Többször felmerült már, hogy 2020-ban négy iPhone-al állhat elő az Apple, ebből három a szokásos időben, szeptemberben érkezne, egy pedig valamikor az év elején. Az iPhone SE folytatását már régóta várjuk, de a Macotakara értesülései alapján úgy tűnik nem az SE 2-vel térne vissza az Apple a kis képernyős, kompakt okostelefonok piacára. A következő
Köd miatt Pest, Borsod-Abaúj, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Veszprém megyére adott ki hétfőre elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Egy szekszárdi fiú, aki többre vágyott a romantikus borvidéknél és a fővárosban próbált szerencsét. Túlsúlyos kisfiúból lett rajongott modell, majd a magyar Instagram egyik nagy sztárjává vált. A sikere titkáról kérdeztük a 70 ezres rajongótáborral bíró influencert, Iam Fülöpöt.
Az Északi Áramlat 2 földgázvezeték üzembe helyezése nem jelenti azt, hogy Oroszország felmondja az ukrán gánztranzitot, az ügyben a gazdasági célszerűség fog dönteni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken Szocsiban német nagyvállalatok vezetőit fogadta.
Módszertanilag vitathatók az ÁKK vezérigazgatója szerint az IMF országjelentésnek a MÁP Pluszról szóló pontjai. Nincs napirenden a szuperállampapír kondícióinak megváltoztatása.
Bob Hawke néhia ausztrál miniszterelnök lánya állítása szerint a 80-as években többször is megerőszakolta őt édesapja egyik munkatársa, viszont apja a saját politikai karriere érdekében inkább eltitkolta az ügyet – írja az atv.
Ha a héten tovább tud kapaszkodni a forint, akkor a 330-as lélektani határ kerülhet célkeresztbe. Pénteken már egy hajszálra volt ettől a jegyzés, utoljára november elején láttunk 330 alatti árfolyamot. A következő napokban elsősorban a Fed és az EKB kamatdöntése határozhatja meg a nemzetközi hangulatot, így a forint sorsát is.
Tizenegy megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre a sűrű köd miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A riasztás Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben riasztás.
Nagyobb emelkedéssel fejezték be a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, miután az Egyesült Államokból a vártnál lényegesen kedvezőbb munkaerőpiaci adat érkezett. Az amerikai részvényindexek történelmi csúcsaik közelében fejezték be a pénteki kereskedést. Az ázsiai börzék felfelé kapaszkodtak hétfőn, míg az európai részvényindexek pénteki záróé
Matekozhatnak a háziasszonyok: megéri-e a tavalyinál jóval drágább diót megvenni a karácsonyi családi bejgli recepthez? Vagy a dió 5000 forint/kilós bolti ára már átlépi azt a határt, ami miatt inkább kész bejglit vesznek?
Az agrárgazdaság éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kihívásairól és fejlesztési stratégiáiról tartott tájékoztatást az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (Nfft) pénteki ülésén a Parlamentben.
Aki már belépett a Suzukisok népes családjába, tanúsíthatja, hogy azt követően minden, amire autójához technikai értelemben szüksége lesz, karnyújtásnyira kerül tőle.
Az 5, a 10 és a 15 évig fix kamatozású jelzáloghitelek rekord alacsony kamaton pörögnek Nagy-Britanniában, a karácsonyi szezonban a bankok kőkemény árazási versenybe mentek bele – írja a Dailymail.
A kiszivárgott hírek szerint egy lépéssel közelebb kerültek a megállapodáshoz a felek a kereskedelmi háború agrártermékekre vonatkozó fejezetében. Kína lemondana az egyes termékekre kivetett vámokra, de részletek még nem ismeretek.