2019. március 8. péntek

márc. 8
0:00
Ez töltsd a mosógépbe, ha tiszta, és puha ruhákra vágysz! Annyira hatékony, hogy mi is meglepődtünk (Blikk)
Annyi sokféle tisztítószert és egyéb terméket lehet már kapni, amellyel a mosási folyamatot megkönnyebbítjük, a ruhákat pedig megkímélhetjük. Ezeknek a termékeknek azonban borsos az áruk, nem is beszélve arról, hogy mennyi kémiai anyagot tartalmaznak, amelyek a legtöbb embernél bőr irritációt váltanak ki. Létezik egy filléres csodaszer, ami képes e
márc. 8
0:03
Születésnapi koncerttel ünnepli az 50. születésnapját a Belmondo frontembere, Czutor Zoltán (Blikk)
Idén ünnepli az 50. születésnapját Czutor Zoltán (49), a Belmondo frontembere, aki elárulta, évtizedekkel ezelőtt úgy gondolta, mostanra nemcsak édesapa, de nagypapa is lesz.
márc. 8
0:03
Magyarországon két helyszínre érkezik a világ legjobb ABBA emlékkoncertje (Blikk)
Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. Győrben március 25.-én, majd egy nappal később, március 26.-án Budapesten lépnek fel.
márc. 8
0:03
Leütötte a rendőrparancsnokot, majd felgyújtott egy járőrkocsit a féltékeny tűzoltó (Blikk)
Nem akármilyen szerelmi háromszög robbant ki Marosszentgyörgyön.
márc. 8
0:03
Vigyázat! Támadnak a kullancsok (Blikk)
Jobb, ha felkészül: megérkezett a kullancsszezon, jönnek a vérszívók!
márc. 8
0:03
Horrorbalesete után most újra versenyautóba ült a Forma-3-as pilótanő (Blikk)
Monza ― Újra versenyautóba ült Sophia Flörsch (18), a tavaly novemberi Forma–3-as Makaói Nagydíjon horrorbalesetet szenvedett német pilótanő: a fiatal versenyző 105 nappal gerinctörése után tért vissza a volán mögé.
márc. 8
0:06
Nagyon besz*pnánk, ha Superman gonosz lenne - Itt az első szuperhősös horrorfilm új előzetese (Noizz)
A Galaxis Őrzői készítője megmutatja nekünk, hogy mi lenne, ha egy Supermanhez hasonló képességekkel rendelkező lény már gyerekként pusztításra használná az erejét, és már most félünk.
márc. 8
0:07
Haláláig szerette a feleségét Koós János (Blikk)
Minden, a családjáról szóló interjúban elmondta Koós János (†81), hogy ő a világ legszerencsésebb embere, mert Dékány Sarolta (70) a felesége.
márc. 8
0:07
Történelmi pillanat: két női űrhajós irányítása alá kerül a Nemzetközi Űrállomás (Blikk)
Houston ― Történelmi pillanat közeleg: női páros szereli meg kívülről a Nemzetközi Űrállomást (ISS).
márc. 8
0:07
További béremelésért is készek sztrájkolni a Hankook dolgozói (Blikk)
Vérszemet kaphatták a szerda reggeli sikeres figyelmeztető sztrájk után a Hankook gumiabroncsgyár dolgozói.
márc. 8
0:07
„Szégyen, ami történt” – Mindenki felháborodott a szerdai BL-nyolcaddőntők után (Blikk)
Döbbenetes végjátékot hoztak a Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntői.
márc. 8
0:10
Nem fogod elhinni mivel tölti a napjait a Harry Potter filmek egykori sztárja (Noizz)
Bonnie Wright, azaz Ginny Weasley ma már 28 éves. A mai napig színészkedéssel keresi a kenyért. Több musicalben és színdarabban mutatta már meg a tehetségét. Mindemellett pedig azon sztárok táborát erősíti, akik hírnevüket igyekeznek valami jótékony és hasznos dolog mellé adni.
márc. 8
0:11
Európai szervezetek és intézmények a nők megkülönböztetése elleni fellépést sürgették (Blikk)
A diszkrimináció, avagy akár a fizikai erőszak felé vezető, a nőket lealacsonyító szexista kijelentések a közbeszédben és az interneten való elharapózása elleni fellépésre szólítottak fel strasbourgi és brüsszeli székhelyű nemzetközi intézmények és szervezetek a március 8-án esedékes Nemzetközi  Nőnap alkalmából kiadott nyilatkozataikban csütörtökö
márc. 8
0:11
Közép-Európában elsőként Magyarországon indul blokklánc egyetemi továbbképzés (Blikk)
Közép-Európában elsőként Magyarországon, az Edutus Egyetemen indul blokklánc témájú szakirányú továbbképzés, mely az innovatív technológia logikájának megismertetését, széleskörű alkalmazhatóságát és az üzleti életben betöltött szerepének bemutatását célozza.
