Ismét zsiráf született a debreceni állatkertben: az 50 kilogramm súlyú, 175 centiméter magas, jó étvágyú, életerős kisbika február utolsó napján jött a világra - közölte az állatkert igazgatója szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
Szombaton 10 és 16 óra között várhatóak vasúti korlátozások a Duna budafoki szakaszán talált második világháborús bombák kiemelése miatt – közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.
Ismét Tatabánya hazánk legboldogabb megyeszékhelye az ELTE PPK Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja és a Jobb Veled a Világ Alapítvány legfrissebb boldogságtérképe alapján.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán délután megérkezett az Európai Parlament brüsszeli székházába az Európai Néppárt tanácskozására, ahol eldőlt, marad-e a Néppárt tagja a Fidesz vagy sem.
Másfél év után először találkozott a bíróság folyosóján a 2017-ben brutálisan megölt K. Csenge (†17) édesanyja és a fiatal lány meggyilkolásával vádolt B. Roland szülei.
Minimálisan csökkent Budapesten a személyi sérüléssel járó balesetek száma, de nőtt a súlyos sérüléssel járók aránya. A Váci út a legveszélyesebb, vagy más szempontból az Andrássy út.
A Központi Statisztikai Hivatal bejelentése alapján 2019-től kezdve új adatbázisra épülő havi keresetstatisztikát közölnek. Már nem csak az 5 fő és afeletti létszámú vállalkozások kerülnek be az adatközlésbe, hanem minden, így a mikrofoglalkoztatónál dolgozó jövedelme is szerepelni fog az átlagkeresetben. Ennek következményeit vizsgálta a Policy Ag
Magyarországon nőhettek a legnagyobb mértékben a bruttó keresetek az unióban - írta a Magyar Nemzet az uniós statisztikai hivatal legfrissebb vállalati adatai alapján.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/12. heti nyerőszámait. Ezen a héten . A jövő héten 90 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1; 3; 5; 15; 17;...
"Bitte schön, lehet jönni!" - üzeni Palkovics László az őt támadóknak. Csak szeptemberben terjeszti be az akadémiai törvény módosítását, ha májusban nem tudnak megállapodni az MTA-val. Az Akadémia közgyűlésének "bölcsnek kell lennie", a kutatóintézetek május 31-ig megkapják a teljes finanszírozásukat. Abban már megállapodtak Lovász László MTA-elnök
„Közösen akarjuk megváltoztatni ezt az Európát hatékonyabbá téve és közelebb hozva a polgárok igényeihez: ehhez azonban erősnek és egységesnek kell lennünk” – írta Silvio Berlusconi.
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Száron és Romonyán polgármestert, Püspökladányban egyéni választókerületi képviselőket választanak, Tóthszentmártonban pedig nemzetiségi képviselőket.
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Száron és Romonyán polgármestert, Püspökladányban egyéni választókerületi képviselőket választanak, Tóthszentmártonban pedig nemzetiségi képviselőket.
Egy nyerges vontatónak ütközött egy kisteherautó a 7-es főút 74-es kilométerszelvényénél, Székesfehérvár térségében – tájékoztatott a katasztrófavédelem.
Másfél év után először találkozott a bíróság folyosóján a 2017-ben brutálisan megölt K. Csenge édesanyja és a fiatal lány meggyilkolásával vádolt B. Roland szülei.
A kiépülő rendszertől azt várják, hogy jelentősen lerövidül a betegek várakozási ideje, a daganatos beteg esetén például a jelenlegi 60 napos várakozási idő kevesebb mint 30 napra csökken.
Mostanra minden középiskolába jelentkező diákot értesítettek a felvételin elért pontszámairól. Ennek ismeretében ma és holnap egy alkalommal módosíthatják a megjelölt iskolák sorrendjét.
A képviselő azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy nem kívánt független képviselőként dolgozni, nehogy „a látszattevékenységet, vagy destrukciót folytatókkal" bárki is egy platformba sorolhassa.
A 21. század egészségügyét építjük a legkorszerűbb technológiákat meghonosítva - mondta az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
A kancellár elmondta, hogy a menekültek és a migráció ügyében sikerült előrelépni, így például javult az EU-s külső határ védelme, „de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy messze nem sikerült mindent elérni".
Ellenzéki pártok a Fidesz vereségeként értékelték az Európai Néppárt (EPP) brüsszeli ülésén történteket, közülük többen sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az EPP nem zárta ki a Fideszt.