- Szerdán adta le az önkormányzati választásról szóló beszámolóját Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, aki több kritikát is megfogalmazott a hatályos jogszabályokkal kapcsolatban – szúrta ki a Blikk az országgyűlés honlapján.
Támadásba lendül az iPhone-ok ellen Roberto Escobar (72). A férfi neve nem véletlenül csenghet ismerősen, ugyanis az egykori hírhedt kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar (†44) testvére, aki kettéhajtható mobiltelefonokkal akar betörni a világpiacra. Ráadásul be is pereli az Apple-t.
Szerdán megtartotta a Színház- és Filmművészeti Egyetem Etikai Bizottsága a második ülését, amelyen meghallgatta Gothár Pétert az ügyében folyó etikai eljárás során. A vizsgálatot egyelőre nem zárták le.
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt a Világkupa hétvégi, kínai versenyére készülő gyorskorcsolya gárda tagja, Burján Csaba az ázsiai országra sértő megjegyzést tett közzé az Instagramon. Burjánt haza is küldték, aki azóta már megbánta tettét, de itthon fegyelmi eljárás indul majd ellene.
Kutyák helyett alpakákkal őriztetik a pulykákat egy berkshire-i farmon. Bár a bohókás kinézetű, puha szőrű állatokat senki nem sorolná a vérmes állatok közé, egy tíz példányból álló csapat három éve sikeresen őriz 24 ezer karácsonyi pulykát.
A Magyarországon működő vállalatok számítanak a gazdaság növekedési ütemének mérséklődésére, de továbbra is jelentős mértékű béremelésre készülnek - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Duihk, Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer) és a kölni székhelyű Kienbaum tanácsadó cég által kiadott tájékoztatóból, amit szerdán Buda
Szemárpa valószínűsíthető, ha a következő tüneteket tapasztalja: a szemhéj duzzadttá, pirossá válik, előre hajolva nyomódik, lüktet. A kötőhártya bepirosodhat, a szemrés váladékozhat, a szemhéjakon göb észlelhető.
Nem Isten fizetségét, hanem egy igazi örökséget ígért az a dorogi férfi, aki plébánosnak hazudta magát, majd szabályosan kifosztott egy igazi plébánost.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektorhelyettese a múlt héten a Fekete Péter államtitkárnak címzett levelében írta le, hogy a zaklatási botrányba keveredő rendező ellen etikai vizsgálatot folytatnak, amely során előbb Gothár hallgatóit, majd a rendezőt is meghallgatják.
A Felvidék különösen gazdag természeti és építészeti formavilággal rendelkezik. A Kárpátok hegyvonulatai lenyűgöző képpel bizonyítják az évezredekkel, évmilliókkal ezelőtti földmozgások eredményét. Legmagasabb csúcsa, a Gerlachfalvi-csúcs (2655 m) is itt található, a Magas-Tátra része. A Tátra hegyei téli időszakban vonzzák a síelni vágyókat – szám
Sokan kapták fel a fejüket, miután Rácz Zsófia (22) lett az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, hiszen a bájos joghallgató a Mr. Rick néven ismertté váló popsztár idősebbik lánya. Sőt!
Új üzletágat indít az energetikai megoldásokat szolgáltató VPP Magyarország: úgy látják, megérett a magyar piac arra, hogy kifejezetten kulcsrakész napelemes rendszereket kínáljanak lakossági és intézményi vásárlóknak.
Élelmiszer- és táplálékkiegészítő üzemet épít a Kiskertészek Zöldség- és Gyümölcstermelői Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban, a több mint 437 millió forint értékű, uniós támogatású beruházás alapkövét szerdán tették le a nyírségi kisvárosban.
A BIM Invest Kft. felvásárolta az Angyal Business Consulting Zrt.-t (ABC). A kft. egyik (többségi) tulajdonosa Ablonczy Balázs, az SAP magyarországi leányvállalatának korábbi vezetőjének cége az AB2B Invest Kft., illetve a STREAMLINE Beszerzési Tanácsadó Kft. A szakember vezetésével nagy valószínűséggel erősödni fog a társaság szerepe az SAP tanács
Az előző évhez képest több mint egymilliárd forintos növekedést produkált tavaly a hazai hangfelvétel-iparág. A legnagyobb emelkedést a digitális értékesítések hozták - szerepel a ProArt legfrissebb zeneipari jelentésében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
Csaptelep, WC-ülőke, lázmérő, tisztítószerek, párna, takaró és papír. Csak néhány dolog a Szent János Kórház listájáról, amit a Karácsonyi Adomány Program keretében várnak a segítőktől. Egy egészségügyi szakember azt mondta az ATV Híradónak: a kórházak nagy része örül az adományoknak, eddig azonban nem a mindennapi működéshez kértek segítséget.
