Sokat nyerhetnek azok a lakóközösségek, akik képesek felismerni, hogy a közös tulajdonuk fejlesztésével profitot termelhetnek. A homlokzat felújítás, a lépcsőház vagy akár a belső rendszerek renoválása nem állami feladat, így a lakóknak kell összefogniuk és megfelelő megoldást találniuk. Ha közösségként gondolkoznak, akkor lehetőségük van mérsékeln
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást egy 17 éves nyírteleki lakos ellen.
Irán jövőre csökkentené az ország függését az olajból származó bevételektől, hogy ezzel is enyhítse az amerikai szankciók következményeit - jelentette be Haszan Róháni iráni elnök.
"A HVG információi szerint a kormány arra készül, hogy szoros állami ellenőrzés alá vonja a könyvkiadókat is. A tervezet szerint a miniszteri biztos által felügyelt Országos Széchenyi Könyvtár a jövőben számtalan érzékeny adathoz férne hozzá, többek között az írók, szerzők személyes adataihoz. Ha a kormányban valakinek nem tetszik majd egy könyv, a
Minden hetedik nemzőképes korú magyar házaspár meddő, összesen 150 ezer párnak nem lehet gyermeke – derült ki az Egyházi Kórházak Egyesülése megbízásából, a Merck támogatásával készült több pilléren álló szakmai kutatásból.
Új rekord a közvetlen értékesítésben: az eddigi legnagyobb, 192,9 milliárd dolláros globális forgalommal és bővülő, 118 millió fős értékesítői létszámmal zárta az elmúlt évet az ágazat - derül ki a Közvetlen Értékesítők...
Idén is elkészítette az InterNations a rendszeres éves felmérését arról, hogy melyik városban a legjobb külföldiként élni. A világ 82 városát rangsorolták, az alábbiakban a lista végén végzett városokat mutatjuk be.
Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A képviselők kedden és szerdán összesen több mint harminc javaslat elfogadásáról dönthetnek, emellett megválaszthatják az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökét és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjait is.
Becslések szerint az automatizáció terjedésének üteme Közép-Kelet-Európában a közeljövőben az európai átlagot meghaladó lesz, így a munkaerőpiaci hatások feltételezhetően régiónkban is jelentkezni fognak. Egy friss kutatás kiszámolta, hogy Magyarországon hány munkahelyet veszélyeztet az automatizáció és melyik szakmák vannak bajban.
A Nagyjátszótér átadásával elengedhetetlenné vált az új közterületi térfigyelő kamerarendszer kiépítése, amit csak az optikai hálózat kiépítőjétől lehet megrendelni. Mert már elkészült a játszótér.
Van olyan, hogy egy szobrásznak egyszerűen elege lesz egy témából. Horvay János például hat év alatt legalább tízszer formálta meg Kossuth alakját, és a ceglédi, kiskunlacházi, nagyatádi, rakamazi, soltvadkerti, hajdúnánási, békéscsabai, karcagi, pécsi és szeghalmi változat után fogott neki az Országház elé 1908-ban megrendelt emlékműnek. Meglehet
Jövő héten kerül a BKV igazgatótanácsa elé az 3-as metró kocsibeszerzés ügye. Információnk szerint a menedzsment arról számol el, független minőségbiztosítóhoz fordul-e a Tarlós-éra 69 milliárdos bevásárlásának korróziógyanúja miatt. Mindeközben egyre valószínűbb, hogy az azbesztmentesítés és a munkaerőhiány miatt jócskán késik a kivitelezés, és a
Súlyosan kirekesztőnek és uszítónak nevezi a Magyar Ateista Társaság Kövér László házelnök utóbbi időben tett kijelentéseinek egy részét, ezért őt közösség elleni uszítás bűncselekménye miatt feljelentette, olvasható a társaság blogján - írja az index.hu.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, a legfontosabbak a novemberi infláció, a külkereskedelmi termékforgalom és az építőipar októberi, illetve a mezőgazdaság idei adatai, valamint az államháztartás központi alrendszerének november végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.
Tombol az Advent-szezon, ilyenkor mindenki megőrül a karácsonyi vásárokért: sokan még külföldre is kiugranak, hiszen a pesti mellett például Zágrábban, Bécsban, Münchenben vagy Prágában is fergeteges a karácsonyi hangulat. A MÁV rendre...
Hamarosan bemutatják a Star Wars: Skywalker kora című filmet, ami végleg lezárja azt a történetet, amelyet George Lucas 1977-ben indított el. Az elmúlt 42 évben összesen 11 Star Wars-film készült, éppen ezért 11 olyan érdekességet hoztam az eddig bemutato
A kiskorúakkal való szexuális kapcsolattal vádolt Jeffrey Epstein, az állítólagos kerítő Ghislaine Maxwell és a kegyvesztett filmmogul, Harvey Weintsein mosolyog Beatrix hercegnő Windsor kastélyban rendezett partiján. A születésnapi bulit András herceg szervezte, ő hívta össze a társaságot is – írja a The Sum című brit bulvárlap információi alapján
Az istentelenektől is meg akarja védeni a nemzetet az Országgyűlés elnöke – vagyis a magyar állampolgárok legalább harmadától, és ez bűncselekmény lehet.
A politikai akarat és a gazdasági érdekek kettőssége máig jellemzi az Európai Uniót, amely a magyar és nem magyar ellendrukkerek frazeológiájával, olykor aknamunkájával is dacolva, köszöni szépen, megvan, úgy hatvanegy éve.
A tervezethez képest hosszabb ideig fog tartani a 3-as metró középső szakaszán a felújítás. A munkákhoz ugyanis hamarabb hozzákezdenek, de nem fejezik be őket előbb. A legfrissebb ismert elképzelés szerint a 3-as metró középső szakaszán már márciusban lezárnak két állomást, a Klinikáknál és a Corvin-negyednél, majd júliustól újabb két állomást kapc
Hogy bátor volt-e vagy vakmerő, azt maga sem tudja. Tíz éve még az sem volt biztos, hogy talpra áll az első bukása után, ma viszont már a legnagyobb művészek sem mondanak neki nemet. Márton-Juhász Edit ugyanis a szigetországi magyar kulturális élet megkerülhetetlen alakja, aki azért ha kell, a konyhájában festi a másnapi díszletet.