2019. december 9. hétfő

dec. 9
20:39
Európai Bizottság: egyre kevesebb cég tartja a korrupciót széles körben elterjedt problémának (ATV)
Noha a vállalkozásoknak még mindig jelentős hányada - uniós szinten 63 százalékuk, Magyarországon 80 százalékuk - tartja a korrupciót széles körben elterjedt problémának, arányuk uniós szinten 4 százalékkal, Magyarország esetében pedig 11 százalékkal csökkent 2017-hez képest - közölte az Európai Bizottság a cégek korrupcióval kapcsolatos véleményér
dec. 9
20:42
Kaszab Zoltán: A kultúrharc kellős közepén (Tiszta Jövő)
A most tüntető színházak az elmúlt években mennyit tettek azért, hogy a jegyárbevételekből a kiadásaik minél nagyobb részét finanszírozni tudják?
dec. 9
20:45
Karácsony Gergely a Főtáv vezérigazgatóját is kirúgja (Menedzsment Fórum)
Mitnyan György 2015 óta irányította a céget, kedden mennie kell.
dec. 9
20:45
Megvan a női pólóválogatott bő kerete (Infostart)
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a januári, budapesti Európa-bajnokságra készülő 19 tagú keretét.
dec. 9
20:45
A volt amerikai elnök unokája jövőre indul a kongresszusi választásokon (ATV)
Indul a jövő évi kongresszusi választásokon Pierce Bush, a néhai George H.W. Bush elnök unokája.
dec. 9
20:48
Alapvető vérvizsgálatokat nem tudtak elvégezni hónapokig a Jahn Ferenc kórházban (SzMo)
Egy páciens már több hónapja vár arra, hogy elvégezzék a kezeléséhez szükséges vérteszteket. Egy tesztcsík hiányzott, ami a kórház központi laboratóriuma szerint országosan hiánycikk volt.
dec. 9
20:51
A kultúra nemzeti alap: több ezren tiltakoztak a törvénymódosítás ellen a Madách téren (fotók) (Alternatív Energia)
Több tízezren írtak alá petíciót és ezrek tüntetettek a művészet szabadságáért. Az apropót adó törvényjavaslat puhult ugyan, aggodalomra mégis maradt ok elég. Jordán Tamás, Mácsai Pál, Pintér Béla és Karácsony Gergely is felszólalt.
dec. 9
20:51
Öt hölgy közül is a legfiatalabb a finn kormány élén (Kripto Akadémia)
Új, ötpárti kormánykoalíció veszi át az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország vezetését.
dec. 9
20:53
Karácsony menesztette a Főtáv-vezért (Alternatív Energia)
A főpolgármester december 10-i hatállyal meneszti a Főtáv vezérigazgatóját - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
dec. 9
20:57
Kiderült, mennyi Elmű és Émász részvényre fogadták el az E.ON ajánlatát (Portfolio)
Az E.ON Hungária kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Elmű esetében 34 820 darab, az Émász esetében pedig 86 184 darab részvényre fogadták el a részvénytulajdonosok - tették közzé a társaságok hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az Ajánlattevő valamennyi érvényesen felajánlott részvényt átvette.
dec. 9
21:00
A hivatásos koszorúslány kitálal: a legmeredekebb vőlegénysztorik (SzMo)
Hat sztriptíztáncosnő egy éjszaka alatt, pirosra festett haj és bunkó tanú - mindennel meg kell tudnia birkózni a hivatásos koszorúslánynak.
dec. 9
21:03
Kiderült, mennyit keresett Babos Tímea (Infostart)
Babos Tímea a 25. helyen áll a női teniszezők idei kereseti rangsorában.
dec. 9
21:03
Mi lesz a használt gumiabroncsokkal? (ProfitLine)
Európában a használt gumiabroncsok 92 százalékát újrahasznosítják, Magyarországon 85 százalék ez az arány - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség az MTI-vel hétfőn.
dec. 9
21:03
Törökország is bojkottálja a Nobel-díjátadót (ATV)
Albánia és Koszovó példáját követve hétfőn Törökország is bejelentette, hogy bojkottálja a Nobel-díjátadót Peter Handke osztrák író kitüntetése elleni tiltakozásként.
dec. 9
21:06
Horoszkópodból kiderül, mennyire reagálsz jól vagy rosszul a stresszre (Spabook)
A mértékét ugyan jelentősen csökkenthetjük, de elkerülni senki nem tudja a stresszt, a mindennapi életünk része. Van, akit felpimpel, van, aki...
dec. 9
21:09
Nőtt a MOL sajátrészvény állománya (Portfolio)
A MOL Nyrt. arról tájékoztatta ma este a BÉT-en keresztül a tőkepiaci szereplőket, hogy nőtt a sajátrészvény állománya.
