2019. december 5. csütörtök

dec. 5
0:03
Fokozott katonai járműforgalom lesz vasárnap és hétfőn több útszakaszon, ezért! (Blikk)
Gyakorlat miatt fokozott katonai járműforgalom lesz vasárnap és hétfőn több forgalmas útszakaszon - közölte a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia szerdán a Facebook-oldalán.
dec. 5
0:03
Figyelem, több mérkőzés is elmarad a Magyar Kupában – Most az is kiderül, miért (Blikk)
A Vác–Újpest és az Ózd–Kaposvár mérkőzés mellett a Dorog–Debrecen találkozó is elmarad szerdán a labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában – írja az MTI.
dec. 5
0:03
Őket hallgatták a legtöbben a Spotify-on: megvannak az év és az évtized előadói (Noizz)
A Spotify kedden közzétette a már szinte hagyománnyá vált évösszegző listáit, amelyek két legnagyobb nyertese kétségtelenül Post Malone és Billie Eilish lett, ugyanis az ő számaikat streameltük a legtöbbet 2019-ben. Mindemellett kihirdettél az évtized előadóját és dalát is.
dec. 5
0:06
Megrémült a haláltól: erre szánta el magát Robbie Williams (Blikk)
Megrettent attól, hogy meghalhat, ezért életmódot váltott Robbie Williams (45).
dec. 5
0:06
Öt megye kivételével egész Magyarországra kiadták a vészjelzést – Készüljön fel, akár -12 fok is lehet (Blikk)
Csütörtökön akár már -12 fok is lehet, ám ma inkább csak a köd miatt bosszankodhatunk.
dec. 5
0:06
Együtt a sármos színésszel Vajna Tímea (Blikk)
Elkészülhetett végre a közös fotó.
dec. 5
0:06
Életmentő műtét vár a magyar orvosok által szétválasztott sziámi ikrek egyikére – Mindenki segítségét kéri Csókay doktor (Blikk)
Dr. Csókay András életmentő műtétbe kezdett kedden Bangladesben, hogy pótolja a koponyatetőt a szétválasztott ikrek egyikén.
dec. 5
0:06
Skót mámor: boldogít a siker és a pénz? (Blikk)
Nagysikerű kortárs francia darab kerül színpadra december 7-én az UP Rendezvénytérben! A párizsi színházi évad legnagyobb meglepetése és érthető közönségsikere két éve érkezett Magyarországra. Nem véletlenül, itthon is sikeres ez a hibátlanul megrendezett előadás.
dec. 5
0:06
Egyedül hagyott husky indította be a mikrót, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia (Blikk)
Egy egyedül otthon hagyott husky kapcsolta be a mikrohullámú sütőt, amivel majdnem hatalmas tüzet okozott egy Stanford-le-Hope-i házban – írja BBC.
dec. 5
0:07
Az idősek megbecsülésén vitázik az Mszp és a Fidesz (Blikk)
– Az idős emberek képviselete és a nyugdíjemelések kiszámítása miatt csörtézik egymással a Fidesz és a baloldal.
dec. 5
0:07
Brutális adatok: felfoghatatlan mekkora bevételt produkáltak egy év alatt a játékosügynökök (Blikk)
Megdöbbentő adat látott napvilágot, minden eddiginél többet kerestek a játékosügynökök az idei évben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség kimutatása szerint.
dec. 5
0:07
Ez lehet a Wizz Air újabb nagy dobása: előfizetéses rendszerben repülhetsz (Noizz)
Olyasmi lesz, mint a Spotify, csak a repülésre szabva.
dec. 5
0:10
Helen Mirren életműdíjat vehet át a 70. Berlinalén (Blikk)
Arany Medve-életműdíjat kap februárban a 70. Berlinalén Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő – közölték szerdán a szervezők.
dec. 5
0:10
Dermesztő hideg érkezik: Az ország legnagyobb részére figyelmeztetést adtak ki (Blikk)
Zimankós időjárás vár ránk!
dec. 5
0:10
Ikreik születtek, de valami nagyon nem stimmelt velük. Az apasági teszt olyat mutatott, amit még az orvosok sem láttak eddig (Blikk)
Amikor meglátta az orvos az eredményt, kiesett a kezéből a papír
dec. 5
0:10
Félmillió embernek kellett elhagynia az otthonát: erős széllel csapott le a tájfun a Fülöp- szigetekre, többen is meghaltak (Blikk)
A Fülöp-szigeteken pusztító, Kammuri névre keresztelt tájfun miatt közel fél millió ember kényszerült elhagyni az otthonát, és legkevesebb 17 halottja van az ítéletidőnek – számol be a helyi rendőrség és katasztrófavédelem közlései alapján a 24.hu.
dec. 5
0:10
Harmadik alkalommal varázsolja el a gyerekeket Bendegúz és a Gyermekvasút (Blikk)
Bendegúz és Bandi, a két híres Mk45-ös dízelmozdony, Pajti, a motoros hajtány, Oszi, a kék nosztalgia motorkocsi, Panni, a gőzös, Cimbi, a C50-es és Piroska, az Mk49-es mozdony izgalmas kalandokba keverednek.
