2019. március 2. szombat

márc. 2
0:03
Komoly félelem gyötörte Majka feleségét: rengeteg anyának adhat erőt Majoros Hajnalka őszinte vallomása (Blikk)
Dundika, azaz Majoros Hajnalka bejegyzésében őszintén mesélt arról, milyen anyának lenni, illetve, hogy ez hogyan hatott ki a férjével való kapcsolatára.
márc. 2
0:03
Agyondicsérte Trump az észak-koreai diktátort a kudarcba fulladt csúcstalálkozójuk után (Blikk)
Hanoi – „Éles eszűnek" és „igazi vezetőnek” nevezte Kim Dzsong Unt (35) Donald Trump (72).
márc. 2
0:03
Nagy a baj: Itt a Liszt Ferenc repülőtér zajszennyezéséről készült vizsgálat eredménye (Blikk)
Lezárult a felmérés, amelyet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér okozta zajszennyezés miatt kezdeményezett a XVII. kerület polgármestere.
márc. 2
0:03
Magukat ünnepelték a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi (Blikk)
Nyíregyháza – Nemrégiben ünnepelték a jegesmedvék nemzetközi világnapját, így a Nyíregyházi Állatpark hófehér bundájú macijait is köszöntötték a gondozók.
márc. 2
0:03
Nyugati béreket követel a Jobbik, vendégmunkások helyett (HR Portál)
Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a magyar gazdaságnak nem keleti vendégmunkásokra, hanem nyugati bérekre van szüksége. A munkaerőhiányt béremeléssel hazacsábított magyarokkal kell megoldani, nem pedig a kormány által betelepített 86 ezer bevándorlóval - írja sajtóközleményében a párt.
márc. 2
0:03
Trump feltette a kérdést: Miért ne kedvelném Kim Dzsongunt? (444.hu)
Csak egy tipp: mert egy véreskezű diktátor?
márc. 2
0:03
Jessica Chastain: az AZ 2-ben lesz a horror történelem legvéresebb jelenete (Noizz)
Szeptemberben érkezik a mozikba Stephen King nagysikerű könyvadaptációjának folytatása, az AZ 2. A rendezői székben az első részt sikerre vivő Andy Muschietti tért vissza, aki Gary Dauberman forgatókönyve alapján dolgozott, míg a főszerepekben Bill Hadert, James McAvoy-t és Jessica Chastaint is láthatjuk majd. Most a színésznő árult el egy hatalmas
márc. 2
0:07
Drobina Norbi esett ki az Exatlonból, itt bármit kérdezhet tőle (Blikk)
Drobina Norbi maradt alul a párbajon a Kihívók csapatából, így kiesett az Exatlon Hungary versenyéből.
márc. 2
0:07
Mit szól ehhez Putyin? Amerikai rakétákat vennének a törökök (Blikk)
Ankara – Törökország és a NATO-szövetséges Egyesült Államok tárgyalásokat kezdett az amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről – közölte pénteken Mevlüt Cavusoglu (51) török külügyminiszter egy interjúban, amelyet a törökországi Eskisehir város Kanal 26 nevű regionális televíziójának adott.
márc. 2
0:07
Tolvajlás háza, autómentes Lánchíd: ezt tenné Puzsér, ha megválasztanák főpolgármesternek (Blikk)
– Tévhit, hogy radikális zöldpolitikát képviselek, valójában ez egy zöldminimum – jelentette ki Puzsér Róbert (44), a Lehet Más a Politika (LMP) által is támogatott független főpolgármester-jelölt Budapesten pénteken.
márc. 2
0:07
Folytatódik a dráma: Kylie Jenner-t is megcsalták (Noizz)
Nincs megállás a Kardashian-Jenner család háza táján, legalábbis, ha a drámáról van szó. Egy héttel azután, hogy Khloe kiadta hűtlen barátja útját és megszakított a család minden kapcsolatot Jordyn Woods modellel, itt az újabb botrány.
márc. 2
0:11
Legyőzte a rákot Toto Cutugno: visszatér Budapestre az olasz slágergyáros (Blikk)
– Három év után visszatér a magyar fővárosba és április 27-én a Tüskecsarnok színpadára lép az olasz slágergyáros, Toto Cutugno (75). A L’Italiano és a Solo noi című világszerte ismert dalok előadója valósággal rajong Budapestért.