Tartós köd miatt figyelmeztet a meteorológia, de csak az ország egyik felében. Igazi téli idő várható, vezessenek, közlekedjenek óvatosan és öltözzenek melegen!
Felkészültek a télre a hajléktalanellátó intézmények, országszerte több mint 20 ezer férőhely áll rendelkezésre - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda esti Híradójában.
Hétfőn Szijjártó Péter belebegtette, hogy hosszú távú gázszállítási szerződést kötünk Oroszországgal, amire könnyű azt mondani, hogy a külügyi és külgazdasági miniszter a nyolcvanas évekbe repíti vissza Magyarországot. Az energiapolitika viszont sokkal bonyolultabb annál, hogy feketén vagy fehéren meg lehessen ítélni a szándékokat.
Az előző év tapasztalatai és az idei előfoglalások alapján elmondható, hogy egyre több magyar család fordít hátat a hagyományoknak, és mond nemet az otthoni karácsonynak, kiszabadulva ezzel a főzés-mosogatás-sütés nyomasztó köréből...
Vírusosan ugyan nem terjed, de egyrészt aranyos - már ezért megérdemelné az említést - másrészt pedig alkalmat ad arra, hogy nekilássunk a neten olvasgatni.
Rengetek kutya várja a menhelyeken, hogy egy szerető gazdi hűséges társa legyen, teljesen ingyen. Mi arra biztatunk, hogy ha teheted, fogadj örökbe,...
Tucatnyi európai uniós tagország hatóságai összehangolt akcióban rajtaütöttek az Iszlám Állam nevű terrorcsoport internetes propagandagépezetén – jelentette be az Europol. Az európai rendőrségi együttműködési szervezet arról számolt be, hogy a tizenkét ország, illetve kilenc online platform, köztük a Google, a Twitter, az Instagram és a Telegram ré
Amennyiben a nyugdíjfolyósítás rendje nem változik, akkor jövőre öt olyan hónap is lesz, amikor a megszokottnál hamarabb érkeznek meg az utalások az idősek számláira, az első ilyen rögtön a január.
Több csapás is érte idén a hazai ingatlanalapok piacát: májusban a visszaváltási idő meghosszabbítása, júniusban pedig a szuperállampapír piacra dobása okozott nagy törést. A befektetés, amely június előtt közel két évig hónapról hónapra csak szívta magába a pénzt, mostanra súlyos tízmilliárdokat veszít. Mindezt a lakosság oldaláról, mert ők azok,
Alapvető különbség rajzolódik ki az első hónapok igénylései alapján a falusi csoknál aszerint, hogy valaki meglévő otthonát újítaná fel a segítségével vagy házat, lakást venne valahol.
Rendkívül népszerűek az ősszel indított, vállalkozóvá válást segítő programok, eddig több mint 11 ezren jelentkeztek – hangsúlyozta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Bár minden korábbinál nagyobb kereslet lenne a karácsonyi exporthoz magyar bárányokra, sok hazai állattartó mégsem tudja kihasználni a lehetőséget. A részletekről Kukovics Sándor, a Juh és Kecske Terméktanács ügyvezető igazgatója számolt be.
A McKinsey Global Institute szerint a szállítás-raktározás a harmadik legautomatizálhatóbb szektor a világon. Eközben a logisztikai szakemberek többsége óvatos, nehezen szánják magukat nagyobb automatizációs fejlesztésekre. Vajon mi lehet az ellentmondás oka?
Túllépett már áraival azon a Skoda, hogy egyszerű népautónak mondhassuk, ehhez igazodik a minőség, a konstrukció és a kivitelezés is. Legkisebb crossoverükbe, a Kamiqba se lehet belekötni.
Amióta nincs akkora válság, egy csomó országban politikai okokból visszavonták vagy felpuhították a korábban elhatározott nyugdíjreformokat. Ez később még csúnyán visszaüthet az OECD szerint. Nagy gond, hogy egyre többen dolgoznak részmunkaidőben, határozott időre vagy vállalkozóként, az ő nyugdíjuk pedig kevesebb lesz.
Bár nem erről híres, de odavan a költészetért Kovács András Péter, akinek ez sokat segített a jelenlegi humorista karrierjében – erről is beszélt a Sorok között című műsorban. A stand-up comedy jeles képviselője azt is elmondta, hogy korábban még ő is megpróbálkozott a szépírással.
Tartós köd miatt figyelmeztet a meteorológia, de csak az ország egyik felében. Igazi téli idő várható, vezessenek, közlekedjenek óvatosan és öltözzenek melegen!