dec. 5
0:10
Azt hitte, hogy egy kutyát ütött el, de tévedett – nagyon meglepődött, amikor megtudta az igazságot (Blikk)
A kanadai Eli Boroditsky munkába tartott, amikor elütött egy állatot.
dec. 5
0:11
Itt a hókáosz első áldozata? Karácsony Gergely bejelentette a kirúgást (Blikk)
„Holnapi hatállyal kezdeményeztem az FKF vezérigazgatójának felmentését” – írta rövid posztjában szerda este Karácsony Gergely főpolgármester.
dec. 5
0:11
Ennyi volt a kisvárdaiknak: Pécs ejtette ki őket az Nb Iii-ban (Blikk)
Hatalmas meglepetésre az NB III-as Pécsi MFC kiejtette az élvonalbeli Kisvárdát a labdarúgó-Magyar Kupában.
dec. 5
0:14
Slágergyanús: új dallal jelentkezett Kocsis Tibó (Blikk)
Pár hónapos szünet után újabb dallal készül berobbanni a slágerlisták első helyére Kocsis Tibor – a nóta címe: Ha túl nagy a zaj!
dec. 5
0:14
Elmondta Németh Lajos az ország mely részén várható havazás a következő napokban (Blikk)
Erre számítsunk a következő napokban.
dec. 5
0:14
Nato-csúcs: egyetlen ember választotta el Orbán Viktort Ii. Erzsébet királynőtől (Blikk)
Kétnapos londoni csúcsértekezleten vesznek részt a NATO-tagállamok vezetői a NATO megalakulásának 70. évfordulója alkalmából. A találkozón így részt vesz Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.
dec. 5
0:14
„Ha emiatt támadnak, örömmel vállalom” – Megszólalt Mága Zoltán az őt ért vádakról (Blikk)
A hegedűművész közleményben válaszolt az őt krititzálóknak.
dec. 5
0:14
Ilyet még nem látott: magyar mikrobiológusok olyat alkottak ráérő idejükben, hogy az álla leesik (Blikk)
Mikróbákból alkottak díjnyertes műalkotásokat magyar mikrobiológusok. A baktériumokból készült magyar népművészeti motívum közönségdíjat, Munch: Sikoly című reprodukciója pedig harmadik helyet ért el a nemzetközi Agar Art versenyen. A SYNLAB Hungary Kft. szakembereinek munkáit 347 kompozícióból választották ki, a versenyre pedig 43 ország mikrobiol
dec. 5
0:15
Ennivalóan cuki a világ legédesebb kis faluja (Blikk)
Geresdlak – 480 tojás, 5 kiló vaj, 30 csomag fahéj, 13 kiló méz és 50 kiló liszt – csupán ennyi kellett a geresdlakiaknak ahhoz, hogy idén is elkészítsék karácsonyi csodájukat!
dec. 5
0:15
Eltiltották a golfozástól Gareth Bale-t (Blikk)
Eltiltotta a golfozástól Gareth Bale-t a Walesi Labdarúgó-szövetség.
dec. 5
0:15
Magyar Kupa – Búcsúzott a Ferencváros (Azenpenzem)
A nyolcaddöntőbe jutásért rendezett találkozón Szerhij Rebrov, a bajnoki címvédő fővárosiak vezetőedzője több kulcsjátékosának is pihenőt adott.
dec. 5
0:18
Demjén a betegségéről: „Olyan volt ez, mint egy megkésett nyaralás” (Blikk)
Visszatért a vándor!
dec. 5
0:18
Trump, a tejbetök, Károly herceg, mint saját paródiája, puszilkodó Merkel, meg a többiek: ők vigyáznak egymilliárd emberre – Fotók a Nato-csúcsról (Blikk)
Fogadás a királyi rezidencián, két- és többoldalú találkozók, fogadások és hasonló protokollrendezvények övezik a NATO megalakulásának 70. évfordulójára szervezett csúcstalálkozót, amelyen az észak-atlanti szövetség államainak legfőbb vezetői vesznek részt.
dec. 5
0:18
Nem Bejgli: Zseniális zserbótekercs, talán még jobb, mint a sima zserbó (Blikk)
Kipróbálod?
dec. 5
0:19
Dupla vagy semmi: nagyot szakított a Blikk-kel Gáborné Kati (Blikk)
Már másodjára nyert a Blikk-kel Gábor Gyuláné Katalin, aki ezúttal 50 ezer forintot zsebelt be egy Spar-utalvány képében.
dec. 5
0:19
Edző nélkül is remekel a medencében Hosszú Katinka (Blikk)
Hosszú Katinka (30), ahogy korábban, úgy most is bizonyította: edző nélkül is képes jól szerepelni a rövid pályás úszó-Európa-bajnokságon.
dec. 5
0:22
Gratulálunk: igen rangos filmdíjat kapott a magyar színművésznő (Blikk)
Hámori Ildikó (72) nyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat a MIFF Awards elnevezésű filmfesztiválon.