márc. 2
0:11
NATO-főtitkár: nem akarunk újabb hidegháborút Oroszországgal (Blikk)
Szófia – A NATO nem akar újabb hidegháborút – jelentette ki Szófiában az észak-atlanti katonai szervezet főtitkára, aki szerint az, hogy Oroszország megsértette a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló nemzetközi szerződést (INF), a szövetség számára az egyik leginkább sürgető kihívás.
márc. 2
0:11
Első kézből: korábban sosem látott '56-os fotókat juttatott el a Blikknek Mihály (Blikk)
Korábban sosem látott, az 1956-os forradalom idején készült negatívokat juttatott el a szerkesztőségbe 2016-ban egy olvasónk, Mihály. Az egyedülálló történelmi emlékeket a Blikk mutathatta be először.
márc. 2
0:11
Agyvérzést kapott a Beverly Hills 90210 egykori sztárja (Noizz)
Emlékeztek még a Beverly Hills 90210 népszerű sorozatra? Erre a kérdésre leginkább a most 25 és 30 év közöttiek tudnának igennel válaszolni, de ők nagyon is, hiszen a világ egyik legnézettebb és legsikeresebb sorozatának számított azokban az években.
márc. 2
0:15
Néppárti csúcsjelölt: Orbán kérjen bocsánatot és szedje le a plakátokat (Blikk)
Hamburg – Az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, Manfred Weber (46) most először mondta ki: nem kizárt, hogy a Fidesznek mennie kell a konzervatív pártcsaládból.
márc. 2
0:15
Siralmas állapotok uralkodnak a kalocsai tüdőosztályon – Itt vannak a felvételek (Blikk)
Legalább 60 éves a kalocsai tüdőosztály, de még sosem újították fel. Jelenleg borzalmas állapotok uralkodnak az épületben.
márc. 2
0:15
Szökik a menyasszon - Oltári magyar film érkezik a mozikba jövő héten: íme a Most van most első előzetese (Noizz)
Mi van akkor, ha az esküvőd napján ébredsz rá, hogy idáig nem a saját, hanem a párod, a szüleid, az ismerőseid által neked elképzelt életet élted? Naná, hogy megszöksz! Tompos Kátya és Mohai Tamás főszereplésével oltári magyar film jön a mozikba hamarosan!
márc. 2
0:19
Szkripal-ügy: csak majdnem egy év után tudták méreganyagoktól mentesnek nyilvánítani az angol kisvárost (Blikk)
London – Méreganyagoktól mentesnek nyilvánították pénteken a hatóságok a délnyugat-angliai Salisbury városát, ahol csaknem pontosan egy évvel ezelőtt Novicsok típusú katonai idegméreggel próbálták megölni Szergej Szkripal (67) egykori orosz–brit kettős katonai hírszerzőügynököt és lányát, Julija Szkripalt.
márc. 2
0:19
Európa Tanács: hozza nyilvánosságra Magyarország a róla szóló korrupciós jelentést (Blikk)
– Az Európa Tanács korrupcióellenes testülete (GRECO) felszólította a magyar kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a Magyarországról szóló korrupciós jelentéseket, illetve ültesse át a magyar jogrendbe az abban foglalt ajánlásokat.
márc. 2
0:19
Jön a Csizmás, a Kandúr folytatása, ráadásul a Pókember rendezőjétől (Noizz)
A Shrek-ből ismert, iszonyatosan cuki Csizmás, a Kandúr meghódított minket, és most nagyon jó hírünk van, hiszen jön a saját filmjének folytatása, és már a rendezőt is megtalálták!
márc. 2
0:23
Brexit: a magyar kormány törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlésnek (Blikk)
A magyar kormány benyújtotta az országgyűlésnek a britek Európai Unióból történő rendezetlen kilépése esetén szükséges egyes törvények módosítására vonatkozó javaslatát
márc. 2
0:23
Hivatalos: érkezik a legújabb Star Wars játék - Áprilisban mutatják be először, mire számíthatunk a Fallen Ordertől (Noizz)
A Battlefront játékok után nagyon újítanak a Respawnnál. Single playerben, komoly sztorival jön a Star Wars Jedi: Fallen Order.
