A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség egy svájci bíróságon nyújtotta be keresetét, hogy visszaszerezze a pénzt, amit még Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök fizetett ki Michel Platini egykori alelnöknek.
Arról, hogy a Fidesz milyen politikai közösségben dolgozik a jövőben európai szinten, nem Manfred Weber fog dönteni. Az EPP-nek most új elnöke van Donald Tusk személyében, de egyelőre még nem látjuk, mik a tervei - nyilatkozta az atv.hu-nak Novák Katalin, arra reagálva, hogy Weber kijelentette, a Fidesznek már nincs helye az Európai Néppártban.
Huszonnyolc altató- és lélegeztetőgépet kapott az Állami Egészségügyi Ellátó Központ támogatásának köszönhetően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház több tagkórháza - közölte a gyógyintézmény főigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, Nyíregyházán.
Advent harmadik vasárnapján tragikus hirte- lenséggel elhunyt a 72 éves lantművész, Benkő Dániel. A zenész kisebbik lánya, Dalma könnyeit nyelve nyilatkozott a tragédiáról.
Képzeld el az alábbi helyzetet: megismerkedsz egy sráccal, sokat beszélgettek a neten, a randi szinte forgatókönyv szerint alakul, majd egyszer csak...
A szövetségi kapitány azt mondja, már tudja, min kell változtatni az Eb-selejtezők után, hogy a Nemzetek Ligája-playoffot sikeresen vívhassa meg a magyar labdarúgó-válogatott.
A Rally Világbajnokságban (WRC) 2018-ban konstruktőri, 2019-ben egyéni világbajnoki címet szerző Toyota Yaris versenygép a nagysikerű limitált szériás Yaris GRMN után újabb utcai sportautót inspirált. A GR Yaris néven érkező új sportautót a Toyota a január 10-12-én a Tokióhoz közeli Makuhari Messe kongresszusi központban megrendezendő 2020-as Tokió
Oroszország és Kína közösen kidolgozott határozattervezetében azt javasolja az Ensz Biztonsági Tanácsának, hogy enyhítse az Észak-Korea elleni szankciókat, az Usa nem támogatja.
Az 5G telefonok tavasszal még észbontóan drágák voltak, most az év végéhez közeledve viszont hihetetlen alaposan visszaesett az áruk. Annak ellenére, hogy az 5G már itthon is van, nyugodtan kijelenthetjük, hogy még van hová fejleszteni a szolgáltatóknak. A főváros egyes részein kívül ugyanis még nem igazán találunk 5G-t. Persze máshol sem jobb a he
Didier Reynders igazságügyi EU-biztos Strasbourgban, az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának ülésén azzal érvelt, hogy újabb, egyebek mellett az igazságszolgáltatás szabadságát érintő magyar jogszabályok szülnek aggodalmat.
Nem lesz könnyű Vajna Timi számára az ünnepi időszak, mivel a szentestéje egyedül telik – csupán a cicája lesz vele –, és csak másnap csatlakoznak hozzá a barátai.
Folytatni kell a 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást Magyarországgal szemben a januárban kezdődő horvát, s ha kell, a második félévben soros német uniós elnökség ideje alatt is, ugyanis újabb, egyebek mellett az igazságszolgáltatás szabadságát érintő magyar jogszabályok szülnek aggodalmat - jelentette ki Didier Reynders igazságügyi EU-biztos
Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés. A tanácskozást a kormány kezdeményezte, hogy még idén elfogadhassák a bírók és ügyészek fizetésemeléséről szóló törvényjavaslatot. A múlt héten ugyanis több fideszes képviselő rossz gombot nyomott meg a szavazáskor.
A hatalmas szarvascsordákról készült felvételek egyszerre csodásak és megragadóak: a több száz példányból álló csoport mindent elsöprő vonulása gyönyörű látványt nyújt.
Januártól felfüggesztik a 737 MAX típusú repülőgépek gyártását - jelentette be hétfőn késő délután kiadott közleményében a Boeing amerikai repülőgépgyártó óriásvállalat.
A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a húszas éveiben járó férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom egyik szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek – közölte a Szolnoki Törvényszék. A Szolnoki Törvényszék 2019. december 6-án me
A budapestiek 47 százalékának egyáltalán nem jelent anyagi terhet a karácsony - derül ki a Budapest Bank megbízásából készített kutatásból, amelyet a Világgazdaság idézett keddi számában.
A mezőgazdaságban dolgozók eredményessége érdekében fontos, hogy ismerjék a legújabb agráripari trendeket, amelyekben segítséget nyújt az AgromashExpo és Agrárgépshow 2020 kiállítás is január 22-25. között...
Sokan tartanak tőle, mások szerint a környezetvédelem miatt igenis fontos. Az új E10-es benzinről van szó, melyet már sok hazai benzinkúton árusítanak, ám hivatalosan 2020. január 1-je után forgalmazzák majd mindenhol. Ha valaki bizonytalan, hogy idősebb autójába tankolhat-e ilyet, annak egy kalkulátor segít.
Vidáman, integetve távozott tegnap reggel a szolnoki büntetés-végrehajtási intézetből D. Sándorné, azaz Bróker Marcsi, aki vélhetően egyik lányához költözött. A karcagi károsultak hiába fenik rá a fogukat, aligha találkozhatnak vele.