márc. 8
0:11
A lesérült Murkának köszönhetően ússza meg a feljelentést Rajczi (Blikk)
Sérült labdarúgója beszélte le az NB II-ben szereplő Vasast egy fegyelmi eljárás kezdeményezéséről.
márc. 8
0:14
Vajon ki lesz a befutó? Hollywood 30 alatti szépfiúi versengenek Batman szerepéért (Noizz)
Ben Affleck hivatalosan is visszavonult Batman szerepétől, ez azonban még nem jelenti azt, hogy örökre búcsúznunk kéne Gotham Sötét lovagjától. A legfrissebb hírek szerint a Warner Bros. már meg is kezdte a válogatást Hollywood fiatal szépfiúi között a következő Bruce Wayne szerepére és nagyon határozott elképzeléseik vannak. Íme a legesélyesebbek
márc. 8
0:15
„Tudtam, hogy fizikailag képes rá” – Megszólalt a Kilimandzsárót meghódító 11 éves magyar kislány apukája (Blikk)
Tizenegy éves kislány hódította meg a Kilimandzsárót: Happ Anna február 20-án mászta meg az 5895 méteres Uhuru-csúcsot az édesapjával, Gergővel.
márc. 8
0:15
Nekik már mázlijuk volt: Blikk-cipőben ünnepli az évfordulóját a dunakeszi házaspár (Blikk)
Jókor jött a Blikk Mázli nyereménye: házassági évfordulóra lesz ajándék belőle, a Dunakeszin élő Kotrebai család osztozik az utalványon.
márc. 8
0:15
A Real Madrid elnöke az öltözőben kérte számon játékosait a csúfos Bajnokok Ligája-zakó után (Blikk)
A királyi gárda zsinórban 4-szer szenvedtett el vereséget hazai pályán ehhez pedig egy nem mindennapi 1:8-as gólkülönbség is társul.
márc. 8
0:18
Nem lesz Boldog Halálnapot 3, ennyi volt a babamaszkos gyilkos ámokfutása? (Noizz)
Úgy látszik, hogy nem szerettük elegen a Boldog Halálnapot! második részét, hiába ötvözte jól a horrort és a vígjátékot, a folytatás sorsa komoly veszélybe került...
márc. 8
0:19
Tudósok új módszert fejlesztettek ki az E.coli-fertőzés megelőzésére (Blikk)
A középkori ólomüvegkészítés mintájára előállított bioaktív üveg segíthet az E. coli-fertőzés elleni küzdelemben – ezt állapította meg egy új kutatás, amelyet az Astoni Egyetem tudósai végeztek.
márc. 8
0:19
Szívszorító: megható módon emlékeznek a stroke-ot kapó kamionosra (Blikk)
Hosszúpályi – Hétfőn 11 órakor helyezik örök nyugalomra Sebestyén Andrást (†41), aki, mint megírtuk, a múlt héten kamionvezetés közben stroke-ot kapott.
márc. 8
0:19
„A célom, hogy aranyérmes legyek” – A mesterlövész Major Veronika Tokióban sem akar mellé lőni (Blikk)
Mesterlövész! Major Veronika (21) hosszú ideig a magyar sportlövészet meghatározó klasszisa lehet!
márc. 8
0:22
És megint Kína! Arcfelismeréssel szűrik az ittas vezetőket (Noizz)
Idén vezették be Kína, Csilin tartományában azt az arcfelismerő rendszert, amelynek segítségével kiszűrik az ittasan volán mögé ülő sofőröket.
márc. 8
0:23
Döbbenet: nyakon szúrtak támadói egy 14 éves, vétlen kamaszlányt (Blikk)
Tizenöten üldöztek, megrugdostak, majd egyikük nyakon szúrt egy 14 éves kislányt Angliában.
márc. 8
0:23
Elképesztő: több száz kisgyerek maradhat háziorvos nélkül, nincs utánpótlás (Blikk)
A házi gyermekorvosi praxisok megszűnésétől tart a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke, aki szerint az egész alapellátás legnagyobb problémája az elöregedés és az utánpótlás hiánya.
márc. 8
0:23
Ennyi volt: megválik edzőjétől az AS Roma (Blikk)
Az AS Roma a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megvált a csapat edzőjétől, Eusebio Di Francescotól.
márc. 8
0:26
Ő énekel majd Katy Perry esküvőjén (Noizz)
Alig, hogy eljegyezte Katy Perry-t a világ egyik legszexisebb színésze, Orlando Bloom, máris elkezdték szervezni az esküvőt, amely nem a visszafogott, szerény fajta lesz.
márc. 8
0:27
Ilyen nincs! Egy pincérnő bejegyzése juttatott rács mögé egy gyerekbántalmazó párt (Blikk)
Paducah – Felszolgálás közben vette észre egy pincérnő, hogy egy bántalmazott gyerek ül a vendéglő egyik asztalánál.