dec. 9
21:09
Sebestyén Peti magyar csapattal törne még nagyobb sikerekre (Sport365)
Nagy változások történtek a fiatal motorversenyző karrierjében.
dec. 9
21:12
Befejeződött Mihályi Győző etikai vizsgálata (Igényesférfi.hu)
Az etikai bizottság szerint a feltételezések nem feleltek meg a valóságnak.
dec. 9
21:18
Ijesztő dolgok derültek ki a magyar tizenévesekről (Infostart)
Egy kutatásból az is kiderült, mit isznak legfőképpen a fiatalok, mennyivel többen fogyasztanak 15 éves korukig alkoholt vidéken, mint Budapesten, és az is, mennyire mást isznak a lányok, mint a fiúk.
dec. 9
21:18
Visszaköltözhetett otthonába a 79 éves férfi, akit nyáron kilakoltattak a bérlakásából (SzMo)
Halmai Károly elérzékenyült, amikor elmesélte, milyen volt négy hónap után először újra a budafoki otthonában aludni.
dec. 9
21:21
Rendőrség: egyre gyakrabban okostelefonra készített úti segédlettel próbálkoznak migránsok (ATV)
Egyre gyakrabban használnak embercsempész bűnszervezetek által okostelefonra készített - térképeket és videókat is tartalmazó - elektronikus segédletet az Európába tartó illegális bevándorolók - hangzott el hétfőn az M1 aktuális csatornán.
dec. 9
21:27
Mit művelt magával? Rémes frizurát vágatott Cindy Crawford lánya (Femcafe)
Új hajával még a családját is sokkolta.
dec. 9
21:30
Fontos ügyben egyeztek meg a külügyminiszterek (Infostart)
Az Európai Unió Külügyi Tanácsa új uniós büntető intézkedés előkészítésének megindításáról egyezett meg az emberi jogi visszaélések szankcionálására - közölte Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos találkozóját követően.
dec. 9
21:30
Búcsú a műanyag csomagolástól? - Itt a frissentartó bevonattal kezelt avokádó (SzMo)
Egy különleges ehető bevonatnak köszönhetően nem igényelnek csomagolást, és tovább maradnak érettek a gyümölcsök. Amerikában bevált, most Európában is kipróbálják.
dec. 9
21:30
Harmadik hete vezeti a mozis listát Amerikában a Jégvarázs 2 (Promotions)
Az egyik premier azonban akkorát bukott, hogy még a top 10-be se fért be.
dec. 9
21:33
A magyar vállalkozások egyre kevesebbet késnek a számlákkal (ProfitLine)
Jelentősen csökkentek a számottevő késések a számlák kifizetésénél az idei első három negyedévben, a két hónapon túl megfizetett számlák értékének aránya 52, a három hónapon túl megfizetetteké pedig 60 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Bisnode Magyarország negyedéves elemzése alapján hétfőn az MTI-vel.
dec. 9
21:33
„A kormánypropagandában még elviselitek a hazugságot, de a színházban már ti sem?” - Itt van Pintér Béla nagy sikerű beszéde (444.hu)
Ő volt a legnagyobb tetszést kiváltó szónok a hétfő esti tüntetésen.
dec. 9
21:36
Nigel Farage: Johnsonnak szüksége van a Brexit Pártra (Tiszta Jövő)
Boris Johnson támogatottsága ugyanúgy összeomolhat, mint elődjéé.
dec. 9
21:36
A törzs, ahol a múmiaégetés és a pénisztok teljesen hétköznapi dolog (SzMo)
Egy olasz fotós képein keresztül beleshetünk egy elszigetelten élő nép lenyűgöző életébe.
dec. 9
21:36
5+1 nőiesnek vélt szokás, amit a férfiak ki nem állhatnak (Spabook)
Mi nők azt gondoljuk, hogy a férfiakat azzal a néhány plusz kilóval, esetleg túl nagy orral, vagy pár „no make-up” nappal akasztjuk ki, pedig...
dec. 9
21:39
Nagy pofont kaphat a Boeing (Infostart)
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szerint a repülőgépgyártó hibás alkatrészeket szerelt mintegy 130 Next Generation 737-esbe.
dec. 9
21:39
Megvan a női vízilabda-válogatott bő kerete (Sport365)
Minden idők legrövidebb felkészülése vár az együttesre.
dec. 9
21:48
Elárverezik a világ legnagyobb, magánkézben lévő skótwhisky-gyűjteményét (SzMo)
A több mint 3900 üvegért 2,7-3,1 milliárd forintot várnak.
dec. 9
21:57
Megvan az engedély: szerdán megjelenik a Pesti Hírlap (Alternatív Energia)
Budapest hétfőn mégis megadta a rikkancsos terjesztéshez szükséges engedélyt Kerényiéknek - egyelőre csak egyszeri engedélyről van szó.
