai katonákat.
nov. 16
10:09
Lapulnak a fiókokban a rezsiutalványok: sokan máig sem használták fel őket (Pénzcentrum)
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok mintegy 60 százalékát váltották be a postákon eddig majdnem 14 milliárd forint összértékben - közölte a Magyar Posta szombaton. A közleményben azt írták, a csaknem 4,6 millió...
nov. 16
10:09
Trump 8 milliárd dollárt kért Tokiótól az amerikai katonák állomásoztatásáért (ATV)
Donald Trump amerikai elnök az amerikai csapatok Japánban történő állomásoztatásért fizetett összeg megnégyszerezését kérte Tokiótól - írta a Foreign Policy című amerikai szakfolyóirat meg nem nevezett amerikai védelmi vezetőkre hivatkozva szombaton.
nov. 16
10:09
Így váltják be a nyugdíjasok a rezsiutalványokat (Igényesférfi.hu)
Pörög az utalványozás.
nov. 16
10:09
Válogatott: eltört Kalmár Zsolt bokája (Könyves Magazin)
Súlyosan megsérült az Uruguay elleni meccsen.
nov. 16
10:09
Lövöldözés volt egy New Jersey-i középiskolás futballmeccsen (Life)
Lövöldözés volt egy New Jersey-i középiskolás futballmeccsen
nov. 16
10:09
8 termék, ami feleslegesen van a neszesszeredben (Spabook)
Mióta használod a jelenlegi szempillaspirálod? Őszintén. És az alapozó szivacsot? Talán nem is gondolnád, mennyit árthatsz magadnak azzal, ha...
nov. 16
10:09
Megjelent a Huawei Mate X, de már el is fogyott (GSMring)
Amikor februárban a Huawei bemutatta a Mate X-et valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy egészen novemberig kell majd rá várnunk. Ez részben a Galaxy Fold-nak is köszönhető, mivel a kínai cég nem szerette volna, hogy ha valami apróság miatt ők is úgy járnánk, mint a Samsung a Fold-dal. Az elmúlt hónapok alatt a Huawei több
nov. 16
10:15
Hivatalos: 8,6 millió forinttól elérhető nálunk a Honda e (Auto Pult)
Az előzetes várakozásoknak, illetve a Honda ígéretének megfelelően a Frankfurti Autószalonon bemutatkozott a Honda menő retró városi kisautója, a tisztán elektromos Honda e, ami elektromos hajtásláncán kívül számos további innovációt képes felmutatni, elég csak a külső tükröket helyettesítő kamerás visszapillantó rendszerre gondolni, de az óriási é
nov. 16
10:15
Kórházba került Aleksandar Vučić szerb elnök (USAracing)
A 49 éves államfőt szív- és érrendszeri problémák miatt a belgrádi katonai akadémiai kórházba szállították, sajtóinformációk szerint állapota stabil.
nov. 16
10:15
Szerencsés Károly: Éjbe kívánkozó fény (Tiszta Jövő)
Újra meg kell nyerni az embereket. Azokat is, akik kitartottak mellettünk, azokat is, akik elpártoltak, azokat is, akik csak lézengenek a világban, s valami kapaszkodó után vágynak.
nov. 16
10:15
Így szólt a Puskás Arénában „Az éjjel soha nem érhet véget” és a „Nélküled” (Promotions)
A Soho Party húsz év után újra élőben adta elő gigaslágerét.
nov. 16
10:17
Pilhál György: Polgári körök (Tiszta Jövő)
Újraszervezni a polgári köröket. Igen. Újra kimenni a nép közé, megfújni a kürtöt
nov. 16
10:18
Fontos meccsek a magyarok csoportjában - sport a tévében (Infostart)
Kézilabda-maraton, pólórangadó. Brazíliában az F1-es mezőny.
nov. 16
10:19
Bernau Péter: A mértékletesség hiánya (Tiszta Jövő)
A miniszterelnöki rajongásból hiányzik a mértékletesség, és ez nagy baj.

Keresés