– Tévhit, hogy radikális zöldpolitikát képviselek, valójában ez egy zöldminimum – jelentette ki Puzsér Róbert (44), a Lehet Más a Politika (LMP) által is támogatott független főpolgármester-jelölt Budapesten pénteken.
Korábban sosem látott, az 1956-os forradalom idején készült negatívokat juttatott el a szerkesztőségbe 2016-ban egy olvasónk, Mihály. Az egyedülálló történelmi emlékeket a Blikk mutathatta be először.
– Az Európa Tanács korrupcióellenes testülete (GRECO) felszólította a magyar kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a Magyarországról szóló korrupciós jelentéseket, illetve ültesse át a magyar jogrendbe az abban foglalt ajánlásokat.
A magyar kormány benyújtotta az országgyűlésnek a britek Európai Unióból történő rendezetlen kilépése esetén szükséges egyes törvények módosítására vonatkozó javaslatát
Gyurcsány Ferenc, a Soros-Juncker-plakátok és Márki-Zay Péter mozgalma is terítékre kerül a ma esti Civil a pályánban. Fiala János Lampé Ágnessel, Borgula Andrással, Horváth Zoltánnal és Szakonyi Péterrel vitatja meg a témákat.
Több mint egy hónap múlva kezdődik az EP-választás előtti hivatalos kampány, de a pártok egy része máris kampányüzemmódba kapcsolt. A DK az "Európai Egyesült Államok", a Fidesz a "nemzetek Európája", míg az LMP az "emberek Európája" szlogent tűzte zászlajára. Az Európai Néppárt hét tagpártja közben a Fidesz kizárását kezdeményezi.
Jelentős problémának számít Magyarországon is a háztartási szilárd hulladék fűtéssel való elégetése. Ezt egyelőre vizsgálja egy magyar vezetésű konzorcium. A cél az, hogy uniós pénzt tudjanak fordítani az érintett háztartások fűtésének korszerűsítésére.
Bár Áder János köztársasági elnök pénteken kitűzte az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását május 26-ára, a választáshoz kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket csak március 21-étől lehet benyújtani a választási irodáknál.
Tavaly egy hektár termőföld országos átlagára 1,437 millió forint volt, 12 százalékkal nőtt a 2017-es átlagárhoz képest - derült ki az Agrotax Kft. által készített kiadványból.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2019/9. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 40 millió euróért (12,6 milliárd forint) izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A...
Szombaton a Dunántúl nyugati megyéiben esőre, a Tiszántúlon napsütésre lehet számítani. Másutt felhős és napos időszakok váltogatják egymást. (Belföld)
Vasárnapig bárki csatlakozhat a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz. A szemétgyűjtési időszak március 18-ától 24-éig tart, már csak ezen a héten lehet rá jelentkezni a teszedd.hu honlapon. A Ripost körbenézett, és rengeteg helyen találtunk illegálisan lerakott szemetet.
A Népszava több olyan történésszel és kutatóval beszélt, aki részt vesz a Sorsok Háza koncepciójának kidolgozásában. Szerintük a kormány terveitől eltérően 2019-ben sem fog megnyitni a központ - idézi a lapot a 24.hu.
A felnőtt lakosság mintegy egytizede tervez személygépjármű vásárlást a következő 3 évben, ezek több mint háromnegyede várhatóan használt beszerzés lesz. A dízel és az egyéb hajtás aránya magasabb a jövőbeni beszerzési tervekben...
A kullancs terjesztette Lyme-kór ellen nincsen védőoltás, de a szintén a vérszívó rovartól elkapható vírusos agyvelőgyulladás ellen az oltás beadásának időszaka most jött el - hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Jelenik Zsuzsanna infektológus, a Budai Egészségközpont munkatársa.
A Blikk megjelenésének napján, 1994. március elsején indult országjáró útjára Handler Ármin (66). A férfi 2013-ig hétszer járta be Magyarország 3167 települését a pár fős Szanticskától egészen Budapestig. Ez idő alatt nyolc autót és 2 millió kilométert „gyűrt le”.
Döbbenetes arcátlansággal próbálja rákényszeríteni az akaratát a migrációt elutasító országokra az Európai Unió balliberális oldala. Ezt a szándékot szolgálnák a sorosista NGO-k és az úgynevezett Európai Ügyészség is.
Két év, négy halasztás és két érdemi tárgyalás után elölről kezdődik a Galambos Lajos nevével fémjelzett, 30 milliós per, miután leváltották a bírót - írja a Blikk.
Nem jó, ha 23-féleképpen működik Budapesten a parkolás ügye. "A parkolási díjaknak a tömegközlekedés büdzséjében lenne a helyük" - nyilatkozta Tarlós István az atv.hu-nak. De mivel a fővárosi kerületek ragaszkodnak a díjbeszedéshez, emiatt a mostani rendszer megváltoztatása "kezelhetetlen" politikai feszültséget okozna - derült ki a szavaiból.
Amikor a Heti Napló stábja meglátogatta Bálint Györgyöt, vagy ahogyan az egész ország ismeri, Bálint gazdát, éppen saját barackfáját nézegette, és jól láthatóan nem érdekelte, hogy egy helyi politikus mit írogat róla.
„Ne egy kormányzati helytartó legyen Budapest első embere” – mondja Sermer Ádám a Mandinernek. A Liberálisok főpolgármester-jelöljtét saját programjáról, az előválasztásról és Puzsérról, valamint a Jobbikkal való együttműködésről kérdeztük – szerinte egy demokratikus ellenzéki szavazó nem tud alternatívaként tekinteni a Jobbikra.