2019. március 5. kedd

márc. 5
0:03
Többet akar keresni, mint egy államtitkár? Mutatjuk, mi a dolga (Blikk)
Az állami vezetők a legnagyobb haszonélvezői a közigazgatási reformnak.
márc. 5
0:07
Orbán a kritika ellenére is kiáll Weber mellett (Blikk)
A magyar kormány szerint észszerűtlen lenne, mégis az Európai Néppárt (EPP) egyre több tagja szeretné kizáratni a Fideszt az uniós pártcsaládból.
márc. 5
0:11
Az Európai Parlament illetékes bizottsága is eltörölné az óraátállítást (Blikk)
Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését hétfőn az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága.
márc. 5
0:15
Negyedmilliót lapátolt össze a szülinapos Blikk-kel (Blikk)
Noha a napokban lett 25 éves a Blikk, most – a megszokottaktól eltérően – az ünnepelt adja az ajándékokat: lapunk tizenkétszer 250 ezer forintot oszt szét olvasóink között az értékes utalványok és a kisebb pénznyeremények mellett.
márc. 5
0:19
Bizarr: a halál karjain libikókázott Putyin és Trump – És van még ennél is meredekebb fotó (Blikk)
Vérbő humorban, botrányos karikatúrákban és politikusszörnyekben idén sem volt hiány a német karneválszezont megnyitó düsseldorfi rendezvényen.
márc. 5
0:23
Páncélozott autókban érkeztek a felbecsülhetetlen kincsek Magyarországra (Blikk)
A külföldi vezetőknek kijáró biztonsági intézkedések közepette, rendőri felvezetéssel, páncélozott autóban szállították a perui Aranymúzeum kincseit a Ferihegyi repülőtérről a Király utcai Komplexbe.
márc. 5
0:27
Ismét visszatérnek a virtuózok – Itt követheti majd a tehetségeket (Blikk)
― A Duna Televízió meghosszabbította a Virtuózok ötödik évadának jelentkezési határidejét.
márc. 5
0:31
Iszonyatos tragédia: kizuhant a harmadikról egy mezőtúri kislány (Blikk)
Mezőtúr – Még most is látszódnak a vércseppek a lépcsőn: kizuhant a harmadik emeletről egy négyéves kislány.
márc. 5
0:35
már 12 párt kéri a Néppárttól, zárják ki a Fideszt – Elindítják az eljárást (Blikk)
Már 12 tagpárt kéri az Európai Néppártot, hogy zárják ki a szervezetből a Fideszt – közölte Joseph Daul, a pártcsalád francia elnöke. Az eljárást megindítják.
márc. 5
0:39
Gyűjtés az Örkényben: így próbál segíteni a színház a rászorulókon (Blikk)
– Az Örkény színházban debütál a Hospice alapítvány gyűjtőoszlopa.
márc. 5
3:09
Döbbenetes orvoshiánnyal küzd ez a borsodi település: csupán egyetlen vendégdoktor jut a több tucatnyi betegre (Blikk)
Ároktő – Heti kétszer van rendelés egy borsodi településen: egy „vendégorvos” látja el a betegeket.
márc. 5
3:15
Szavazzon: Ön elégedett az orvosi ellátással? (Blikk)
Magyarországon egyre kevesebb a háziorvos, így egyre több az üres rendelő.
márc. 5
4:57
Veszélyhelyzet nélkül is lehet nyomni a dudát (Infostart)
A Kresz egy kevéssé ismert előírása szerint az előzéshez nemcsak az indexet lehet használni.
márc. 5
5:21
Mire költik a fizetésemelésüket az ellenzéki politikusok? (ATV)
Az atv.hu arra volt kíváncsi: milyen célra fordították tavaly nyáron kapott, a legtöbb esetben saját maguk által is megszavazott fizetésemelésüket az ellenzéki pártok. Fogalmazzunk úgy: nem feltétlenül halmoztak el minket konkrét válaszokkal.
márc. 5
5:27
Most már tényleg a szülőszobán van a komáromi híd (Infostart)
278 méter hosszú szakasz készen van a teljes 623 méterből. Tehermentesíteni fogja a másik, már létező hidat.
márc. 5
5:39
Elképesztő fordulat Dér Csaba ügyében, elkapták a szeretőt (Ripost)
A Ripost megtudta: egy nappal azután, hogy elfogták a rettegett bérgyilkost, Dér Csabát, egy kőbányai panellakásban elfogták a rendőrök a férfi szeretőjét is, aki ellen szintén büntetőeljárás indult. Dér Csabát Prágában kapták el, de februárban Magyarországon bujkált, lakásról lakásra, Budapesttől Szentendréig.
