Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a szaúdi állami olajcégról, a Saudi Aramcóról, a vállalat messze a legnagyobb olajcég, elképesztő kitermeléssel és készletekkel, brutális profittal, de ezek mellett hamarosan azzal is büszkélkedhetnek a szaúdiak, hogy övék a világ legnagyobb értékű tőzsdei vállalata is. A tőzsdei bevezetés folyamata elindult,
Az emberi erőforrások minisztere azt ígérte, hogy az alap- és a szakellátásban dolgozó fogorvosok havi fix összegű emelést kapnak, mert míg a családi orvosok jövedelme folyamatosan emelkedett, az övék ezzel nem tartott lépést.
A szezonban eddig ismeretlen fogalmakkal találta magát szembe a címvédő Győr a női kézilabda BL csoportkörében. A Krim Ljubljana nagyon meg akarta mutatni, hogy mire képes, és ebből bonyodalmak adódtak.
A GKI szerint a világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít a magyar gazdaságban. A gazdaságkutató prognózisa szerint a GDP a tavalyi 5,1 százalék...
A korábbi népszerű kirándulóhely most már teljesen kihalt, több helyen döglött vagy éppen vergődő halakat látni. Egyelőre anyagi korlátokba ütközik a víz pótlása.
Az elmúlt tíz évben jelentősen átalakult az informatikai vezetők szerepe, kibővült hatáskörük és megnőtt a felelősségük. A menedzsment tagjává válva az üzleti stratégiával szimbiózisban élő IT-stratégia elképzelhetetlen már nélkülük.
Az évek óta folyamatosan visszaeső mobilpiac a harmadik negyedévben végre növekedést tudott felmutatni. Az elemzők az 5G elterjedésétől további fellendülést vártak, talán nem is meglepő, hogy pont Kínában ugrottak meg többségében az eladások, ahol a leginkább elkezdett terjedni az új generációs hálózat. Kína mellett Indiában is hosszú ideje nem lát
Az Uber utazásmegosztó szolgáltató pénzügyi divíziót alapított: többek között mobilbanki számlát, digitális pénztárcát, továbbfejlesztett hitelkártyát és betéti kártyát fejlesztenek.
A korábbi népszerű kirándulóhely most már teljesen kihalt, több helyen döglött vagy éppen vergődő halakat látni. Egyelőre anyagi korlátokba ütközik a víz pótlása.
1956 és a zenei élet – Előzmények, történések, következmények mondja a 13 írást felvonultató könyv címe és alcíme. Péteri Lóránt zenetörténésszel beszélgettünk a kötetről.
A Wall Street valódi farkasa mindig azt hitte, hogy a kisujjában van a közgazdaságtan és a piac. A milliomossá váló statisztikus-tőzsdeguru még akkor is fellendülésre számított, amikor már beütött az évszázad legnagyobb összeomlása. Így ment el a valóság korunk főáramú közgazdaságtanának egyik előfutára mellett, földönfutóvá téve a valamikor még so
Matolcsy György cikke a brit Financial Times pénzügyi lapban jelent meg. Szerinte nem ártana bevallani, hogy a közös deviza szinte minden euróövezeti tag számára valamilyen szempontból csapda, és nem aranybánya.
A JP Morgan friss elemzése szerint, ahogy kijött az Európai Bíróság iránymutatása a lengyel devizahitelek kapcsán, úgy árazta ki egyből a piac a devizahitel-kockázatot. Ez pedig nagy hiba volt – írják.
Az V. kerületi Dorottya utcában egy négyzetmétert tavaly átlagosan 1,6 millió forintért adtak el, miközben a Békés megyei Mezőhegyesen 20 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár.
Ahogy korábban jeleztük, elindult a laposodás a hazai használtlakás-piacon, azonban az új lakások árnövekedése egylőre képtelen lelassulni, a már számtalanszor említett egyedi piaci helyzet miatt. És most még csak 2019 első feléről beszélünk. Kijöttek a legújabb KSH-s adatok a lakásárakról.
Sokan nem is gondolnák, hogy egy ilyen apróság, mint a ruhák ujjának szabása, milyen erősen befolyásolja a stílust. De ha ránéznünk az ismét felkapott régi-új megoldásra, azonnal megértjük a lényeget. Ez lesz 2020 nagy slágere, tarol a pufi ujj!
Baja Sándorral, a Randstad Magyarország ügyvezető igazgatójával és Juhos Andreával, a Lee Hecht Harrison Magyarország ügyvezető partnerével beszélget november 7-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Lovászy László stratégiai kutatásokért felelős miniszteri biztos, az ENSZ emberi jogi szakértője és Oláh Dániel, a Makronóm rovatvezetője.
Matolcsy György cikke a brit Financial Times pénzügyi lapban jelent meg. Szerinte nem ártana bevallani, hogy a közös deviza szinte minden euróövezeti tag számára valamilyen szempontból csapda, és nem aranybánya.
A magyar gazdaság az idei első félévben a tavalyival megegyező mértékben 5,1 százalékkal növekedett. Ez az ütem idén az EU-ban eddig a leggyorsabb, mintegy háromszorosa az átlagnak - közölte a GKI Gazdaságkutató. Előrejelzésük szerint a GDP idén 4,3, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő.