2019. december 29. vasárnap

dec. 29
17:30
Old Firm – új forgatókönyv? (Azenpenzem)
Hihetetlen izgalmak után, büntetővel, kiállítással, rengeteg sárga lappal tarkított, de erősen közepes színvonalú a Rangers 2-1-re legyőzte a legutóbbi nyolc év bajnokát, a Celtics együttesét.
dec. 29
17:36
Egy-két régi szilveszter (Alternatív Energia)
Abban az évben sok minden történt ahhoz, hogy ezúttal ne a televíziós készülék előtt töltsük a szilvesztert. A nyugdíjba menetel elérhető közelségbe került, befagyott a Balaton, és mindenekelőtt befejeződött a tóparti nyaraló felújítása, amivel egy időben a családi kassza is kiürült. Ennyi ok akár elegendő is lett volna ahhoz, hogy az év utolsó nap
dec. 29
17:36
Trump életveszélyesen tweetel (Kripto Akadémia)
A Twitter eddig egyszer sem volt hajlandó leszedni az amerikai elnök posztjait arra hivatkozva, hogy azok hírértékkel bírnak. Most azonban mégis közbeléptek.
dec. 29
17:36
Száraz, de fagyos lesz a szilveszter (Háziállat)
Nézzük, milyen időjárás vár ránk!
dec. 29
17:36
Kassai Viktor visszavonult (ATV)
Befejezte pályafutását Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.
dec. 29
17:39
Meglepő! Ezért látható olyan ritkán napszemüveg nélkül Melania Trump (Femcafe)
Nemcsak azért hordja, mert trendi.
dec. 29
17:39
Visszavonult Kassai Viktor (Igényesférfi.hu)
„Nem szeretnék eltávolodni a labdarúgástól, a sportvezetésben képeztem magam az elmúlt időszakban” – jelentette ki a 44 éves játékvezető.
dec. 29
17:39
6 izgalmas hely, ha egy hosszú hétvégére „valami másra” lennél kíváncsi (SzMo)
Közeli és távoli helyek, amiket vegyél fel az utazós listádra: a híres fehérsziklák, a vár, amely megihlette Walt Disney-t is, a hobbitfalu, vagy a három ország ölelte középkori város.
dec. 29
17:39
Visszavonult Kassai Viktor, nem vezet több meccset (SzMo)
Beszélt arról is, hogy mit csinál majd ezután.
dec. 29
17:39
7 női tulajdonság, amiért bolondulnak a férfiak (Spabook)
Vannak bizonyos női tulajdonságok, amelyekkel könnyedén levehetjük a lábáról a pasit. Íme, ezek közül néhány!
dec. 29
17:42
Emberes hajrával gyűrte le az Arsenalt a Chelsea (Infostart)
A csapat úgy nyert 2-1-re az ágyúsok vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának vasárnapi, londoni rangadóján, hogy a 82. percben még hátrányban volt.
dec. 29
17:48
Kassai Viktor visszavonult (Azenpenzem)
Befejezte pályafutását Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.
dec. 29
17:51
Újrahasznosított szennyvízzel öntözött erdő áll az egyiptomi sivatag közepén (SzMo)
A Nagy Zöld Fal program egész Afrikában mesterséges erdőket hozna létre.
dec. 29
17:54
Karácsony Gergely védelmébe vette a szalamandrákat (ATV)
"Néhány napja jutott tudomásunkra, hogy Nemzeti Vagyonkezelő építési telekként állt neki értékesíteni a budaligeti Alsó-Jegenye-völgy egyes részeit, ezzel veszélybe sodorva mintegy 1800 foltos szalamandra otthonát - mindezt a foltos szalamandra évében" - írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely.
dec. 29
17:54
Visszavonul Kassai Viktor (444.hu)
A világ egykori legjobb játékvezetője az elmúlt években már a hajmeresztő hibáival hívta fel magára a figyelmet.
dec. 29
17:57
Az adóterhek csökkentéséről szól a kormány gazdaságvédelmi akcióterve (Menedzsment Fórum)
Jön az új terv 2020-ban.
dec. 29
18:00
Babos Tímea: ezért van ennyi őrült teniszező (Infostart)
Babos Tímea pályafutása második Grand Slam-tornáját és harmadik világbajnoki címét nyerte meg 2019-ben, ám a kezdet után nem úgy tűnt, hogy ennyire sikeres éve lesz.
