Gazdasági összeomlástól és háborútól rettegve aranyrudakat, rengeteg készpénzt és benzint tartott otthonában Heinz-Christian Strache (50) bukott szélsőjobboldali alkancellár.
Igazi csapatmunka előzte meg Gulyás Tünde (27) nyereményét, aki a Blikknek köszönhetően egy 150 ezer forintos MediaMarkt-utalvánnyal lett gazdagabb karácsony előtt.
A tűzre a szomszédjuk figyelmeztette a hattagú Sárközi családot, de már késő volt: tehetetlenül nézték végig, ahogy életük munkája hamuvá válik. A házaspár két felnőtt gyermekével, azok egyikének a párjával és 22 éves unokájukkal egy szál ruhában és papucsban menekült a lángok elől.
A Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi bizottsága kedden úgy döntött, a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) megveheti a Lánchíd Palota épületét, előbbi ugyanis nem kíván élni a törvény által garantált elővásárlási jogával. A bank közel 9 milliárd forintot fizet majd az ingatlanért – írja a hvg.hu.
Furcsának találta apja viselkedését a meggyilkolt gyerekek hatéves kishúga, Léna, ezért elbújt a takaró alá, és még a szemét is behunyta, így szerencsére nem látta apja szörnyű tettét.
A kutaknál a tankolók azt tapasztalhatják a jövő év elejétől, hogy a "hagyományos", 95-ös benzinnek kötelezően növekedni fog a biotartalma (E5 helyett E10-es minőségű lesz). Jó pár autóban így azonban károsodást is okozhat.
Több helyen nem tudták ellátni a betegeket: csőtörés volt az egyik rendelőben, a víz elöntötte az alagsort, nem volt áram és az informatikai rendszer is tönkrement. Ez pedig nem csak az érintett rendelőben, hanem a város több pontján is gondot okozott.
A választási törvény szerint ugyan a választás után harminc napon belül, azaz november 12-ig a pártoknak minden plakátot el kellett volna tüntetniük, de ezt nem mindenhol tették meg.
Ha jövőre sem javít a kormány a tűzoltók állományának helyzetén, kritikus szint alá kerülhet a helyszínre vonulók száma – írja a hvg.hu a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnökére hivatkozva.
– Karácsonykor és az év végén változik a vonatok közlekedési rendje. A szünidőben megnövekszik az utasforgalom, ezért a menetjegyek vásárlásáról érdemes időben, akár több nappal előbb gondoskodni, illetve kihasználni az önkiszolgáló csatornák igénybevétele esetén nyújtott kedvezményeket.
Az új Európai Bizottság számos területen kifejezetten a városoktól vár cselekvést, ami aligha történhet meg források nélkül - mondta Jávor Benedek, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője.
A gazdasági szereplők és a politikusok már egyeztetnek egymással a plázastoptörvény jövőjéről – mondta el a Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért felelős államtitkár.
A kritikus szint alá kerülhet a helyszínre vonuló tűzoltók száma, ha jövőre sem javít a kormány az állomány helyzetén - mondta a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke.
A magyar tulajdonban lévő vállalkozás életében a 2016-os év jelentette a fordulópontot. Akkor ugyanis a cég bevétele a 2015-ös szint tízszeresére, profit pedig negyvenötszörösére nőtt egy év alatt.
Feltehetően illegális árusok kínálgatják portékáikat Budapest legforgalmasabb aluljáróiban a karácsony közeledtével is. Teszik ezt mindenki szeme láttára, a térfigyelő kamerák kereszttüzében, pedig, ha nincs engedélyük, vagy nem igazolják termékeik eredetiségét, bűncselekményt követnek el.
Ha Gajda Péter tudott a kerület korrupciós ügyeiről, akkor azért kell lemondania, ha pedig nem tudott ezekről, akkor alkalmatlan a feladata ellátására az Lmp szerint – tudta meg a hírtelevízió.
Bár a legutóbbi Pisa-felmérés alapján a magyar diákok eredménye elmarad az Oecd-átlagtól, a Mandiner által megkérdezett oktatási szakértő szerint ettől még nem szabad kétségbe esni. Setényi János úgy véli, a vizsgálat több sebből is vérzik, miközben más felmérések alapján az nemzetközi élmezőnyben szerepelnek a magyar diákok. Hazánk emellett diáko
Nincs politikai akarat a családon belüli bántalmazások áldozatainak hatékony védelmére – állítja Spronz Júlia. Pedig a Patent Egyesület jogásza szerint megelőzhetőek lennének a tragédiák.