márc. 5
5:51
Várhatóan dönt a vagyonkezelő alapokról a parlament (hirado.hu)
Az Országgyűlés fegyelmi ügyekben is dönt.
márc. 5
6:03
Rengeteg magyar melóst keresnek a sztrádák mentén: kevesen vállalják, de megéri (Pénzcentrum)
Egyre csak tankolnak a magyarok, mintha nem lenne holnap,és ez a hazai kutak forgalmán is meglátszik: ez különösen igaz az autópályák mellett üzemelő töltőállomásokra. Megkérdeztük a nagyobb hálózatokat, miket tapasztaltak. Emellett...
márc. 5
6:09
Szájer: Erős Európa csak erős nemzeteken alapulhat (hirado.hu)
Szájer József A globalista utópizmus áfiuma és az ellene való orvosság címmel tartott előadást.
márc. 5
6:15
Ma büntetik meg az ellenzéki képviselőket (ATV)
Az Országgyűlés ma lehetővé teheti a vagyonkezelő alapítványok létrehozását, továbbá az államfő kifogásai alapján módosíthat a tavaly novemberben elfogadott jogalkotási törvényjavaslaton.
márc. 5
6:27
Továbbra is rekordokat dönt a magyar idegenforgalom (hirado.hu)
Egyre több magyar család egyre többször utazik.
márc. 5
6:33
Ma szavaznak a pulpitusfoglaló képviselők büntetéséről (444.hu)
Bukhatják a fizetésük egy részét.
márc. 5
6:42
Megdöbbentő részletek: hatalmas vérontásra készült az inárcsi gyilkos (Ripost)
Mindenkit ki akart végezni a családsegítőben az inárcsi gyilkos.
márc. 5
6:45
Erős széllökések miatt adtak ki figyelmeztetést (hirado.hu)
Viharos erejű szélre számíthatunk.
márc. 5
6:47
Csökkentheti a sertésfertőzések terjedését egy magyar fejlesztésű eljárás (hirado.hu)
Kimutatja a fertőzött sertéshús minőségváltozását.
márc. 5
7:03
Schiffer András elárulta, visszatér-e az országos politikába (Infostart)
Egy lapinterjúban arról is beszélt, hogyan áll a 2016-ban bejelentett szellemi erőtér szervezésével.
márc. 5
7:03
Zsigmond Barna Pál: A törvényeket minden civil szervezetnek be kell tartani (hirado.hu)
Magyarországon a civil szervezetek szabadon működhetnek – mondta a fideszes parlamenti képviselő Párizsban.
márc. 5
7:09
Rekordokat dönt a magyar idegenforgalom (ATV)
A magyar turizmus 2010 óta folyamatosan a világátlagon felül bővül, tavaly ismét megdőlt a rekord, és idén is rekordévre lehet számítani - mondta el a Magyar Hírlapnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
márc. 5
7:15
Nagy dugóra készüljön: szalagkorlátnak csapódott egy autó az M5-ösön (Blikk)
Baleset miatt csak egy sáv járható az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalának 154-es kilométerszelvényében.
márc. 5
7:21
Homeopátiás szerek: fontos dolog változik (Infostart)
Március közepétől megváltozik a homeopátiás szerek kiváltása - közölte a Világgazdasággal Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara (MGYK) elnöke.
márc. 5
7:21
Tíz százalék felett nőnek a keresetek a versenyszférában (hirado.hu)
A béremeléseknél a munkaerő megtartása kiemelt szempont.
márc. 5
7:27
Jó hír érkezett a forintról, nézze! (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel.
márc. 5
7:27
Schiffer: Közös listán indulhat az ellenzék 2022-ben (Igényesférfi.hu)
Az LMP volt társelnöke a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban úgy fogalmaz, szerinte ezt a közös listát egy liberális szósszal önthetik le a pártok. Arról is beszélt, hogy szerinte Soros kapcsán az imperializmus a legfőbb probléma.
márc. 5
7:33
A vagyonkezelő alapítványokról dönt a parlament (Infostart)
Az Országgyűlés kedden lehetővé teheti vagyonkezelő alapítványok létrehozását. Ez nemcsak a Budapesti Corvinus Egyetem, hanem a Magyar Tudományos Akadémia további működését és jövőjét is érintheti.
