Januártól novemberig 2824 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 2,3 százalékos plusz a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest, kétéves alapon 10,5 százalékos a mínusz. A két évvel ezelőtt ebben az időszakban 3155, míg tavaly 2760 traktort adtak el itthon ugyanezen időszak alatt – derült ki a Datahouse adatiból.
Nagyon meg voltam hatódva, amikor a jelölés után kiderült, hogy mikor adják át a díjat, és ez a nap éppen egybeesik a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapjával. Interjú.
Miután tavaly első sorban belül, digitális tekintetben újult meg az Opel Insignia, most kívül kapott enyhébbnek mondható ráncfelvarrást a modell. Az átrajzolás mellett néhány felszerelésen is javítottak a villámos márka mérnökei.
Az Rmdsz frakcióvezetője szerint a tervezet sértő a romániai magyarság számára, és szembemegy minden olyan törekvéssel, amely a többség és a magyar közösség békés együttélését szolgálja.
Januártól egyértelmű jelzésekkel kell ellátni Kínában a mesterséges intelligencia vagy a virtuális valóság eszközeivel manipulált képi és hanganyagokat.
Az után, hogy Trump múlt héten aláírta a Hongkong szabadságával kapcsolatos törvényt, a képviselőház rekord sebességgel szavazott arról, hogy ha az ujgurok ellen továbbra is agresszívan lép fel Kína, akkor (i) szankciókat vezetnek be az érintett tisztviselőkkel szemben és (ii) megtiltják az emberek megfigyelésére alkalmas amerikai eszközök Kínába s
Újonnan létrehozott leányvállalaton keresztül biztosítja a továbbiakban a Magyar Posta az automatafelügyeleti szolgáltatást - írja a szerdai Világgazdaság.
A ma délelőtt megjelent felülvizsgált novemberi szolgáltatói beszerzésimenedzser-indexek vegyesek lettek, de mivel a német adat a vártnál jobban sikerült, ez felhúzta az egész eurózóna indexet is, ez pedig lendületet adott a részvénypiacoknak is.
Az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti az Agrárminisztérium az Év Tanyája szakmai díj felhívását. Az ez évi kiírásban három kategóriában mérettethetik meg magukat a tanyagazdák.
Sokan úgy gondolják, a zöldségek és gyümölcsök akkor maradnak a legfrissebbek, ha a hűtőben tartjuk őket. De azért ez nem teljesen fedi a valóságot....
Az Ibiza-botrányba belebukott osztrák szélsőjobbos vezér, Heinz-Christian Strache elkobzott telefonján talált sms-üzenetek valóságos politikai földrengéseket okoznak.
A kereskedelmi háborús feszültség árnyékában felpattantak az európai részvényindexek, a hangulat javulásában a vártnál kedvezőbb eurozónás beszerzési menedzserindexek és a kereskedelmi tárgyalásokról érkező hírek is közrejátszhattak. A magyar tőzsde is emelkedik, míg az OTP nagy forgalom mellett új csúcsra emelkedett.
Nem akármilyen rekordot döntött a nyáron a Bentley Continental GT: hatalmas teste ellenére a 635 lóerős kupé a sorozatgyártás modellek kategóriájában hozott abszolút rekordot. A hegyi felfutón elért sikereket pedig méltóképpen ünnepli a márka: egy mindössze 15 példányan elérhető limitált sorozatot dob piacra.
Az első Emmy-díjas magyar színésznő meghatódott a fogadtatáson, a terminálban elővette és megmutatta az atomot tartó szárnyas nőt ábrázoló Emmy-szobrocskáját is.
Párás, ködös, fagyos reggelre ébredt Budapest, de van, aki ebben is meglátja a szépet. Balogh Zoltán, az MTI fotósa készített néhány különös hangulatú képet a városban.
Sokak várakozását felülmúló, 352 milliárd forintnyi új kihelyezést hozott fennállásának első 4 hónapjában a kamatmentes babaváró hitel – mutatják az MNB friss adatai. Ez több, mint amennyit lakáshitelből vett fel a lakosság ezen időszak alatt, annak ellenére, hogy októberben már lanyhult a kereslet a babaváró termék iránt. A lakosság teljes banki h
A nő 2012 és 2017 között csaknem hatvan komlói társasház vagyonkezelői kötelezettségeit látta el, így rendelkezett a bankszámlák és házipénztárak felett.
A szerző a 90-es évek elején született és anyukájától többet hallotta, de apukája igen ritkán mondta. Nem, ez most nem szemrehányás lesz, sem pedig ujjal mutogatás, csak a miérteket keresi.
Orbán Viktor a Facebookon megosztott videó tanúsága szerint ellátogatott a Downing Street 10-be, az Egyesült Királyság miniszterelnökének hivatalos rezidenciájára.
A Qualcomm hivatalosan is bejelentette új lapkakészleteit, a Snapdrgon 865 mellé a középkategóriába érkezett még a Snapdragon 765 és 765G is. Ezúttal elég pazar helyszínen tartja a Qualcomm a 2019-es Tech Summit rendezvényét, ahol lerántották a leplet három 5G képes processzorukról is. A Hawaii-n zajló eseményen a várakozásoknak megfelelően bemutat
A Magyar Kerékpárosklub és az FKF az ősszel már egyeztetett a témában, azonban az első hó leesése után ebből a kerékpárosok szerint alig látszik valami. Pedig van 8 alkalmas munkagép is.
Illés Boglárkát - akit a Fidelitas elnökévé választottak - egy 22 éves joghallgató, Rácz Zsófia váltja, aki korábban Magyarország ENSZ ifjúsági küldötte volt.