dec. 5
0:22
Egész testét beborítja: pokoli vírussal fertőződött meg egy ember (Blikk)
Egy eddig az országban még soha nem látott vírussal fertőzött beteget diagnosztizáltak brit orvosok - tájékoztatta a lakosságot a PHE (Public Health England)
dec. 5
0:22
Laci kocka- Amikor a mézes lapok megpuhulnak mennyei lesz a süti (Blikk)
Azaz László szelet!
dec. 5
0:23
Kiderült: őt indítja az ellenzék a győri polgármester-választáson (Blikk)
Győr – Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke a szocialisták, a DK, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik által alkotott győri ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje – jelentették be a pártok képviselői szerdán győri sajtótájékoztatójukon.
dec. 5
0:23
Ki lesz Hosszú Katinka edzője a 2020-as olimpián? Megszólalt a Mob is az ügyben (Blikk)
Nyolc arany, és hét további érem - ez volt Magyarország olimpiai eredménye 2016-ban, miközben idén is éppen ilyen eredményeket szállítottak sportolóink az ötkarikás sportágak világbajnokságairól. Kulcsár Krisztián ezt Tokióban is aláírná, de egyáltalán nem csak a legfényesebb érmek számára figyel.
dec. 5
0:24
Putyin szerint Bulgária szándékosan akadályozza az Európába tartó gázvezeték építését (ProfitLine)
Bulgária szándékosan akadályozza saját területén a Török Áramlat gázvezeték Európa felé tartó folytatásának építését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután szerdán Szocsiban fogadta szerb hivatali partnerét, Aleksandar Vucicot.
dec. 5
0:26
Most nem a rakétákkal, hanem egy egész város átadásával foglalkozott Kim Dzsong Un (Blikk)
Az interkontinentális rakétakísérletek mellett békésebb elfoglaltságot is talál magának időnként az észak-koreai kommunista rezsim vezetője.
dec. 5
0:27
Megpróbálták megölni a családfőt, most a bíróságon kell felelnie tettéért az anyának és lányának (Blikk)
Szó szerint irtózik apjától az a lány, aki az anyjával együtt elhatározta, hogy közösen megölik a családtagjukat az otthonukban. Most a bíróságon kell felelniük tettükért – tudtuk meg a Tények riportjából.
dec. 5
0:27
Másfél év után lépett újra pástra: anyaként küzd az olimpiáért Szász-Kovács Emese (Blikk)
Közel másfél év után lépett újra pástra Szász-Kovács Emese (37)!
dec. 5
0:30
Az Usa-ban is megünnepelték a magyar rendszerváltást (Blikk)
Houston - Az 1989-es rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából körutat tesz az Egyesült Államokban Németh Zsolt (56), az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke. Először Clevelandben, majd Texas állam legfontosabb városában, Houstonban járt, ahonnan szerdán telefonon tájékoztatta az MTI-t.
dec. 5
0:31
Tragédia Csanádpalotán: lakástűzben életét vesztette egy idős asszony, egy kislányt pedig kórházba szállítottak (Blikk)
Egy idős asszony meghalt, amikor szerda hajnalban leégett egy régi parasztház Csanádpalotán – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
dec. 5
0:31
Továbbra is legyőzhetetlen: ismét aranyat szerzett Hosszú Katinka (Blikk)
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig ezüstérmet nyert 400 méter vegyesen a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság nyitónapján.
dec. 5
0:34
Ennyi volt: ebben a városban nem lehet szilveszterkor petárdázni! (Blikk)
Megtiltják a szilveszteri petárdázást München belvárosában – jelentették szerdán német hírportálok.
dec. 5
0:35
Így írná át a választási szabályokat Pálffy Ilona (Blikk)
- Szerdán adta le az önkormányzati választásról szóló beszámolóját Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, aki több kritikát is megfogalmazott a hatályos jogszabályokkal kapcsolatban – szúrta ki a Blikk az országgyűlés honlapján.
dec. 5
0:35
Rasszista balhé miatt áll a bál a gyorskorisoknál: Burjánt hazaküldték, ez vár most rá! (Blikk)
A rövid pályás gyorskorcsolya-válogatottnál rasszista balhé miatt áll a bál, ami akár az olimpiai bajnok csapat széteséséhez is vezethet.
dec. 5
0:38
Nem fogja elhinni, mivel akar betörni a világpiacra Pablo Escobar öccse (Blikk)
Támadásba lendül az iPhone-ok ellen Roberto Escobar (72). A férfi neve nem véletlenül csenghet ismerősen, ugyanis az egykori hírhedt kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar (†44) testvére, aki kettéhajtható mobiltelefonokkal akar betörni a világpiacra. Ráadásul be is pereli az Apple-t.
dec. 5
0:39
Újabb fejlemények Gothár Péter ügyében: megtartotta második ülését az etikai bizottság (Blikk)
Szerdán megtartotta a Színház- és Filmművészeti Egyetem Etikai Bizottsága a második ülését, amelyen meghallgatta Gothár Pétert az ügyében folyó etikai eljárás során. A vizsgálatot egyelőre nem zárták le.

Keresés