Eltávolították Gothár Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetemről az etikai bizottság meghallgatása után. A lapunk birtokába került információk szerint a zaklatással vádolt rendező nem érezte úgy, hogy viselkedésével átlép egy határt.
A zöld civil szervezetek összefogtak, hogy együttes erővel hívják fel az eddig vétózó magyar, cseh és lengyel miniszterelnök figyelmét a karbonsemlegesség elérésének fontosságára.
Az eredetinél tervezettnél sokkal többe kerülhet a német államnak a novemberben elfogadott alapnyugdíj. Miközben a berlini szövetségi kormány évi kétmilliárd eurós extra kiadással számol, szakértők szerint ennél jóval magasabb lehet a többletköltség. Az ok: több mint 8 millió külföldi állampolgár is a potenciális igénylők közé tartozik.
Három éven belül az összes kínai kormányhivatalban és állami intézményben helyi gyártásúra kell cserélni az idegen számítógépes eszközöket és szoftvereket. Az intézkedés 20-30 millió hardver lecserélését jelentheti, az amerikai gyártók pedig évi 150 milliárd dolláros megrendeléstől is eleshetnek.
Összesen 64,6 milliárd forintnyi Magyar Állampapír Pluszt (MÁP+) jegyeztek a múlt héten a befektetők az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közlése szerint. A szuperállampapír megjelenése óta ez volt a leggyengébb hét.
Négy magyar tudományos technológiai vállalkozás is rangos nemzetközi elismerésben részesült, hiszen világszinten több, mint 5000 jelentkező közül bekerültek a „deep tech pioneer”-ek közé a Hello Tomorrow Global Challenge programja keretében. A minősítésnek köszönhetően a Biopesticide, az ITMedicine, a Lupfe és a Jfermi bemutatkozhatnak a világ legf
Az ünnepek közeledtével egymást érik a különböző akciók, kedvezményekkel csalogató reklámok. Míg harminc éve a bronz, ezüst és aranyvasárnapok jelentették a karácsonyi vásárlások csúcsát, addig napjainkra ez gyökeresen megváltozott....
A magyar kormány meghozta a szükséges döntéseket, hogy a fő irányt immár ne a munkahelyek száma, hanem a munkahelyek által képviselt technológiai színvonal jelentse.
Már csak három nap van hátra a Galaxy A széria legújabb modelljeinek bemutatójáig. Még pontosan nem tudjuk, hogy hány mobilról rántja le a leplet a Samsung, de a Galaxy A51 biztos ott lesz shown. Akárcsak a Note 10, a Galaxy A51 is kameralyukas megoldással érkezik, a hátlapon már négy modult találunk méretes kameraszigettel, L-alakba pozicionálva.
A kormány ma benyújtott kulturális javaslata lényegében azt mondja a színházaknak: “ha pénzt akarsz, akkor beleszólok az életedbe” - Hiller István a ma esti tüntetés előtt értékelte a kormány kulturális javaslatát. Ez a szellemi térben egy erős kormányzati pozíciófoglalás. Az pedig a “közvélemény átverése”, hogy a Gothár-ügy miatt kezdték el - mond
Már csak három nap van hátra a Galaxy A széria legújabb modelljeinek bemutatójáig. Még pontosan nem tudjuk, hogy hány mobilról rántja le a leplet a Samsung, de a Galaxy A51 biztos ott lesz shown. Akárcsak a Note 10, a Galaxy A51 is kameralyukas megoldással érkezik, a hátlapon már négy modult találunk méretes kameraszigettel, L-alakba pozicionálva.
Színházak, színészek, rendezők tiltakoztak a színházakat érintő törvénytervezet miatt: ma este hat órára a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Színház, valamint a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) és a független színházi PanoDráma tüntetést szervezett. Eddig majd 50 ezren írtak alá azt a petíciót, ami a kulturális é
Szaúd-Arábia a minap törölte el azt a törvényt, hogy a nőknek és családosoknak, valamint az egyedülálló férfiaknak külön ajtót kell használniuk a vendéglátóhelyeken.
Mintegy 150 ezer köztisztviselő elbocsátását, a közméltóságok tiszteletdíjának befagyasztását és a kiemelt nyugdíjak eltörlését helyezte kilátásba a román kormány, hogy lefaragja a bruttó hazai termék (GDP) négy százalékát meghaladó költségvetési hiányt - írta hétfőn az Adevarul hírportál.
A magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik, amely során a termelésre fókuszálás helyett a magasabb hozzáadott értékű munkahelyekre, a szolgáltatásokra, a kutatásra és a fejlesztésre kerül a hangsúly - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, a Magyarország unió mellé rendelt képviseletén tartott, egészségügyi innovációval
Amikor az infláció túl alacsony, nehezebb lejjebb nyomni a reálkamatok szintjét, különösen, ha a lakosság ellenzi a negatív nominális rátákat. Vélemény.
Óriási vihart kavart a nemzetközi sajtóban a hír, hogy 7 kiló műanyag zacskót és más hulladékot találtak egy elhullott szarvas gyomrában Thaiföldön. Sajnos a magyar vadak is rendszeresen esznek műanyagot, mivel az erdőinket is elborítja a kidobott szemét…