November elején a TikTok és az Instagram platformjait elözönlötték az #okboomer hashtaggel ellátott posztok, néhány hét alatt pedig a mémgyáraktól az új-zélandi parlamentig hatott az ifjabb Z és a társadalom gerincének számító boomer generációk közti elmérgesedett viszony. A Hetek cikke.
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán többnyire borult lesz az égbolt, az ország keleti részén csökkenhet a felhőzet. Később délnyugat felől fokozatosan több helyen lehet számítani havazásra, havas esőre. Elszórtan hóátfúvások alakulhatnak ki. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7 Celsius-fok között alakul. 10-30 km/órás délkeleti szél várható, a s
Ma megkezdte munkáját az Európai Bizottság: Ursula von der Leyen a tízéves Lisszaboni Szerződés évfordulóján, ünnepélyes keretek között vette át a testület irányítását Brüsszelben.
Idén lett 20 éves a WING Zrt.: a cég folytatva az elmúlt évek aktív fejlesztési és befektetési stratégiáját, a közelmúltban elindította a Liberty irodaház építését, megvásárolta a Siemens Gizella úti telephelyét, az Infopark három irodaházát, illetve a Telekom régi, Szerémi úti épületét. Letették az evosoft-székház alapkövét, elindították a harmadi
Rendhagyó módon csupán egyhetes üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, majd kedden tizennyolc előterjesztésről dönthetnek.
Mint ahogy arról a Pénzcentrum november 30-án, szombat reggel beszámolt, a tavalyi évben egy Ötöslottó nyertes nem váltotta be a majd 1,7 milliárd forintot érő szelvényét, így bukta a mesés vagyont. Nagyot bukni azonban nem csak így lehet...
Ha elolvasod a decemberi pénzhoroszkópot, kiderülhet, hogyan búcsúztatod az esztendőt: bőségben vagy szegénységben. Ilyen lesz az éved utolsó hónapja pénzügyi szempontból!
A tény az, hogy a keresztény kultúra nem áll támadás alatt Európában, csupán annyi történt, hogy a vallási alapú kultúrát és szellemet egyre inkább felváltotta a világi kultúra és a szabad gondolkodás.
Az U-vitamin (metil-metionin) valójában nem vitamin, hanem egy aminosavszármazék, a metionin aktivált formája, de a régi neve máig fennmaradt. Vízoldékony vegyület, amelyet a szervezetünk nem képes eltárolni. A neve az angol fekély szó (ulcer) első betűjét jelöli, utalva fekélyellenes hatására.
"Újabb bizonyítékok jelzik, hogy Kocsis Máté fittyet hány a törvényekre, ha kell. Úgy hallom, a Fidesz ökle nagyon megharagudott rám, amiért elkezdtem feszegetni a házépítésének történetét." - írja Facebook-oldalán Hadházy Ákos.
A Groupama Arénába volt háló, de még így is össze tudott volna dobni egy vacsorát a szlovák kapus abból, amit a magyar szurkolók dobáltak be. A Puskásban semmi sem védi az ellenfél játékosait a dühös drukkerektől.
A magyarok 90 százaléka jónak ítéli az egészségi állapotát, ennek ellenére 40 százalékuk küzd valamilyen krónikus betegséggel – derül ki az európai lakossági egészségfelmérés eredményeiből.
Máris túljegyezték az intézményi befektetők és a viszontkereskedők a Saudi Aramco részvényeit, amelyek jegyzése november 17-én kezdődött és december 4-án zárul le.
Farkas Ági azt tanítja a gyerekeinek, hogy boldogságra születtünk. Az anyját verték, őt verték, évekig menekült, depressziós lett, de így is van minek örülni. Felnevelt egy népszerű színésznőt, egy brit diplomás fiút és egy sikeres vállalkozót. Ő újságíró- és szociálismunkás-diplomájával egy nyugodt, mátrai visszavonulást tervez.
A vadászgépeket egy, a légiirányítók hívására nem reagáló gép miatt riasztották. A vészhelyzetre való tekintettel hangsebességnél is gyorsabban repülhettek, a hangrobbanás felverte a hajnali Londont.
Anita Pallenbergért megőrült a banda: két évig volt Brian Jones gitáros barátnője, majd Mick Jagger szeretője lett, de Keith Richards élettársaként emlékszik rá a világ, akinek három gyermeket is szült. Az olasz színésznő nélkül ma egészen másképp alakul a világhírű zenekar sorsa.
Máris túljegyezték az intézményi befektetők és a viszontkereskedők a Saudi Aramco részvényeit, amelyek jegyzése november 17-én kezdődött és december 4-án zárul le.
A szövetség illetékesei már akkor jelezték, hogy sportszerűnek tartják a nyilatkozatot, és a csapat tagjai utóbb meghívót kaptak a közgyűlést követő gálavacsorára.
Mind a 22 féle csokimikulás megfelelt az előírásoknak, amelyeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált élelmiszer és vegyipari laboratóriumában idén megvizsgáltak - tájékoztatta a tárca vasárnap az MTI-t.
December első napjaiban csapadékos, téli idő várható. A havas tájakon akár mínusz 15 fokig is hűlhet a levegő. A hét közepétől szárazabb idő várható, a hideg is mérséklődik - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Kihúzták a Hatoslottó 2019/48. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem vitték el a főnyereményt, így a 49. heti sorsoláson 1 970 millió forint lesz a főnyeremény. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:10;...
„A zsidók kénytelenek voltak – vagy lehet, hogy jól is esett nekik – a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe” – mondta a Fidelitas kongresszusán.
Az immár hatszoros világbajnoknak, a Mercedes 34 éves brit pilótájának ez volt az idei 11., egyben pályafutása 84. futamgyőzelme, amelyet F1-es karrierje 250. nagydíján aratott.
Sürgősséggel felülvizsgálja a brit kormány a súlyos bűncselekményekért elítéltek próbaidős szabadlábra helyezésének szabályozását – közölte vasárnap a brit igazságügyi minisztérium.
"A Tett és Védelem Alapítvány megdöbbenve olvasta Kósa Lajos Fidesz-alelnök beszédét a Fidelitas tisztújító kongresszusán, ahol arról beszélt, hogy "a zsidók kénytelenek voltak - vagy lehet, hogy jól is esett nekik - a nyilast megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben". Ez a megfogalmazás több ponton is sértő a zsidó közösség számára, ráadásul
Ezért összehívta a bevándorlás-ellenes munkacsoportot, mert szerinte olyan helyzet fenyeget, mint 2015-ben volt. Akkor építették a határkerítést, amiről azt mondták, megoldja a problémát.
A fiatal munkavállalókkal kapcsolatban gyakran hangoztatott vélemény, miszerint nehezen maradnak meg egy munkahelyen hosszabb ideig, állandóan igénylik a változást, mondhatni, nem lehet rájuk hosszú távon számítani. Ezzel szemben többségük...
Vannak emberek, akik nagyon nehezen lépnek ki egy kapcsolatból, annak ellenére, hogy már nem boldogok. Túl sokáig ragaszkodnak a párjukhoz, átnéznek...
December első napjaiban csapadékos, téli idő várható. A havas tájakon akár mínusz 15 fokig is hűlhet a levegő. A hét közepétől szárazabb idő várható, a hideg is mérséklődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek. Hétfőn a nap első felében sokfelé lehet csapadék: a