A közlekedésért felelős államtitkár megmagyarázta, miért vezették be az új, Szeged és a Nyugati pályaudvar között sehol nem megálló vonatokat, amelyek miatt a vonalon szinte minden más járat menetideje hosszabb lett.
Síntöréssel magyarázza a MÁV, hogy miért késtek a vonatai hétfőn Budapest és Szeged között, annak ellenére, hogy épp most vezették be azt az új menetrendet, amelytől az utazási idő 18 perces rövidülését remélték.
Legalább 20, de sok helyen 30 százalékos hiány van a helyszínre vonuló tűzoltókból, és ha ebben nem mutatkozik javulás, az állomány létszáma a kritikus szint alá csökkenhet. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke...
A következő években a 30-59 éves magyarok 37 százaléka tervez ingatlant vásárolni. A megkérdezettek több mint fele családi házba menne, a második helyen pedig a panellakások és a társasházi lakások állnak holtversenyben – derült ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az érintettek 7 százaléka egy éven belül letudná a vásárlást, 30 százalékuk azonba
Stumpf István felelősségét aligha lehet túlbecsülni: ha áttételesen, a teremtményein keresztül is, de azon kevesek közé tartozik, akik megalkották azt a rendszert, amelyben ma létezünk. Az egykori Bibó-igazgató maga mondta el a 168 Órának adott interjújában: „A kollégiumi szocializációnak volt köszönhető a Fidesz intellektuális előkészítése. Ott vo
Egy picit nem figyeltünk, és Mészáros Lőrinc felvásárolta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot is. Az első állománygyűlésen pedig kisujját finoman eltartva, leheletnyit selypítve, sokat sejtetően csak annyit kért új beosztottjaitól, hogy csináljanak egy jó katasztrófavédelmet.
Aki szereti a focit, meccset néz ma este, a Barcelona–Real Madridot. Októberben játszották volna, de a függetlenségpárti katalán vezetők bebörtönzése miatt mára halasztották. Amíg Barcelona utcáin a tüntetők a spanyol király arcképét égették, és rohamrendőrökkel kergetőztek, nem lett volna tanácsos tovább hergelni őket. Az örökrangadó, az El Clásic
Az ellenzék jelentős sikert aratott az önkormányzati választáson, ezért sokan elővették a varázsgömböt, és nekiálltak jósolni a 2022-es parlamenti választásra. Ez a divat aztán lecsengett, most már az új önkormányzatok kezdeti nehézségei állnak a médiafigyelem középpontjában.
Készpénzben teszi le a 4,3 milliárd dolláros (1 270 milliárd forint) vételárat a LogMeInért két amerikai tőkebefektető, a San Francisco Partners és az Evergreen Coast Capital Corporation.
Általában nem hálás feladat a nagy nehezen leváltott fideszes vezetők helyére lépők kritizálása. Azonban van egy dolog, ami az olvasói hálánál is fontosabb valamire való publicista számára: az igazság keresése. Barátaim, akik szívesen olvasták erősen kormánykritikus írásaimat, sorra kérdezgettek október 13-a után, hogy miről fogok a jövőben írni.
Kásler Miklós azonnali vizsgálatot rendelt el, miután a Szent Margit Kórházban az öregségi nyugdíjkorhatár elérése után azonnal elbocsátották Imreh Domokos főorvost, ami után még hét sebész adta be a felmondását.
A kamaránál bonyolultabb a tagdíjfizetési rendszer, mint az iparkamaránál, ahol egységesen 5000 forintot kell adni, ezt próbálják most egyszerűsíteni, egy nagy emeléssel együtt.
Annak örülnek, hogy életben maradtak - tehetetlenül nézte végig nemrég felújított házuk leégését az ötgyerekes család. Az anya bátyjának négy gyerekét nemrég vette magához, hogy családban nevelkedhessenek. Most mindenük odalett, így várják az idei karácsonyt - írja a Ripost.