Egy dobozt keresek órák óta, ami tele van mindenféle limlommal, szeretnék belegyömöszölni még egy limlomot, ha belefér még, igaz, hogy legutóbb is tele volt már, meg azelőtt is, azelőtt is, mégis ragaszkodom hozzá, mint egy elásott kincshez, de hova áshattam el? hova? jó lenne most egy cigaretta, jó lenne, de már nem dohányzom, még jó, hogy van itt
A Terézváros villanegyedében, a Munkácsy Mihály utca egyik vadregényes kertjében egyszerű, kőlapokkal kirakott, kaszimmetrikus épület álldogál. 1910-12 között épült késő-szecessziós stílusban, ám az építtető, bizonyos Schiffer Miksa, akkoriban alig 35 éves dúsgazdag vasútmérnök, vállalkozó és mecénás arra kérte az építészt, a többek között a Gresha
Több százezer magyar felhasználója van már az olcsó devizaváltással foglalkozó Revolutnak és a Transferwisenak, nemrég pedig egy teljesen új fintechcég, a Curve kártyája is elérhetővé vált hazánkban. Bár alapvetően mindhárom fintech olcsó devizaváltással és ingyenes pénzügyi szolgáltatásokkal hódít, lényeges különbségek akadnak a három cég között.
Száz százalékos védelmet semmilyen szigorítás nem fog biztosítani, abban bízom, hogy egyre nagyobb az emberek felelősségérzete – mondja az internetjogász a személyes adatok védelméről. Baracsi Katalint arról kérdeztük, hogyan védekezhetnek a fiatalok az internetes csalások, zaklatások, nem kívánt tartalmak ellen. Interjúnk.
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint most van a legjobb pillanat, hogy a robbanásszerű fejlődésben lévő űriparba Magyarország is jobban bekapcsolódjon.
Darryn Frost eddig az áldozatok és a nyomozás miatt nem beszélt hőstette részleteiről. Elmesélése alapján a két másik férfi, aki segített neki, legalább olyan bátrak voltak, mint ő.
A magyar vízilabda - történelem legeredményesebb szövetségi kaptányával beszélgettünk sikerről, kudarcról, a vízilabda jelenéről. Azt mondja, jó játékosok mindig lehetnek, de olyan csapat, mint az övé volt, nemigen lesz még egy. A Hetek interjúja.
1898. december huszonegyedikén Pierre Curie bevéste naplójába az új anyag nevét, amit feleségével Marie-val fedeztek fel párizsi laboratóriumukban: ez volt a rádium.
Róma és Barcelona mellett egyre több magyar tölti a marokkói Marrákesben a karácsonyi ünnepeket –mondta az InfoRádió munkatársa, Kiss Róbert Richárd. Megjegyezte, hogy az év utolsó napján, vagyis szilveszterkor a magyarok körében Dubaj is népszerű úti céllá vált.
Hiába is igyekeznek az ausztrálok, a keresztény hagyományok feladásában nem versenyezhetnek skandináv barátaikkal. Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.
Tömeges adatvesztések és rendszerfeltörések várhatók jövőre az informatikai biztonsággal és védelemmel foglalkozó Eset legfrissebb jelentése alapján, az elemzés szerint a 2020-as amerikai elnökválasztás ráirányítja a figyelmet a választások megzavarására és manipulációjára irányuló kísérletekre is, amelyek szinte biztosra vehetők a jövő évi voksolá
Elindult a több mint négyezer óvodát érintő, mintegy 300 ezer gyermek óvodai sportolását elősegítő Ovis Labdaprogram, a kezdeményezés keretében elsőként Tiszavasváriban és Nyíregyházán adott át sportszercsomagokat a gyerekeknek...
Életműve alapvetően befolyásolta a 20. század magyar prózairodalmát, ehhez képest viszont kevés szó esik róla, szinte elfeledetté vált. Tömörkény Istvánra emlékezünk.
Az egészségügyi dolgozók lakhatási feltételeinek javítása érdekében nyolc kórház nővérszállóit fejleszti a kormány 2022-ig; a fejlesztés 634 szakdolgozónak nyújt kényelmesebb életteret - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma .
Kilépett a nyilvánosság elé szombaton az a férfi, aki egy narválagyarat ragadva vette fel a küzdelmet a londoni késes támadóval a november 29-i terrortámadásban. Az igazságügyi minisztériumi köztisztviselő Darryn Frost a Press Association brit belföldi hírügynökségnek nyilatkozott és számolt be részletesen a történtekről.
A legfrissebb kormányzati előrejelzés szerint a magyar gazdaság idei növekedése 4,9 százalék lehet, amely a korábbi becsléseknél magasabb, illetve összhangban áll a különféle hazai és nemzetközi várakozásokkal. A költségvetési politika legfontosabb feladata továbbra is az, hogy a kormányzati ciklus végére az államháztartás egyensúlyközeli helyzetbe
Az idült vesebetegség fogalmának az elmúlt évtizedben történő bevezetését a vesebetegek jelentősen fokozott szív- és érrendszeri megbetegedése és halálozása tette szükségessé. Hazánkban ma közel egymillió az idült vesebetegek száma, közülük azonban csak alig 15 ezren érik el a vesepótló kezelést igénylő végstádiumú veseelégtelenség állapotát.