A hegyvidéki önkormányzat rendre az autós kirándulók törzshelyévé tenné az erdőt, a Párbeszéd és a Momentum vezetésével az ellenzéki koalíció tüntetést tartott.
Habár a legtöbben közülünk még sohasem jártak gyógyszergyárban, mégis mindannyiunkban él egy kép arról, hogy hogyan nézhet ki az a hely, ahol az orvosságaink készülnek. A Heti Napló riportja.
Vizsgálatot indított a Scotland Yard azoknak a bejelentéseknek az ügyében, amelyek szerint a legradikálisabb EU-ellenes brit erő, a Brexit Párt képviselőjelöltjei állásajánlatokat és felsőházi tagságra szóló ígéreteket kaptak a kormányzó Konzervatív Párttól annak fejében, hogy ne induljanak a december 12-ére meghirdetett előrehozott parlamenti vála
Tegnap tette közzé az Allee tulajdonosa a bevásárlóközpont átfogó felújítási terveit. Összesen 5,5 milliárd forintot költenek az épületre, áll a vállalat közleményében. Tegnap tette közzé a Multi Hungary, az Allee bevásárlóközpont...
Nem nagyzolás azt állítani, hogy tegnap nem elsősorban egy átadás történt, hanem egy átvétel. A közönség, akiknek a kedvére (és akik adójából is!) épült a Puskás Aréna, virtuálisan megkapta a kulcsot. Persze az átadások is lezajlottak, lezajlanak, mind a műszaki, mind a protokolláris, de lényegében, bármekkora is a felhajtás a Puskás körül (érthető
Nekik nem hiányzik a tévé, ők viszont nagyon hiányoznak a televízióból – Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos Égbőlpottyant meséit ma nemzedékek nézik a Youtube-on, s a szerencsések kifoghatnak vidéken egy-egy Kacagó koncertet is. Levente Péterék eltűntek, mint az aranyóra, ezért megkerestük őket. A Hetek cikke.
Sok hasznos fejlesztéshez járultak hozzá az európai uniós támogatások, de összességében egyáltalán nem rózsás a kép – ez derült ki annak a projektnek a során, amelyben arról kérdezték EU-tagországok civil szakértőit, milyen tapasztalataik vannak az eddig támogatások felhasználásáról, és milyen változtatásokat javasolnak a következő (2021-2027. évi)
A finn labdarúgó-válogatott fennállása során először jutott ki világ- vagy Európa-bajnokságra, és a pénteki történelmi sikerhez Antti Rinne miniszterelnök is gratulált.
Az utóbbi hetekben szinte minden napra jut egy tőzsdei rekord, annak ellenére, hogy az emelkedést alátámasztó hírek nem igazán látnak napvilágot. Mi hajtja mégis felfele az árfolyamokat, teszik fel az értetlenkedők a kérdést? A Bank of America Merrill Lynch szakértői egy triviális magyarázattal álltak elő.
Angelina Jolie és Halle Berry háromszor váltak. De Hollywood dögös pasijai között is van, aki többször házasodott. Mind továbbra is hisznek abban, hogy egyszer sikerül.
A polgármester egymilliárd euróra becsülte az eddigi károkat, de a következmények még felmérhetetlenek. A házakat tartó cölöpök is károsodtak és a bazilikában is komoly gondokat okoz a sós víz.
A Mi Hazánk Mozgalom Facebookon osztott meg egy képet melyen azt írják: A Mi Hazánk úgy akarja elzavarni Orbánt, hogy Gyurcsány ne jöjjön vissza! A Jobbik Orbán helyett akar hatalomra kerülni. Gyurcsánnyal közösen."
A pikkelysömör (psoriasis) a bőr fokozott elszarusodásával járó betegség. A betegségben szenvedők számára sajnos jelenleg még nem létezik végleges gyógyulást elérő szer vagy eljárás, ám a rendelkezésre álló terápiás módszerek sokat javítanak a betegek állapotán. Tesztelje tudását!
Az euró bevezetése nemhogy javítaná, de még konzerválná is a magyar gazdaság lemaradását és félperifériára kerülését az EU-ban – hangzott el a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában, amelynek vendége Hack Péter egyetemi tanár, egykori országgyűlési képviselő és Schiffer András ügyvéd, az LMP egykori társelnöke voltak.
Dávid Gyula irodalomtörténész, Fischer Ádám karmester, Kulka János színművész, Losonczi Ágnes szociológus, Németh Miklós közgazdász, politikus, Parti Nagy Lajos költő és Radnóti Zsuzsa dramaturg nyerték el idén a Hazám-díjat; a XXI. Század Társaság elismerését szombaton adták át Budapesten A Hazám-díj kuratóriumának elnöke Vámos Tibor akadémik
Borongós időben gyakran lehetünk kedvetlenek, amit az egyre korábbi sötétedés tovább ront. Aggódni akkor kell, ha hosszabb ideig sem tudunk kimozdulni a letargiából.
Az eddigi valamivel több mint 700 helyett már csak 174 alapszakma és 76 részszaképesítés szerepel az új szakmajegyzéken, ami az OKJ helyébe lép. 2019 nyarán jött a hír, hogy alaposan átalakítják a Magyarországon tanulható...
A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) színeiben megválasztott harminc polgármestert mozdított el a hivatalából a török kormány a márciusi helyhatósági választások óta.
A gépkocsiba rejtett pokolgép egy autóbusz-pályaudvar és taxiállomás közelében robbant fel, tizennégy ember – közöttük kilenc polgári személy – meghalt.
A kevés vagy nem megfelelő szellőzés miatt a beltéri levegő akár kétszer olyan szennyezett lehet, mint a kültéri - mondta az InfoRádiónak az LG légkondicionáló üzletágának értékesítési vezetője. Nagy Sándor József hozzátette: a levegőminőséget hatékonyan javítják a különböző légtisztító készülékek, valamint a modern légkondicionáló berendezések, am
"Történészi beszámolók szerint Budapest 1919. november 16-án se fogadta kitörő örömmel a városba fehér lovon bemasírozó Horthy Miklóst – én ma kifejezett undorral és megvetéssel fogadom, hogy a Fidesz álellenzéki fiókpártja erre a napra emlékezve tart vonulást a városban." - írja Karácsony Facebook-posztjában.