dec. 29
18:06
Így nyerhettél volna a hatos lottón! (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
dec. 29
18:06
Haaland bejelentéséből viccet csinált a Dortmund (Sport365)
Erling Haaland leigazolása után trollkodtak a riválisokkal a sárga-feketék.
dec. 29
18:06
Börtönbüntetésre ítélt a Hamász egy humoristát az iszlám megsértése miatt (USAracing)
Másfél év börtönre ítélt egy humoristát az iszlám vallás megsértése miatt a Hamász palesztin radikális iszlamista szervezet egyik katonai bírósága a Gázai övezetben – közölte a helyi rendőrség vasárnap.
dec. 29
18:09
Zöldekkel pótolják a szélsőjobbot: ilyen lesz az új Kurz-kormány (Kripto Akadémia)
Ha a zöldpárt kongresszusán is elfogadják a kisebbik koalíciós partner szerepét, januárban felállhat az új osztrák kabinet.
dec. 29
18:09
5 női tetoválóművész Budapesten, akiről tudnod kell (Spabook)
Tisztán emlékszem az első tetoválásom elkészítésének napjára. Az örömtől és büszkeségtől mámorba borult az agyam, így háttérbe szorítva...
dec. 29
18:15
Kassai Viktor visszavonult (HírTV)
Befejezte pályafutását Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.
dec. 29
18:18
Kassai Viktor visszavonult - így indokolt (Infostart)
Befejezte pályafutását Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett. Új kihívásokra koncentrál.
dec. 29
18:18
Rejtélyes módon halt meg az ENSZ második főtitkára, folytatják a nyomozást (ATV)
Az ENSZ Közgyűlése meghosszabbította néhai főtitkára, Dag Hammarskjöld 1961-es rejtélyes halálának vizsgálatát.
dec. 29
18:21
Jön az új gazdaságvédelmi akcióterv 2020-ban (Piac és Profit)
Az adóterhek csökkentéséről szól a kormány gazdaságvédelmi akcióterve.
dec. 29
18:21
A BBC „kínosnak érezte”, hogy repülővel utazik Greta Thunberggel interjúzni a műsorvezetője (SzMo)
A rádióműsor szerkesztője szerint a vonat nem fért volna bele az idejükbe.
dec. 29
18:21
Időjárás: elmarad a szilveszteri tűzijáték? (Promotions)
A viharos szél miatt elmaradhat idén a tűzijáték.
dec. 29
18:27
Csak hónapokat jósoltak az édesanyának, de már 3 éve harcol a rákkal (SzMo)
2017-ben gyógyíthatatlannak nyilvánították, de azóta is küzd a betegséggel.
dec. 29
18:36
Amerikai segítséggel akadályoztak meg egy szentpétervári terrorcselekményt (Infostart)
Az orosz elnök vasárnap beszélt telefonon amerikai kollégájával, ekkor fejezte ki köszönetét a hírszerzési csatornákon továbbított információért, amely terrorcselekmények megelőzésében segített - közölte a Kreml sajtószolgálata.
dec. 29
18:36
Befejezi karrierjét a magyar futballbíró (Sport365)
Kassai Viktor visszavonult.
dec. 29
18:39
Ingyen dolgozott rákos versenytársa kávézójában, hogy ne kelljen bezárniuk (SzMo)
A tulajdonos gyógyíthatatlan betegségben szenved, így nem volt biztos a kávézó sorsa.
dec. 29
18:42
Fradi előny a rangadón (Sport365)
Fordulatos találkozón, Klujber utolsó perces góljával egy gól a különbség a fővárosiak javára a szünetben.
dec. 29
18:42
Több tucat migránst mentettek meg a La Manche csatornán (USAracing)
Harmincegy migránst mentett ki vasárnap két sodródó csónakból a La Manche csatornán a francia parti őrség.
dec. 29
18:45
Villamossínen landolt egy autó Budapesten (Grill Receptek)
A baleset a Völgy utca és a Nyéki út kereszteződésében történt.
dec. 29
18:54
Búcsúzni kell a legerősebb BMW dízelektől? (Autónavigátor)
Úgy tűnik, a BMW kivezeti a gyártásból a 4 turbós 50d motorjait - kezdve a szedán modellekkel, de gyorsan eléri a végzet a SUV-okat is.