márc. 2
0:27
Négy év alatt összesen ötvenen sem voltak az egymilliárdból felhúzott hatvani kalandparkban (Blikk)
Tavaly senki, azelőtt pedig mindössze négyen használták a 2015-ben átadott hatvani kalandparkot.
márc. 2
0:27
Kimi Räikkönen maga szereli az autóját (Noizz)
A világbajnok finn pilótának nem esik le a karikagyűrű az ujjáról, ha meg kell bütykölni valamit.
márc. 2
1:33
Három kategóriával jelentkezik a tavaszi Étterem Hét (ProfitLine)
Ezúttal már három kategóriában kínálnak kedvezményes áron háromfogásos menüsorokat az Országos Étterem Héten részt vevő éttermek.
márc. 2
3:09
Galambos Lajos teljesen kiborult: elölről kezdik 30 milliós áramlopási perét (Blikk)
Bírócsere! Két év, négy halasztás és két érdemi tárgyalás után elölről kezdődik a Galambos Lajos (58) nevével fémjelzett, 30 milliós per! A zenészt áram-, víz- és gázlopással gyanúsítják, emiatt korábban 125 napot töltött rács mögött.
márc. 2
3:09
Darnózseli hentes a felmentése kapcsán: Erre számítottam! (BorsOnline)
A gyászoló család oldalán sokk, értetlenség és fájdalom, a felesége ledarálásával vádolt hentes arcán örömkönnyek a felmentés után.
márc. 2
3:15
Otthon temetnék el Pásztor Anna zaklatóját, de a családjának nincs elég pénze rá (Blikk)
Még fel sem fogta a Pásztor Annát zaklató Jozef P. (†40) családja, a dunaszerdahelyi férfi öngyilkosságát, újabb nehézséggel kell szembenéznie, nincs elég pénz a temetésre.
márc. 2
3:15
Megdöbbentő fordulat: mégsem tudni, ki vezette a veronai halálbusz (BorsOnline)
Döbbenetes fordulat: nem V. János, hanem váltótársa vezethette a buszt Veronában a tragédia pillanatában. A Bors értesülései szerint V. János ügyvédei egy erről szóló orvosi szakvéleményt adtak be az olasz bíróságon.
márc. 2
3:27
Stahl Judit őszinte vallomása: Gyermeke miatt kellett a másfél év szabadság (Blikk)
Összegezte eddigi életét.
márc. 2
3:27
Súlyos műtéten esett át Demjén Ferenc (BorsOnline)
Aggasztó hírt kaptunk az ország kedvenc énekeséről, Demjén Ferencről: megműtötték a csípőjét, és jelenleg a rehabilitációja zajlik. A lá­badozó Rózsi azonban nem aggódik, egyetlen idei fellépését sem akarja lemondani.
márc. 2
3:31
Ez már mindennek a teteje: Kamu Jimmy-bulival hirdetik a fesztivált – Zámbó Krisztián perrel fenyeget (Blikk)
Zámbó Jimmy (†42) halála óta számtalan álhír kapott szárnyra, arról, hogy 2001. január 2-án a király nem távozott az élők sorából, és nem is ő nyugszik a Csepeli temetőben, de a kegyeletsértő jelenség most szintet lépett. A zagyvarékasi fesztivál állítólagos közösségi oldalán megjelent programajánló alapján, az eMeRTon-díjas énekes-dalszerző június
márc. 2
3:33
Szigeteléssel csökkenthetjük a legjobban CO2-lábnyomunkat (ProfitLine)
A legnagyobb mértékben energiafelhasználásunk mérséklésével csökkenthetjük karbonlábnyomunkat. Egy családi ház leszigetelésével több mint 0,4 tonnával, akár 40-50%-kal is csökkenthetjük CO2-kibocsátásunkat, vagyis több üvegházhatású gáztól mentjük meg a Föld légkörét, mint amivel marhahúsfogyasztásunk és teljes internethasználatunk szén-dioxid-kibo
márc. 2
3:39
Hírbe hozott vízilabdázók: Mélyen hallgat a kislány családja (BorsOnline)
Bár korábban súlyos rágalmak fogalmazódtak meg, a nyomozás megszüntetése után mélyen hallgat a volt válogatott vízilabdásokat nemi erőszakkal vádoló 13 éves kislány családja. A korábbi pólós, Kósz Zoltán a minap a Borsnak elmondta, kollégájával, Petőváry Zsolttal végig bíztak benne, hogy beigazolódik ártatlanságuk. Megkérdeztük a gyermek édesanyjá
márc. 2
3:57
Horror: láncfűrésszel vágott a lábába a magyar focista, nem tudja, mikor állhat újra lábra (Blikk)
Abszurd körülmények között veszítette el egyik legjobb góllövőjét a Jász-Nagykun-Szolnok megyei másodosztályban szereplő Tiszaföldvár VSE.