dec. 9
21:57
Miniszteri biztos: a mesterséges intelligenciának óriási szerepe lehet a szűrővizsgálatokban (ATV)
A mesterséges intelligenciának óriási szerepe lehet az egészségügyi diagnosztikában, elsősorban a mammográfiában és a vastagbélrák-szűrésben - mondta Lengyel Györgyi, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egészséggazdaságért felelős miniszteri biztosa hétfőn Budapesten.
dec. 9
21:59
Külön szövetséget kötött mind a tíz ellenzéki megyei jogú város polgármestere (Alternatív Energia)
Közben tisztújítás zajlott az összes megyei jogú várost tömörítő szövetségben.
dec. 9
22:00
Okostelefonos segédlettel érkeznek az illegális bevándorlók (Igényesférfi.hu)
A Készenléti Rendőrség főosztályvezetője szerint térképekkel és videókkal is segítik a migránsokat a bűnszervezetek.
dec. 9
22:06
5+1 kifejezés, amit az intelligens emberek száját nem hagyja el (Spabook)
A pszichológusok szerint egyes kifejezések ártalmatlannak tűnhetnek, de könnyedén megbánthatunk velük másokat – anélkül, hogy ez lett volna...
dec. 9
22:09
Egy csapatot már kikosarazott Ibrahimovic (Infostart)
Nem a Bolognánál folytatja pályafutását Zlatan Ibrahimovic, a svédek futballsztárja.
dec. 9
22:09
Idén már nem léphet pályára Szalai Ádám csapattársa (Sport365)
Januárban edzhet legközelebb a német középpályás.
dec. 9
22:15
Lefordultak az amerikai indexek a kulcsfontosságú napok előtt (Portfolio)
A szerdai Fed-kamatdöntés, illetve a csütörtöki brit előrehozott választások és EKB-döntés, valamint a vasárnap lejáró amerikai-kínai vámtarifa-határidő mind-mind olyan eseménykockázat, amely ma megállította az amerikai részvénypiacok elmúlt napokban látott emelkedését és mérsékelt csökkenés alakult ki zárásra.
dec. 9
22:15
A MACS minden olimpiai szereplő magyar sportolót ellenőriz (Azenpenzem)
A Magyar Antidopping Csoport (Macs) valamennyi tokiói olimpiai szereplésre esélyes magyar sportolót a nemzetközi elvárásoknak megfelelően ellenőriz – jelentette ki a Macs vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 9
22:21
25 éve nem volt akkora amerikai hadgyakorlat Európában, mint ami most készül (Portfolio)
Az Egyesült Államok az elmúlt 25 év legnagyobb hadgyakorlatára készül Európában - jelentette be washingtoni sajtókonferenciáján Christopher Cavoli altábornagy, az Egyesült Államok Európában állomásozó szárazföldi haderejének parancsnoka.
dec. 9
22:30
Nem fogod elhinni! Tüsi hajú szépség lett a 2019-es Miss Universe (Joy)
Minden szépségversenynél hosszú, hullámos hajkoronájú, klasszikus szépségeket látunk magunk előtt, több ezt a témát körüljáró filmben is ez a kép köszön vissza. Pontosan emiatt döbbentett meg mindenkit, ami tegnap történt a Miss Universe versenyén.
dec. 9
22:33
Segítséget kapnak az evásoknak az új adónem választásához (ProfitLine)
Január 1-jén megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó - közismertebb nevén eva -, a vállalkozók nagy része azonban még nem döntött arról, hogy milyen adónemre tér át a határidő lejárta után. Az adózási formák közötti választást kalkulátor segíti - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
dec. 9
22:33
Csodájára járnak Chris Brown gyerekének, aki már most gyönyörű (Femcafe)
Még csak öt éves, de már egy különleges szépség.
dec. 9
22:39
Ibra a bolognai helyett a milánóit preferálja (Sport365)
A svéd sztár átigazolási mizériája hamarosan véget érhet.
dec. 9
22:48
Lóránt Károly: Mikor lesz a világvége? (Tiszta Jövő)
A most már a hazai zöldek által is meghirdetett klímavészhelyzet nem tudományos tényekre épül.
dec. 9
23:03
Nagy üzlet a lakberendezési piac (ProfitLine)
A közmondás szerint három dologhoz ért mindenki: a futballhoz, a valláshoz és a politikához. Néha kicsit úgy érezzük a fenti kitétel kiegészíthető egy negyedikkel is: a lakberendezéssel. A hivatásos lakberendezés ezzel szemben egy rendkívül komplex és speciális munka, melynek professzionális műveléséhez nem kevés tapasztalat, rengeteg kreatív ötlet
dec. 9
23:06
Ez a talizmán vonzza be neked a szerencsét (Spabook)
A csillagjegyed sokat elárul a személyiségedről, amit ha megfelelően használsz, hihetetlenül az előnyödre válhat! Most eláruljuk, milyen talizmán...

Keresés