Hogy anyagilag mennyire jövedelmező kijutni az európai porondra a hazai csapatoknak, akkor derül ki igazán, ha néha-néha valamelyik NBI-es gárda főtáblára focizza magát.
A régiós devizák megkönnyebbültek a reggeli kereskedésben az előrehozott brit választások eredményét követően, a forint menetelése azonban gyorsan elakadt.
December 2-3. között rendezte meg a Budapest LNG Summitot a White Paper Consulting. A régióban egyedülálló konferenciára világszerte 25 országból érkeztek az energetikai szektor vezetői és döntéshozói abból a célból, hogy megvitassák a globális LNG piac jövőjét, a következő évek kihívásait, valamint a közép-kelet európai régióban rejlő potenciált é
A dokumentum egyrészt a fejlődő, versenyző, egészséges pénzügyi szektor, másrészt a támogató, formáló, hatékonyan felügyelő Mnb további fejlődése érdekében tűz ki stratégiai feladatokat.
400 éve kutatjuk az eget teleszkópokkal, amely idő a világűr méretéhez és korához képest is semmi. Ezért aztán óriási szerencse, ha kiszúrhatunk valamit, ami eltér a megszokottól. Az Oumuamua éppen ilyen anomália: az első tárgy, amelyet érzékeltünk és nem ebből a csillagrendszerből származik. Ráadásul semmit sem úgy csinál, ahogy azt kellene neki.
Újabb ékes példa bizonyítja, hogy az oroszoknál semmi sem lehetetlen, illetve a helyi erők éber tekintete sem fürkészi túl alaposan a közutakat, mivel a radikálisan átalakított sárga GAZ minden további nélkül furikázhatott keresztül-kasul a városon.
Hetvenmilliárd forintot meghaladó értékben terveznek magas hozzáadott értékű beruházásokat vezető multinacionális nagyvállalatok Miskolcon, ennek eredményeként a következő két évben a legmodernebb technológiákat telepítik a város ipari parkjaiba - közölte a városháza kommunikációs osztálya az MTI-vel pénteken.
Kisebb földrengés volt Törökbálint térségében - közölte a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai obszervatóriuma pénteken kora este a Facebook-oldalán.
Kisebb földrengés volt Törökbálint térségében - közölte a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai obszervatóriuma pénteken kora este a Facebook-oldalán.
A Videoton idei árbevétele elérheti a 190 milliárd forintot - mondta a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén.
Az exportkereslet élénkülésének köszönhetően a német GDP-növekedési ütem erősödését várja az elkövetkező években a német szövetségi jegybank, a Bundesbank, megjegyezve, hogy a kormány klímavédelmi intézkedései következtében emelkedő energiaárak miatt az inflációs nyomás is erősödni fog.
A Videoton idei árbevétele elérheti a 190 milliárd forintot - mondta a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén.
Miközben az MNB-nek hivatalosan nincs árfolyamcélja, a külföldiek már rég berendezkedtek arra, hogy a magyar jegybank folyamatosan a gyengébb szintek felé terelgeti a forintot. Mostanra úgy tűnik, belföldön is elfogadták az intézmények a folyamatot - ha azonban a grafikonok mögé tekintünk, azt látjuk, új szelek támadhatnak a devizapiacon. Külső sza
A külföldről hazatérő utazók ezentúl a csomagjaikban csak szigorú előírások mellett hozhatnak be növényeket, növényi termékeket az Európai Unió területére.
Egy év csúszással elkészült a Kossuth téren az Országgyűlés új irodaháza, nevét Szabad Györgyről, az első szabadon választott Országgyűlés elnökéről kapja. Az itt állt, 1973-as épületet lebontották, helyére az 1928-as tervekben szerepelt homlokzatú, de új belsejű irodaházat hoztak létre Vadász Bence Ybl-díjas építész tervei alapján - számol be az I
Ünnepi évaddal emlékezett idén megalakulása 50. évfordulójára a Kaláka. Az együttes alapító tagjai, Gryllus Vilmos és Gryllus Dániel voltak az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei.
Éjszaka jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, de főleg az Alföldön nagyobb területen szakadozottabbá válhat a felhőtakaró. Nyugat felől egy újabb, intenzív csapadékzóna éri el a Dunántúlt, az eső mellett elsősorban az Alpokalja magasabban fekvő részein (éjjel esetleg a Bakonyban) havas eső, havazás is előfordulhat.
A harminc év alatti felnőtt fiatalok az átlagnál kevésbé tartják fontosnak az öngondoskodást nagyobb céljaik eléréséhez, igaz, minden ötödik fiatal úgy véli, nem is rendelkezik elegendő pénzügyi ismerettel az öngondoskodás szükségességének megítéléséhez.
Az építőipar a negyedik negyedévet is jól kezdte és érdemben hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez, a csökkenő megrendelések, a szakemberhiány és a magas bázis miatt lefékeződhet, de azzal együtt is folytatódhat a tiszteletet érdemlő növekedési ütem - így értékelték az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiad
Akik vállalták a kockázatot és a német, az amerikai, valamint a feltörekvő piaci részvénypiacokon próbáltak szerencsét az idén, azok két számjegyű pluszt könyvelhettek el, pedig az év elején még másra lehetett számítani. Frankfurtban...