2019. december 15. vasárnap

dec. 15
0:38
Óriási felfedezés: ékszerként használt, 8500 éves emberi fogakat találtak a kutatók (Blikk)
Ékszerként használt, 8500 éves emberi fogakat fedeztek fel a kutatók Törökországban - derült ki egy új tanulmányból, amely szerint a lelet ritkasága azt sugallja, hogy a fogak szimbolikus jelentőséggel bírtak viselőik számára.
dec. 15
0:38
Gelencsér Timin kifogott a gardrób pakolás (Life)
Gelencsér Timin kifogott a gardrób pakolás: Fotó
dec. 15
0:39
Valós személyek ihlették a volt főzsaru regényét (Blikk)
Évente világszerte 25 millió ember. Rengeteg. Ennyi azoknak a száma, akiket becsapnak, kizsákmányolnak vagy épp rabszolgasorsra, prostitúcióra kényszerítenek – tudtuk meg Garamvölgyi Lászlótól (63), a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) kommunikációs igazgatójától, a rendőrség egykori szóvivőjétől.
dec. 15
0:39
Malőrmentes volt a likőrök fogyasztóvédelmi vizsgálata (ProfitLine)
Húszféle likőrt vizsgáltatott meg akkreditált laboratóriumában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) időszaki ellenőrzéssorozatának részeként - közölte a tárca szombaton az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy malőrmentes volt a likőrök fogyasztóvédelmi vizsgálata. A közleményben hangsúlyozták: az üvegen, címkén található tájékoztatás és jelölése
dec. 15
0:42
Greta Thunberg döntött: rövid időre visszavonul a közélettől (Blikk)
A klímaaktivistának muszáj pihenőt tartania, hogy 2020-ban újult erővel térhessen vissza.
dec. 15
0:43
Új ősmaradványfajokat tártak fel a Mecsekben (ProfitLine)
Mintegy 130 millió éves őskörnyezetből, különleges tulajdonságokkal rendelkező, eddig ismeretlen fosszilis ősmaradványfajokat tártak fel a Mecsekben - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-t.
dec. 15
1:45
Az immunrendszer betegségei (WebBeteg)
Szervezetünk folyamatos küzdelemben áll a környezetből támadó mikroszkopikus élőlényekkel. A védekező feladatot az immunrendszer összetett működése végzi. Fő alkotói a fehérvérsejtek és a vérben keringő fehérjék, valamint a hírvivő anyagok.
dec. 15
1:49
Rheumatoid arthritises betegek rehabilitációja (WebBeteg)
A betegség jellegzetes tünete az ízületi gyulladás, mely leggyakrabban a kéz-, a csukló-, váll-, térdízületeket érinti, de bárhol előfordulhat. Fájdalommal, duzzanattal, reggeli ízületi merevséggel, mozgáskorlátozottsággal jár.
dec. 15
2:33
Online pályakövetési rendszerrel segíti a pályaválasztást az ITM (ProfitLine)
A köznevelés és a felsőoktatás közötti átmenetet, a pályaválasztást, valamint a pályaorientációt segíti a diplomantul.hu honlapon elérhető Diplomás Pályakövetési Rendszer, az online felület objektív, számszerű adatokat mutat arról, hogyan alakult a felsőoktatásban végzettek helyzete a munka világában - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technol
dec. 15
2:54
Cseh-lengyel határháború tört ki (NRGreport)
Csehország kifogásolja, hogy a PGE lengyel bányatársaság bővítse a cseh határ közelében lévő bányája területét és növelje kitermelési koncessziója időtartamát.
dec. 15
3:06
Ákos: Elképesztő tehetség a lányom (BorsOnline)
Az énekes 17 éves lányával lép színpadra, akinek minden adottsága megvan ahhoz, hogy Kossuth-díjas apja nyomdokaiba lépjen. Ákos arról is mesélt, hogy milyen ellentétek miatt oszlott fel annak idején első zenekara.
