Visszacsúszott Magyarország a legfrissebb Éghajlatváltozási Teljesítési Mutató (CCPI 2020) rangsorában. A CCPI szerint világszerte láthatók javuló tendenciák az országok teljesítményében, de számos, éghajlatvédelemben elméletileg élenjáró ország gyengén teljesít, Magyarország pedig a tavalyi 42. helyről a 47. helyre csúszott vissza. Az energiahaték
December 16-ig le kell adniuk igénylésüket azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik visszamenőleg szeretnék megkapni az egész első félévre járó 350 ezer forintos szabad felhasználású diákhitelt - közölte a Diákhitel Központ pénteken az MTI-vel.
Az európai országokban a belföldi turizmusból adódó fogyasztás csaknem a duplája a külföldről érkező turisták fogyasztásának. Az Európai Unió átlaga azonban megtévesztő lehet, mert az egyes országok között hatalmas eltérés van...
A korábbi, Bl-selejtezős szereplésért, illetve az El-csoportkörbe jutásért kapott pénzdíjon (1,34 milliárd forint) felül az Ftc további 437 milliót keresett a csoportkörös teljesítményével.
Állítólag ma már nem csinálna ilyet és figyelmeztetné az eladót, hogy a kelleténél több visszajárót adott, de korábban volt rá példa, hogy zsebre tette az elszámolt pénzt.
Az Eu-nak három célja lesz az Egyesült Királysággal a jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások során a kereskedelemre vonatkozóan: "zéró vám, zéró kvóta és zéró dömping".
A személyigépkocsi-használat jelentős mértékben át fog terelődni az elektromos meghajtás irányába. Lépésről lépésre haladunk, hogy a vállalati és a magánszemélyek szintjén is elérhető legyen az e-autók használata hazánkban
A brit parlamenti választáson a skótok elsöprő többsége kinyilvánította, hogy az Európai Unióban akar maradni - mondta péntek délután Nicola Sturgeon skót miniszterelnök.
Nem kielégítő, hiányos Gulyás Gergely levele, és főképp nem is szól Kovács Zoltán twitterezéséről - Tytti Tuppurainen finn EU-miniszter a Twitteren értékelte Gulyás Gergely miniszter magyarázó levelét. A magyar kancelláriaminiszter szerint viszont “nyugtalanító és sokkoló”, hogy néhány tagállamnak fogalma sincs az egész eljárásról, ami ellenünk fol
Amerikai lapok szerint komoly jogi lépés van készülőben a közösségi órás ellen. A hatóságok heteken belül megtilthatják a cégnek, hogy végigvigye alkalmazásai tervezett integrációját.
Az amerikai Kongresszus Igazságügyi Bizottsága az éjszakába nyúlóan vitázott az amerikai elnök elleni vádeljárás vádpontjairól és azok módosításáról. A Demokraták több Republikánus javaslatot is leszavaztak.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben 20,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, ami július óta a legnagyobb ütem.
Csehország 12 amerikai harci helikoptert vásárolt, a tranzakció ára 14,6 milliárd korona (182,5 milliárd forint) - jelentette Washingtonból a CTK hírügynökség pénteken.
"Nincs egészségügyi vészhelyzet, nincs járványügyi zárlat a Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény Aranyág Otthonában" - írja közleményben az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Lehetséges, hogy a gazdaság ne uralja, hanem szolgálja a társadalmat? Lehet a vállalat a nemzeti közösség és kultúra intézményesült formája? Élhet a nemzet nyelve mellett vállalataiban is? Összefonódhat a család és az üzlet? Felnőtt embereket fogadnak örökbe a japán cégvezérek, hogy biztosítsák a cég túlélését, ami számukra, a társadalmi felelőssé