Míg tavalyelőtt 63 millió forint folyt be a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, tavaly ez a szám már megközelítette a 100 millió forintot - olvasható a MÁV közleményében. 2017-ben és 2018-ban is 35-35 ezer jegyzőkönyvet állítottak...
A tegnap délutáni ABBA SHOW szünetében egy házaspár magából kikelve reklamált, hogy ők az ABBA zenekar koncertjére vettek jegyet és nem 5 ismeretlen énekesre meg egy nagyzenekarra – írta Facebook-oldalán az egyik fellépő, Náray Erika, amit pedig a Bors vett észre.
E hét szerdától adhatják be támogatási kérelmeiket a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 4,5 milliárd forintos keretösszegű pályázatra, amely eszközbeszerzéseket támogat - emlékeztet közleményében Rákossy Balázs...
Az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2018-ban a GDP -2,2 százalékát tette – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi számlák előzetes adatai szerint. Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 69 százalékát érte el 2018 végén, ez 2,5 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Ahogy az a múlt hétfői, Palkovics Lászlóval készült interjúnkban is elhangzott, Maecenas Universitatis Corvini néven hoz létre alapítványt a kormány a Corvinus Egyetem fenntartására, február 12-én benyújtották az Országgyűléshez...
A visegrádi országok (V4) és Izrael csúcstalálkozójára Jeruzsálembe utazik hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök – ezt a Faceboon egy fotó kíséretében is bejelentették.
Egy hotel, mely a maga nemében mérföldkőnek számít, az ABB hajtásainak és nagy hatékonyságú motorjainak segítségével teljesíti környezetvédelmi céljait. A felhasznált energia mennyisége egyetlen év alatt 445.000 kWh-val csökkent, ami kétmillió kanna víz felforralásához volna elegendő.
A pénteki piaczárás után tette közzé gyorsjelentését a 4iG, a cég bevétele bár csökkent a negyedik negyedévben, az EBIDTA és a profit azonban nagyot nőtt a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva. A menedzsment várakozásai...
Néhány szakember aggódik amiatt, hogy a jelenlegi gazdasági ciklus a végéhez közeledik, szerintem azonban csak ciklikus lassulásról, nem a ciklus végéről beszélhetünk - emeli ki legfrissebb kommentárjában Michael Hasenstab, a Templeton...
Évtizedek óta árválkodik Budapest szívének monumentális épülete, az Anker-ház. Kóstolgatják a fejlesztők, most pénzük is lenne, de számtalan akadály miatt továbbra sem vágnak bele, miközben csak romlik az állapota. Az elmúlt hetekben...
Több településen tovább nőtt a szálló por koncentrációja miatti légszennyezettség - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn az MTI-t.
A 4-es és a 6-os villamos vonalának két végén is felújítás lehet az idén nyáron, de elkészül az 1-es pályájának a meghosszabbítása, és a 3-as metró északi szakasza is.
Beigazolódott a gyanú, plágium miatt kizárás A Dal 2019 döntője előtt. Petruska helyett az épp előtte kiesett Oláh Gergő lesz a legjobb nyolc versenyző között A Dal fináléjában.
Korábban beszámoltunk róla, hogy a visegrádi országok (V4) és Izrael csúcstalálkozójára Jeruzsálembe utazik Orbán Viktor miniszterelnök. Most posztolt Facebook oldalára egy fotót a repülőtérről, amihez annyit fűzött: Irány Jeruzsálem.
Az RTLII valóságshowjának győztese Zsuzsu lett, aki vasárnap este hazavihette a 36 milliós főnyereményt. Egyúttal ő a ValóVilág első női győztese is. Százhat napon keresztül küzdöttek a ValóVilág9 powered by Big Brother villalakói a 36 milliós főnyereményért. A fináléban végül Greg, Hunor és Zsuzsu vívtak meg a nézők szimpátiájáért és a főnyeremény
Észak-Afrika stabil pontja jelenleg Marokkó, amely sokat tehet azért, hogy ellenőrizze és kézben tartsa a migrációs folyamatokat – mondta Pásztor Szabolcs.
Létfontosságú, hogy kedve legyen szülni a nőknek 18-40 éves korig, vagy akár utána is – mondja a Mandinernek Kóczián Mária, a Talita női portál szerkesztője, mentálhigiénés szakember a Mandinernek, aki hozzáteszi: nehéz egy kormánynak mentális változásokkal megküzdeni, de érzékelhetően hatásosak a kormány családpolitikai intézkedései, nem is beszél
Az OTP Öngondoskodási Index adatai szerint a lakáscélokra előszeretettel takarékoskodnak a magyarok. Tavaly a lakástakarék volt az egyik legnépszerűbb megtakarítási forma. Az OTP Lakástakarék éppen ezért most két új lakástakarék termék ajánlásával segíti ügyfeleit abban, hogy biztonságos és kiszámítható módon érhessék el lakáscéljaikat.
Fontos szempont, hogy hol vannak veszélyben az emberek, és honnan indulnak el Európába – emelte ki Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára hétfőn.
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 69 százalékát érte el 2018 végén – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi számlák előzetes adatai szerint. Ez 2,5 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Kiskőrösön olyan hajléktalanprogramot csináltak a baptisták, ami sehol máshol nincs. Közmunkát, normális lakhatást és szociális segítséget kínálnak azoknak, akik kilépnének a mostani helyzetükből. A programot a kormány támogatja, és úgy tűnik, nagyon elégedettek vele. Kérdés, kiterjesztenék-e, és ha igen, lenne-e értelme. Az abcúg.hu riportja.
Az ATV 6 műsorával is bekerült a hét legnézettebb 50 műsora közé, miközben György Gabriella kollégánk Bálint gazdával készített interjúja a Facebookon 600 ezer emberhez ért el.