Gyakorlat miatt fokozott katonai járműforgalom lesz vasárnap és hétfőn több forgalmas útszakaszon - közölte a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia szerdán a Facebook-oldalán.
Geresdlak – 480 tojás, 5 kiló vaj, 30 csomag fahéj, 13 kiló méz és 50 kiló liszt – csupán ennyi kellett a geresdlakiaknak ahhoz, hogy idén is elkészítsék karácsonyi csodájukat!
Győr – Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke a szocialisták, a DK, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik által alkotott győri ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje – jelentették be a pártok képviselői szerdán győri sajtótájékoztatójukon.
Szó szerint irtózik apjától az a lány, aki az anyjával együtt elhatározta, hogy közösen megölik a családtagjukat az otthonukban. Most a bíróságon kell felelniük tettükért – tudtuk meg a Tények riportjából.
Egy idős asszony meghalt, amikor szerda hajnalban leégett egy régi parasztház Csanádpalotán – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
- Szerdán adta le az önkormányzati választásról szóló beszámolóját Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, aki több kritikát is megfogalmazott a hatályos jogszabályokkal kapcsolatban – szúrta ki a Blikk az országgyűlés honlapján.
Szerdán megtartotta a Színház- és Filmművészeti Egyetem Etikai Bizottsága a második ülését, amelyen meghallgatta Gothár Pétert az ügyében folyó etikai eljárás során. A vizsgálatot egyelőre nem zárták le.
Nem Isten fizetségét, hanem egy igazi örökséget ígért az a dorogi férfi, aki plébánosnak hazudta magát, majd szabályosan kifosztott egy igazi plébánost.
Csaptelep, WC-ülőke, lázmérő, tisztítószerek, párna, takaró és papír. Csak néhány dolog a Szent János Kórház listájáról, amit a Karácsonyi Adomány Program keretében várnak a segítőktől. Egy egészségügyi szakember azt mondta az ATV Híradónak: a kórházak nagy része örül az adományoknak, eddig azonban nem a mindennapi működéshez kértek segítséget.
Az előző év tapasztalatai és az idei előfoglalások alapján elmondható, hogy egyre több magyar család fordít hátat a hagyományoknak, és mond nemet az otthoni karácsonynak, kiszabadulva ezzel a főzés-mosogatás-sütés nyomasztó köréből...
Bár nem erről híres, de odavan a költészetért Kovács András Péter, akinek ez sokat segített a jelenlegi humorista karrierjében – erről is beszélt a Sorok között című műsorban. A stand-up comedy jeles képviselője azt is elmondta, hogy korábban még ő is megpróbálkozott a szépírással.
Milliókkal emelkedhet több állami intézmény vezetőjének fizetése, ha az Országgyűlés elfogadja a kormány javaslatát. Havonta bruttó 4-millió forintot kereshet a Gazdasági Versenyhivatal, illetve az Energia Hivatal vezetője, de csaknem ennyit utalnak majd az Alkotmánybíróság elnökének is. Az ellenzék szerint mindaddig pofátlanság duplájára emelni a
Bizonyossá vált, hogy törvénysértését követett el a Belügyminisztérium a lakcímnyilvántartási adatok kiadása ügyében – derült ki a tárca lapunknak küldött nyilatkozatából. Ráadásul a minisztérium most még tovább húzza az időt: a Kúriához fordul.
A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint a külföldi programok esetén a gyerekeiknek is járna napidíj és költségtérítést is kapnak.
Mi motiválja harminc év után Ákost? Milyen volt a gulágra hurcolás valósága? Milyen jövő vár Tolna megye aprófalvaira? Miért kapott az Atv nem várt helyről támadást? Mit hoz a brit előrehozott választás? Mit gondol a Cdu állapotáról, a német nyilvánosság problémáiról a német alkotmányvédelmi hivatal korábbi elnöke? Mennyit olvasnak a magyarok, és m
Kiderült, hogy a fiatal lány édesapja a Mr. Rick néven ismertté vált popsztár, aki elmondta, több érzés is kavargott benne, amikor megtudta, hogy lánya helyettes államtitkár lesz.
A hitelekhez csak kevesen kötnek hitelfedezeti biztosítás, amely lehetősvé tenni tragédia esetén, hogy a biztosító átvállalja a tartozást. Bár a magyar lakosság eladósodása sokkal biztonságosabb körülmények között zajlik, mint...
A 200 négyzetméteres, úszómedencés révfülöpi nyaraló kizárólag Kocsisné Márkus Szilvia tulajdonában van, így az nem szerepel a Fidesz frakcióvezetőjének vagyonnyilatkozatában.
Belátták, hogy lehetetlent írtak elő, így több időt adnának a szülőknek arra, hogy kérelmezhessék hatéves gyermekük beiskolázásának halasztását. De még ez sem segítene sokakon.
Kétpón a belügy vizsgálódott, Cserkeszőlőn iratokat foglaltak le, négyen előzetesben – felgyorsult a nyomozás az ügyben, amelynek szálai a fideszes Boldog Istvánhoz vezetnek.
A Fehér házban, felesége, az anyósa, a család ügyvédje és a Fidesz-frakció sajtófőnöke jelenlétében, kamerával és diktafonnal felszerelve avatott be egy riportert a részletekbe.
Addig ment a kinek kell fizetnie vita egy újpalotai panelban, míg a vége az lett, hogy megtiltották a lakóknak, hogy saját erkélyeiket használják – írja az Index információi alapján az nlc.
A társadalombiztosítási ellátásokról szóló törvény módosítási javaslata járulékfizetésre kötelezné azokat is, akik semmilyen jövedelemmel sem rendelkeznek. Csakhogy még a Fidesznek oly kedves alaptörvény is két ponton is rendelkezik arról, hogy akiknek nincs jövedelmük, azok közterhek megfizetésére nem kötelezhetők.
Most mindenki azon háborog, amit Emmanuel Macron francia elnök mondott: a NATO agyhalott. Ez árnyékolta be az atlanti katonai szövetség fennállásának 70. születésnapján tartott és tegnap közös közleménnyel zárult londoni ünnepi összejövetelt. Pedig a francia elnök csak az igazat mondta ki.
Korszakváltást ígérnek az Országos Roma Önkormányzat új vezetői. Bár a cigányügyi kudarcok sorozatát elnézve tanácsos csínján bánni a nagy szavakkal, valóban párját ritkító események zajlanak. Olyat már láttunk ugyanis, hogy Farkas Flórián és a Lungo Drom elvérzett a roma választáson, de olyat még nem, hogy akkor szenvedjen vereséget, amikor a vele
Hát ezt is megértük, kedves Kósa Lajos. Elnézést kértél tőlünk, magyar zsidó polgártársaidtól. Pedig igazán nem kellett volna. Elvégre nagyon is jól fogalmaztál – már ami a mondanivalód lényegét illeti. Ha jól értem, te valami olyasmit akartál mondani a NER-utánpótlás válogatottnak, hogy az általad nemzetellenesnek tekintett „balliberálisok” szimpl
A sikeres tavalyi akció után idén is jótékonysági mesekönyvgyűjtés indult kárpátaljai magyar gyerekek részére, ami egyben tiltakozás is az ukrán nyelvtörvénnyel szemben.
Az elmúlt napokban sokakban megütközést és keserűséget váltott ki az a hír, hogy a jövő évtől számos alacsony jövedelmű család és személy elvesztheti a normatív, térítésmenetes természetbeni közgyógyellátásra - gyógyszerkeretre, gyógyászati segédeszközökre, gyógyászati ellátásokra - való jogosultságát. Ennek az az oka, hogy a minimális bértarifák é