márc. 2
4:09
Drámai részletek – Egy telefonbeszélgetés során kaphatott sztrókot a kamionsofőr: hat embert mentett meg a halálával András (Blikk)
Szombathely ― Hat ember életét mentette meg Sebestyén András (†41), aki kamionvezetés közben kapott agyvérzést.
márc. 2
4:09
Pollenallergiások figyelmébe - Fokozódik a virágzó fák pollenszórása (WebBeteg)
Az erősödő nappali felmelegedés hatására országszerte fokozódik a kora tavasszal virágzó fák pollenszórása - közölte a tisztifőorvos.
márc. 2
4:09
Amerikában lehet sztár a magyar válogatott focista (Ripost)
Edzője kiugró teljesítményt vár Németh Krisztiántól a ma kezdődő 2019-es szezonban. A magyar válogatott csatár tavaly tért vissza az amerikai Sporting Kansas City labdarúgócsapatához. Rajta kívül még két honfitársa játszik Vermes Péter klubjában, és ketten a riválisoknál.
márc. 2
4:39
Bemutatjuk a legkedveltebb nagytestű kutyafajtákat (Spabook)
Általában az emberek többsége megretten egy hatalmas kutya láttán, pedig leggyakrabban a méretüknél csak a szívük nagyobb. A gazdi igaz barátaivá...
márc. 2
4:45
Ebben a luxusban él Mága Zoltán. Most te is megnézheted (Blikk)
Nem akármit kapott!
márc. 2
5:03
Valami alakul Algériában – és mire készül a Gunvor? (NRGreport)
Az algír Sonatrach céget emlegetik a piaci pletykák, mint ami a Svájcban bejegyzett Gunvor olajkereskedő vállalat megvásárlására készül. A Gunvorról most az a hír is felröppent, hogy a nem-alaptevékenységéhez kapcsolódó oroszországi eszközeinek értékesítését fontolgatja. A vállalat még mindig a 2018-ban elszenvedett veszteségét próbálja menedzselni
márc. 2
5:09
Szívszaggató látni Selma Blairt, amint gyógyíthatatlan betegségéről beszél (hirado.hu)
A hangját megtörte a betegség, de a lelkét nem!
márc. 2
5:09
Módszerek, amikkel könnyedén felébresztheted magad reggel akkor is, ha keveset aludtál (Spabook)
Hosszúra nyúlt az éjszaka, és alig tudtál pár órát aludni? Ha hiszed, ha nem, ilyenkor nem a kávé a legjobb barátod ­– hiába nyúlsz ugyanis...
márc. 2
5:12
Dráma a lakótelepen: Álmukban ölte meg feleségét és tini fiát az apa (Ripost)
A férfi beismerte és megbánta tettét. Vizsgálati fogságba helyezték, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal gyanúsítják.
márc. 2
5:12
Nincs jó hírünk az időjárásról, ez rontja el a hétvégét (Ripost)
A szombati hideg reggel után felmelegszik az idő, de sok helyen kell számítani csapadékra és szélre.
márc. 2
5:15
Olyan idegi feszültség alatt álltak a játékosok, hogy nem állhatott le a forgatás (ATV)
Kulisszatitkokat árult el az 500 – Az ország géniusza című műsorral kapcsolatban az ATV műsorvezetője.
márc. 2
5:33
Nagy tételben mosták tisztára a bélyegeket (hirado.hu)
Érdekességek az MTVA Archívum sajtóanyagából.
márc. 2
5:33
Új kormányablak nyílt Ócsán (ProfitLine)
Új kormányablak nyílt Ócsán pénteken.
márc. 2
5:39
Osvárt Andrea még nem tudta feldolgozni a szakításukat (Habostorta)
Fél évvel ezelőtt jelentette be Osvárt Andrea és olasz párja, Roberto, hogy szakítottak. Ám a színésznő a jelek szerint azóta sem tudta túltenni magát a ...

Keresés