dec. 15
3:09
A bilirubinlebomlás zavarai: a Gilbert-kór (WebBeteg)
A hemoglobin - más néven vérfesték - a vörösvérsejtekhez kötődve végzi a légzési gázok szállítását a vérben. Anyagcsereterméke a bilirubin.
dec. 15
3:33
Jótékonysági sütivásár indult az autizmussal élők megsegítésére (ProfitLine)
Jótékonysági sütivásárt tart Süti Shop néven az Együtt az Autistákért Alapítvány szombaton és vasárnap a Szent István-bazilika előtt.
dec. 15
4:09
Robotok vehetik el az emberek munkáját: ebből a listából kiderül, mely szakmában dolgozók vannak veszélyben (Blikk)
Irodában dolgozik adminisztrátorként, könyvelőként? Pénztáros vagy árufeltöltő valamelyik boltban? Autóbuszt vezet? Ne tervezzen azzal, hogy biztosan innen megy nyugdíjba, jó eséllyel pályát kell módosítani a jövőben, a pozícióját ugyanis elfoglalják a robotok. Legalábbis erre figyelmeztetnek a Magyar Gazdasági és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozá
dec. 15
4:36
Mi lett vele? Megtalálta álmai otthonát Király L. Norbi – Most meglátogattuk őt (Blikk)
Megtalálta álmai otthonát Király L. Norbert (30)!
dec. 15
4:36
5 csillagjegyű férfi, akiből szuper apa lesz (Spabook)
A legtöbb szülő arra törekszik, hogy a lehető legjobban nevelje gyermekét, és megóvja azoktól a hibáktól, amiket ő maga követett el az életben....
dec. 15
5:06
5 tévhit az intim szőrzetedről, amit jó lenne végre elfelejteni (Spabook)
Napjainkban igazán kevés dolog maradt, amire az emberek még felkapják a fejüket, érdekes módon azonban az ősidők óta természetes jelenség,...
dec. 15
5:09
Magyar kardkovács csodájára járnak a japán turisták: több milliót is érhetnek az 500 évvel ezelőtti technikával készült szamurájkardok (Blikk)
Kincsesbánya ‒ Kovács András (50) már több mint 30 éve foglalkozik szamurájkardok készítésével és restaurálásával.
dec. 15
5:18
Akár egy egész ovit is örökbe fogadhat (ATV)
Magyarországon 125 ezer gyerek él olyan háztartásban, ahol egyik szülő sem dolgozik és nincs is esélyük arra, hogy munkát találjanak. Az ilyen kicsik azok, akiknek nem hogy saját szobájuk, még fürdőszobájuk sincs. A Heti Napló riportja.
dec. 15
5:24
Óriásit fordul megint az időjárás (Háziállat)
15-16 fokig melegszik a levegő a jövő héten, szóval nyugodtan tervezzetek kirándulós programokat!
dec. 15
5:33
Dráma a stúdióban: Összerogyott a fájdalomtól a TV2 sztárja (Ripost)
Az Exatlon Hungary egykori versenyzőjének az elmúlt évek alatt már harmadjára ment ki a bokája.
dec. 15
5:33
Se bugyi, se más: pucéran pózol a feszes mellű, szeplős álomnő (Ripost)
Julija sportot űz a vetkőzésből. A karcsú modell jógával, kerékpározással és gördeszkázással tartja formában a testét – nem is akárhogy!
dec. 15
5:36
7 mondat, amit egy nő nem mondhat szeretkezés közben (Spabook)
Mindenki járt már úgy, hogy valami kicsúszott a száján, amit utólag szeretett volna visszaszívni. Az ilyen pillanatok rendkívül kínosak tudnak...