dec. 29
18:57
Itt tart a divat: 85 ezerbe kerül a fülbevaló, amit formabontó módon kell hordani (SzMo)
Divat level végtelen.
dec. 29
19:00
Az egész keresztény világ Jézus születését ünnepelte (USAracing)
A Hír Tv Hírvilág című műsorának témái az alábbiak voltak.
dec. 29
19:06
Megvan a Haladás új vezetőedzője (Infostart)
Supka Attila és Desits Szilárd után újabb szakember próbálkozhat ráncba szedni a csapatot.
dec. 29
19:06
Hány forintba kerül 1 kwh elektromos áram 2020-ban? (ProfitLine)
Nappali- és éjszakai villamos energia árak 2020-ben. A SzámoldKi.hu kalkulátorportál által készített 'villamos energia árak 2020' kalkulátor segítségével most megtudhatod és kiszámolhatod a várható költségeket és megtudhatod, hogy mekkora különbség vagy az egyes szolgáltatók ára között. Mennyibe kerül az áram 2020-ban az ELMŰ-Émász, E.ON és az NKM
dec. 29
19:09
Gyorskaját esznek a királyi családban? Kipakolt a palota szakácsa (Spabook)
Mit ettél ma ebédre? Lehet, hogy a királyi családban is hasonló volt a menü? Gondolkodtál már azon, hogy mi kerül a britek legelőkelőbb családjának...
dec. 29
19:12
Kreml: Putyin megköszönte Trumpnak a terrorcselekmények megelőzésében segítő információkat (HírTV)
A Kreml szerint a két vezető megvitatta a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket és a terrorizmus elleni harcban folytatott kétoldalú együttműködés folytatását.
dec. 29
19:12
Sokan kaphatnak a NAV-tól elég súlyos bírságot, ha figyelmetlenek (ATV)
Sokan megfeledkeznek karácsonykor, hogy a nagyobb értékű ajándékok után bizonyos esetekben illetéket kell fizetni. Ha pedig ezt elmulasztja az ajándékozott, és lefüleli a NAV - például egy gyanútlan közösségi média poszt alapján -, elég súlyos bírságot is kaphat - hívja fel a figyelmet a penzcentrum.hu.
dec. 29
19:12
Bebörtönzött újságírót is szabadon engedtek egy nagy, kelet-ukrajnai fogolycserében (444.hu)
A kijevi kormány és a Donyec-medencei szakadárok 203 foglyot cseréltek ki vasárnap.
dec. 29
19:15
Még Janukovics orvlövészeit is átadták (Kripto Akadémia)
Újabb jelentős lépés a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése érdekében: vasárnap a szemben álló felek fogságából összesen mintegy kétszáz ember szabadult, a bizonytalanság abból fakad, hogy a kijeviek foglyai közül többen, egyes hírek szerint 22-en nem kívánnak visszatérni a szakadárok által ellenőrzött területekre. A fogolycserében az e vonatkozás
dec. 29
19:18
A szerb rendőrség épségben megtalálta az elítélt pedofil férfi által tíz napja elrabolt kislányt (HírTV)
A kislány jól van, de a nisi központi kórház gyermeksebészeti osztályára szállították, hogy alapos vizsgálatnak vessék alá.
dec. 29
19:18
A hüvelygyulladás tünetei, okai és kezelése (WebBeteg)
A hüvelygyulladás a női szervezet egyik leggyakoribb megbetegedése, ami fiatal és idősebb életkorban egyaránt kialakulhat. A kellemetlen tünetekkel járó betegség hátterében számos ok állhat, megfelelő kezelése elengedhetetlen. Mi okozza, melyek a tünetei és hogyan kezelhető?
dec. 29
19:18
Angela Merkelben bíznak leginkább a németek a vezető politikusok közül (USAracing)
Angela Merkel kancellárban bíznak leginkább a németek a hazájuk vezető politikusok közül – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.
dec. 29
19:27
Serena Williams lett az évtized legjobb női sportolója (Promotions)
Serena Williams-t választotta az elmúlt évtized legjobb női sportolójának az AP amerikai hírügynökség.
dec. 29
19:30
Vlagyimir Putyin köszönetet mondott Donald Trumpnak (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek vasárnapi telefonbeszélgetésük alkalmával a hírszerzési csatornákon továbbított információért, amely terrorcselekmények megelőzésében segített - közölte a Kreml sajtószolgálata.

Keresés