márc. 5
7:33
Multik és spekulánsok ne irányíthassák a politikát! (HírTV)
Schiffer András szerint 2022-re az ellenzék közös listában fog felolvadni.
márc. 5
7:45
Létrehozták a Közmédia Választási Irodát (ATV)
A közmédia hétfőn létrehozta a Közmédia Választási Irodát (KVI), amely azt ellenőrzi, hogy a közmédia médiatartalom-szolgáltatásai az európai parlamenti választás és a kampány ideje alatt is megfeleljenek a Közszolgálati Kódex előírásainak és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek - közölte az iroda kedden az MTI-vel.
márc. 5
7:45
Brüsszel közpénzből fizetné civil zsoldosait (HírTV)
Civil szervezeteket toborozna és küldene hadba a brüsszeli útról letérő kormányok ellen az EP bevándorláspárti többsége.
márc. 5
7:51
Március 20-án tárgyal a Néppárt a Fidesz kizárásáról (SzMo)
Hivatalosan is kezdeményezték a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. A döntést az Európai Néppárt összes tagja hozza majd meg.
márc. 5
7:57
MIN(k)ET (Igényesférfi.hu)
Újabb szó, ezúttal a „minket” fogott ki Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőn.
márc. 5
8:03
Az elektromos autókkal vége lehet a gyorshajtásnak (Infostart)
A Volvo 2020-tól 180 km/órában maximalizálja autói sebességét. A lépés egyrészt a biztonságot erősíti, másrészt az elektromos autózásban is fontos szerepe lehet - mondta el az InfoRádiónak az Autós Élet főszerkesztője, Karner Miklós.
márc. 5
8:03
Emléktáblát avatott Kövér László a Nílus partján (ATV)
A legismertebb magyar női Afrika-felfedező Sass Flóra (Lady Florance Baker) emléktábláját avatta fel hétfőn Kövér László, az Országgyűlés elnöke Ugandában a Murchison Nemzeti Parkban, a Nílus partján.
márc. 5
8:15
Változik a homeopátiás szerek kiváltása (HírTV)
A termék mellé ezentúl a gyógyszerészeknek külön tájékoztatót is kell adniuk.
márc. 5
8:21
Március 15-én a Nemzeti Múzeumnál mond beszédet Orbán Viktor (BorsOnline)
A Nemzeti Múzeum kertjében mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-ei nemzeti ünnepen, jövő pénteken – olvasható a kormány oldalán.
márc. 5
8:27
Fűrész Tünde: Előremutató, hogy az MNB fontosnak tartja a családok ügyét (HírTV)
Az egészségügyi rendszer fejlesztésével és az adóváltozásokkal a nagycsaládosok járhatnak a legjobban.
márc. 5
8:45
Tőzsdenyitás előtt – Folytatódhat az emelkedés a magyar tőzsdén az elemző szerint (GazdaságPortál)
Folytatódhat az emelkedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: amennyiben a nemzetközi befektetői hangulat is lehetővé teszi, további emelkedés jöhet az OTP-részvények árfolyamában, amely az előző napon új történelmi csúcson zárt. A Mol é
márc. 5
8:48
Soros esetében nincs szükség semmiféle összeesküvés-elméletre (Ripost)
Kovács Zoltán szerint Soros György magyar-amerikai nagybefektető már két évtizede politikai szereplővé is vált.
márc. 5
8:51
A hátukon cipelték a csempészek a 15 milliót érő szajrét: volt baj, amikor jöttek a zsaruk, repültek is a dobozok (Blikk)
Beregdaróc – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Barabási Határrendészeti Kirendeltséggel közösen tartott terület ellenőrzést, amely során cigarettacsempészek buktak le.
márc. 5
8:51
Hiba volt az Európai Bizottság részéről a válasz (HírTV)
Azt a valóságot tagadja le a brüsszeli testület, amelyre saját honlapján is találhatók hivatkozások.
márc. 5
9:09
Friss információ a nyugdíjakról (Infostart)
Kismértékben csökkent a nyugdíjasok száma tavaly januárhoz képest.
márc. 5
9:09
Postaládákban robbantott fel petárdákat a rábakecöli fiatal (Blikk)
Egy rábakecöli fiatal azzal múlatta a szilveszter éjszakát, hogy petárdákkal felrobbantott két postaládát.

Keresés