dec. 15
5:54
Károsan hathat a régebbi járművekre az új benzintípus (ATV)
Akár árthat is a régebbi típusú autóknak az az új benzintípus, amelyet 2020-tól kötelezően minden töltőállomáson bevezetnek. Jövő év elejétől a 95-ös benzinben megduplázzák a biokomponens arányát, ami károsan hathat a régebbi járművekre, hiszen ezeknek az autóknak az üzemanyagrendszerét még nem készítették fel a bio-etanolra. Az egyik autós szakpor
dec. 15
5:54
Tél helyett tavasznak látszó napok jönnek (Infostart)
Az előrejelzés szerint a következő napokban melegszik az idő. Kedden akár 18 fokot is mérhetnek, többfelé a leghidegebb órákban is plusz 10 fok lesz.
dec. 15
6:00
Vasárnapi sport: Michelisznek a végső győzelem a tét (Sport365)
Diósgyőr-Ferencváros mérkőzés az NB I-ben, topligák, darts-vb a kínálatban.
dec. 15
6:00
Vasárnap melegfront érkezik (Háziállat)
Vasárnap a ködfoltok feloszlása után mindenütt változóan felhős lesz az ég, több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű – olvasható a Met.hu oldalán.
dec. 15
6:06
Házi megoldás a nyálkás, büdös mosógép és a dohos mosott ruhák ellen (Spabook)
A száradó, frissen mosott ruhák illata jó esetben az egész lakást betölti, de mi van akkor, ha a mosógépből kivéve a ruhák már nem tűnnek...
dec. 15
6:18
Búvárok keresik az eltűnt turistákat a Fehér-sziget körül (Infostart)
Búvárok kutattak két eltűnt után az új-zélandi Fehér-sziget körül, ahol a héten váratlanul kitört egy tűzhányó, időközben pedig elhunyt egy újabb személy a vulkánkitörés sérültjei közül.
dec. 15
6:18
10 elképesztő tudományos áttörés, ami megváltoztathatja a világot (Portfolio)
Több komoly tudományos áttörést is hozott 2019: számos korábban csak scifikből és teóriákból ismert ötlet valósult meg és számos korábban feltalált eszköz ért el fontos fejlesztési mérföldkövet ebben az évben. Megnéztünk tíz olyan találmányt, ami forradalmasíthatja az emberiség hétköznapjait.
dec. 15
6:21
A Liget-projekt, amit leállítottak, de gőzerővel épül (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor szerint nem épül semmi Budapesten, amit a fővárosiak nem akarnak. Gulyás Gergely szerint a Liget-projekt valamennyi tervezett épületét felhúznák. Karácsony Gergely szerint kicsi a mozgásterük. A civilek szerint többet is tehetnének.
dec. 15
6:21
Csonka családok: kinek kedvez a családtámogatási rendszer? (Privátbankár)
Magyarországon a házasságok mintegy fele válással végződik, ami azt jelenti, hogy sok gyerek nő fel csonka vagy vegyes családban. Utóbbit hívhatjuk patchwork (avagy mozaik)-családnak is, hiszen ahogyan a takarót az összevarrt foltdarabok (vagy a mozaikot az apró elemek), úgy az újraházasodó szülők és korábbi, illetve új házasságból született gyerek
dec. 15
6:30
Így néz ki ma Pártai Lucia a 90-es évek dögös időjósa (Femcafe)
Már nem csak meteorológiával foglalkozik.
dec. 15
6:33
Három új ősmaradványfajt tártak fel a Mecsekben (ProfitLine)
Mintegy 130 millió éves őskörnyezetből, különleges tulajdonságokkal rendelkező, eddig ismeretlen fosszilis ősmaradványfajokat tártak fel a Mecsekben - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-t.
dec. 15
6:36
Napos, enyhe idő jön: a sokéves átlagnál 10 fokkal lesz melegebb (Ripost)
A következő napokban biztos, hogy nem számíthatunk havas vagy jeges tájakra, fagy ugyanis nem lesz.
dec. 15
6:36
5 csillagjegy párosítás, akik bár vonzódnak egymáshoz, nem illenek össze (Spabook)
Az asztrológiai elemzések mindig jóval sokoldalúbbak, mint azt elsőre gondoljuk róluk. Különösen igaz ez a párkapcsolati jellemzésekre, hiszen...
