Az önvezetés minden kétségetforradalmasítani fogja a közlekedésipart. Szakértők egyetértenek abban, hogy bár a jelenleg is zajló járműipari forradalom még igen korai stádiumban van és beteljesedésére előreláthatólag 2030-ig várni kell, az önvezető technológiák fejlesztésével kifejezetten érdemes foglalkozni.
Európai uralkodóházak több mint 200 műtárgyritkaságát, köztük az Esterházy-gyűjtemény műtárgyegyüttesének 11 darabját mutatják be először együtt a nagyközönségnek.
Optimista a JP Morgan az ázsiai részvénypiacok 2020-as kilátásaival kapcsolatban, különösen Dél-Korea és India tőzsdék teljesíthetnek kiemelkedően jövőre – írja a CNBC.
Csütörtök reggel hét óra körül 336,32 forinton jegyezték az eurót a szerda esti 336,29 forint után. Ehhez képest történelmi mélypontra került 10 óra tájban, 337,28 forintig ment a jegyzés. Ennél még soha nem volt gyengébb a forint árfolyama az euróval szemben.
Elkezdődhet az M3-as metróvonal középső szakaszán lévő megállók felújítása, miután szerdán aláírták az erről szóló szerződést - közölte a BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Minden reális előrejelzés szerint 2050-re 8 millióra csökken a most 9,8 milliós magyarországi lakosság és közben 20%-kal csökken a munkaképes korú emberek köre, így rendkívül fontos, hogy a most születő cigány és nem cigány gyermekek milyen képességek birtokába jutnak el 31 éves korukra – hangsúlyozta egy minapi konferencián Vecsei Miklós. A Magyar
Az úgynevezett hevített dohánytermékek is tartalmazzák azokat a káros anyagokat, amelyeket a normál cigaretta, csak más arányban - mondta Kovács Gábor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium tüdőgyógyászati tagozatának vezetője.
A kormány 34 milliárd forint többletforrást biztosít az Egészségügyi Alapnak - jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. Az eseményen az biztosan kiderült: továbbra sem látunk tisztán az atlétikai stadion ügyében.
150 millió dollárnyi tőkét vont be az Ualá személyes pénzügyekkel foglalkozó alkalmazást üzemeltető startup - írja a TechCrunch. A tőkebevonást a Tencent és a SoftBank Latin-Amerikára szakosodott befektetési alapja vezényelte le. Az Ualá egy Revoluthoz, a Monzóhoz és a Nubankhoz hasonló mobilalkalmazás és hitelezési platform, amely nem szeretne uni
Megszületett a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettelnek és feleségének, Hannának a harmadik gyermeke, ezért a Ferrari versenyzője csak pénteken érkezik meg az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj helyszínére.
José Mourinho egy rá jellemző mérkőzéssel tért vissza a Bajnokok Ligájába, amelyen a Tottenham 4–2-re legyőzte az Olympiakoszt és biztosította továbbjutását a BL kieséses szakaszába a Bayern München mögött.
150 millió dollárnyi tőkét vont be az Ualá személyes pénzügyekkel foglalkozó alkalmazást üzemeltető startup - írja a TechCrunch. A tőkebevonást a Tencent és a SoftBank Latin-Amerikára szakosodott befektetési alapja vezényelte le. Az Ualá egy Revoluthoz, a Monzóhoz és a Nubankhoz hasonló mobilalkalmazás és hitelezési platform, amely nem szeretne uni
Ismét szintet lép az a képviselőházi meghallgatássorozat, amely azt célozza, hogy Donald Trump demokrata párti ellenfelei közjogi felelősségre vonási eljárást indítsanak az elnökkel szemben.
A traktorgyártó menedzsmentje kiadta a 2020-as pénzügyi évre a várakozásait. A cég 2,7-3,1 milliárd dollár nettó profitra számít, amely jelentősen elmarad a várt 3,5 milliárd dollártól.
A magyar válogatott két helyet visszacsúszva az 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnoki bronzérmes Belgium vezet.
Kiderült, nem a Katona József Színház volt az első teátrum, amelyik úgy döntött, soha többé nem akar együtt dolgozni Gothár Péterrel. Úgy tudni, korábban egy másik színház igazgatója is eltávolította őt, mert fellázadt a rendező ellen a társulat. Mindenki találgat, melyik intézményről van szó, hiszen természetesen ezt az ügyet is csendben intézték
Elkészült az M7-es autópálya és a 710. sz. főút csomópontja, amit hivatalosan november 29-én, pénteken adnak át. Az új csomópontnak köszönhetően kevesebb lesz a torlódás az M7-esen, a Balatonnál - derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium satóközleményéből.
2020 nem a hosszú hétvégék éve lesz, ezért érdemes azt a pár alkalmat jól kihasználni. Utazási szakértők elárulták, milyen trükkökkel foglalhatunk legolcsóbban szállást a következő évre, és az is kiderült, hogy a legélelmesebb...
„Várhelyi Olivér tevékenységével új lendületet fognak kapni a bővítési tárgyalások” – mondja Trócsányi László. Az Ep-képviselőt az új Bizottság irányultságáról, a Fidesz vs Néppárt vita állásáról és saját korábbi biztosjelöltségéről is kérdeztük Strasbourgban. Leszögezi: „Magyarország rendkívül fontos portfóliót kapott, az egyik legfontosabbat”.
Vádat emeltek a májusi dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó ukrán kapitánya ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Hosszú Katinka szakított edzőjével, Petrov Árpáddal. A háromszoros olimpiai bajnok úszó közleményében azt írta: mestere nem tudott felnőni a feladathoz, több figyelmet várt tőle szakmailag és emberileg is. Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya meglepődött a döntésen, de szerinte Hosszú Katinka továbbra is sikeres marad. Azt mondta
A Digi is indult volna az 5G-s frekvenciákért, azonban nem felelt meg a feltételeknek, most másodfokon is megerősítették a korábbi döntést, a cég bírósághoz fordulhat.