A címvédő Ferencváros állt a tabella élére a labdarúgó Otp Bank Ligában, miután a 13. forduló zárómérkőzésén otthon 3-2-re legyőzte az újonc Zalaegerszeget vasárnap.
Már korábban is hallhattunk pletykákat a Galaxy S10 Lite-ról, de most egy elég egyértelmű jele érkezett annak, hogy valóban jönni fog a mobil. Az első alkalommal még év elején hallottunk a Galaxy S10 Lite-ról, majd az Mobil Világkongresszuson lerántotta a leplet a Samsung a Galaxy S10 szériáról és az S10e-t kaptunk. Ezt követően pár hónapra
Paradigmaváltást, például egyfajta gyermekbarát költségvetés létrehozását sürgeti az idei gyermekjogi jelentés, amelyről Lux Ágnes, az UNICEF gyermekjogi szakértője tartott előadást.
Michael Bloomberg amerikai milliárdos üzletember vasárnap közleményben erősítette meg, hogy a Demokrata Párt jelöltjeként indulni kíván a 2020-as amerikai elnökválasztáson.
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakaszának 15. fordulójában a Dinamo Kijev hazai pályán magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a Mariupol ellen.
A hivatalban lévő államfő magabiztos győzelmet arathatott a romániai elnökválasztás második fordulójában szociáldemokrata ellenfele, Viorica Dăncilă exminiszterelnök felett.
A tabellán a Fradi úgy vezet két ponttal a Mezőkövesd és hárommal a Mol Fehérvár Fc előtt, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a második és harmadik helyen álló riválisainál.
Mi lehet izgalmasabb, mint egy “megszállott” apáca titkosírással írt levele a XVII. századból? Hát természetesen a megfejtése! És mivel az élet egy hollywoodi sztárrendező, a levél megfejtéséhez egy Deep Webről származó titokzatos kémszoftvert használtak fel.
Klaus Iohannis román államfő az európai, modern és normális Románia győzelmeként értékelte vasárnap este azt, hogy az exit poll-becslések szerint az elnökválasztás második fordulójában a voksok kétharmadát megszerezve legyőzte szociáldemokrata ellenfelét, Viorica Dancila volt miniszterelnököt.
Legalább 2,17 milliárd euróba kerülnek az 5G-frekvenciák Franciaországban a hamarosan induló frekvenciaaukción, mondta el a francia gazdasági miniszter, Agnès Pannier-Runacher a Les Echos-nak.
A Jégvarázs második része 124 milliós (37,6 milliárd forintos) jegyárbevétellel nyerte az észak-amerikai mozis hétvégét - írta iparági becslések alapján a Varitey.com.
A vasárnapra virradóra közzétett Twitter-bejegyzésben az elnök személyes ügyvédje megjegyezte: ez a dosszié az életbiztosítása, ha őt valamilyen oknál fogva eltávolítanák.
Kilenc méterről, véletlenül lőtte agyon legjobb barátját az olasz vadász, Alberto B. a magyarországi Bakonysárkányon. A férfi korábban az olasz lapoknak elmondta: akármilyen ítéletet kap hazánkban, soha nem lesz már ugyanaz az ember.
Michael Bloomberg amerikai milliárdos üzletember vasárnap közleményben erősítette meg, hogy a Demokrata Párt jelöltjeként indulni kíván a 2020-as amerikai elnökválasztáson.
Az elnök a szavazatok mintegy kétharmadát, a nemrég miniszterelnökként megbukott szociáldemokrata ellenfele, Viorica Dancila pedig az egyharmadát kaphatta az exit pollok szerint.