dec. 15
6:39
Nők és autók - érdekes adatok érkeztek (Infostart)
A hölgyek, avagy a férfiak költenek többet autóvásárláskor? Hányszor cserél autót egy átlagos tulajdonos? Milyen idős autókkal furikázunk? Milyen autókra keresnek a magyar internetezők?
dec. 15
6:48
Elfogadhatónak tartja a zaklatószínház elnevezést Kálomista Gábor (ATV)
Elfogadhatónak tartja a zaklatószínház elnevezést Kálomista Gábor. A Thália Színház igazgatója az atv.hu-nak egész pontosan úgy fogalmazott, hogy "politikai alapon belefér, hogy valaki nevet ad a történetnek". Kálomista arról is beszélt, hogy az ilyen ügyeket belső vizsgálattal, ahogy most csinálják, nem lehet elintézni.
dec. 15
6:54
Szép, de mi az értelme? - Mazda CX-30 G122 (Autónavigátor)
Rejtő Jenő humornak szánt, de vitatható példáját picit átszerkesztve: a szabadidő-autók olyanok mint a költői hasonlatok - ha szépek, az sem baj, ha semmi értelmük.
dec. 15
6:54
Tejfeldolgozó üzemet adtak át Bács-Kiskun megyében (Agrofórum)
Átadták a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet tejfeldolgozó üzemét. A mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési Program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg.
dec. 15
6:54
Ruszó Tibi nyerte meg 2019-ben az X-Faktort: sírva mondott köszönetet (Life)
Ruszó Tibi nyerte meg 2019-ben az X-Faktort: sírva mondott köszönetet - Videó
dec. 15
7:00
Szívbetegsége miatt hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok, Peter Snell (Life)
Szívbetegsége miatt hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok, Peter Snell
dec. 15
7:06
Ezt rengeteg szülő elrontja: pedig ilyen egyszerű sikeres felnőttet nevelni (Pénzcentrum)
Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a tásrsasjáték, arról nem is beszélve, hogy teszi mindezt játékos formában, miközben még szórakoznak is. Nem csoda, hogy mára milliárdos iparág épült...
dec. 15
7:06
Új pártban térhet vissza Strache (USAracing)
Bár a Szabadságpárt kizárta soraiból, egy újonnan alakuló szövetség előzetesen bejelentette, hogy számítanak rá. Az osztrák jobboldalon kitört konfliktusban egy ismert milliárdos neve is felmerült.
dec. 15
7:06
Sztárok bizonyítják: létezik barátság szakítás után is (BorsOnline)
Bár mindenki megpróbálja, az időközben összegyűjtött tüskék, sértések és bán
dec. 15
7:06
5 bámulatos mód, ahogyan a sáladat hordhatod (Spabook)
Amikor beköszöntenek az első hideg, szeles napok, akkor előkerülnek a szekrény mélyéről a meleg, kötött sálak is. Ezek a ruhadarabok a hűvös...
dec. 15
7:06
Mutatunk három hotelt, melyekben megérint Japán intim oldala (Hamu és Gyémánt)
A távoli ország hívószavait akkor érdemes meghallgatni, ha lelki békére vágyunk.
dec. 15
7:09
Michelisz Norbert, Juve, City, Fradi és a Galaktikusok, de ez még csak ízelítő (Infostart)
A hétvége utolsó napjára is kijut bőven az izgalmasabbnál izgalmasabbnak ígérkező sportközvetítésekből, kezdve a WTCR-től a labdarúgáson át az NFL-ig.
dec. 15
7:12
Jelentős enyhülés kezdődik (Háziállat)
Vasárnap változóan felhős, reggel párás időre...
dec. 15
7:12
Élő adásban sírta el magát ByeAlex: élete legnehezebb és legszebb időszakáról vallott (Life)
Élő adásban sírta el magát ByeAlex: élete legnehezebb és legszebb időszakáról vallott - Videó

Keresés