márc. 8
0:27
Sokkoló tragédia: meghalt egy kilencgyermekes apa Sóstófalván (Blikk)
Sóstófalva – Egy kilencgyerekes édesapát nyomott agyon egy traktor pótkocsijának billenő felülete.
márc. 8
0:27
Shane Tusup interjúja: Katinka kiöntötte a szívét, most itt vannak volt férjének válaszai (Blikk)
Hosszú Katinka egy nappal ezelőtt arról beszélt, milyen érzés volt elválni Tusuptól, hogy melyikük nyert vagy veszített az egészen. Most megszólalt az exférje.
márc. 8
0:30
Jennifer Aniston volt férje a kutyájával jár luxusétterembe (Noizz)
Nagyon úgy tűnik, hogy Justin Theroux egy nagyon új és nagyon rendhagyó időtöltésnek hódol mostanában. Luxuséttermekbe jár kutyusával, Kumával.
márc. 8
0:31
Durva! Lelőtte rendőr apját a fiú, amiért az elvette a videójátékát (Blikk)
Granger – Szerencsére az édesapa nem szenvedett életveszélyes sérülést.
márc. 8
0:31
12 tonnás járgányával Krisztina az utak királynője (Blikk)
Nem igaz, hogy a nők helye a konyhában, a fodrászatban vagy az íróasztal mögött van.
márc. 8
0:35
Ukrán válság: újabb tűzszünetet léptetnek életbe péntektől a Donyec-medencében (Blikk)
A nemzetközi nőnapon, azaz pénteken újabb tűzszünetet léptetnek életbe a Donyec-medencében – közölte csütörtökön Jevhen Marcsuk, a háromoldalú, Kijev, Moszkva és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló minszki összekötő csoport ukrán tagja.
márc. 8
0:35
„Haragudtam a katolikus szektára” – Használt pelenkákkal gyújtotta fel a templom kapuját egy kiszombori férfi (Blikk)
Felgyújtotta a Kiszombor templomának két oldalsó kapuját egy férfi, mert haragudott a helyi plébánosra.
márc. 8
0:36
A háztetőkön robbantották fel a piacot a német napelemek januárban (NRGreport)
A hazai napelemes beruházási tempó bár gyorsnak tűnik, valójában nem az. Csak januárban a teljes magyar megújuló energiás potenciálhoz mérhető volument telepítettek a németek a háztetőkre.
márc. 8
0:39
Durva! Börtönben töltötte a nászéjszakáját egy vőlegény (Blikk)
Boynton Beach – Egy napot csúszott a házasságkötés, mert a 27 éves vőlegény bántalmazott egy strandolót.
márc. 8
0:40
Felélesztik az egyszer már lefújt atomerőmű-projektet Bulgáriában (NRGreport)
A második bolgár atomerőmű építése 2020-2021-ben kezdődhet - áll abban a jelentésben, amelyet a bolgár kormány állított össze Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő hétfőn kezdődött kétnapos szófiai tárgyalásaihoz időzítve.
márc. 8
1:06
Szijjártó Péter a horvát energiaügyi miniszterrel tárgyalt (ProfitLine)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön fogadta Tomislav Coric horvát energiaügyi minisztert, akivel egyetértettek abban, hogy Közép-Európa energiaellátásának biztonsága továbbra is az egyik legfontosabb regionális kockázat marad, ezért megerősítették elköteleződésüket a magyar-horvát energiaügyi együttműködés elmélyítésére - kö
márc. 8
1:36
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Konzum Nyrt. és az Opus Global Nyrt. (ProfitLine)
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Konzum Nyrt. és Opus Global Nyrt. április 8-ra, hogy döntsenek a két társaság fúziójának részleteiről - közölte az Opus és a Konzum csütörtök este a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
márc. 8
2:06
Budapesten mutatkozik be a Badacsonyi Borvidék (ProfitLine)
A Badacsonyi Borvidék csaknem negyven pincészete, gasztronómiája és turisztikai szolgáltatói is bemutatkoznak a Badacsony New Yorkban elnevezésű borkóstolón szombaton a budapesti New York Palotában.
márc. 8
2:06
A természettől tanulta a titkát a kihalt kohócsarnokot felélesztő cég (NRGreport)
A Székesfehérvárt Szentgotthárddal összekötő 8-as főút meghatározó látképe az egykori inotai erőmű. Az ötvenes évek egyik legnagyobb magyar ipari beruházása volt a 2006-ban bezárt alumíniumkohó, amelynek létesítményei pár kilométeren át uralják a tájat.
márc. 8
3:06
Büntetni fogják az álhírterjesztést Oroszországban (ProfitLine)
A világhálón történő szándékos álhírterjesztést és az állami jelképek megcsúfolását weboldal-lekapcsolással, pénzbírsággal és szabadságvesztéssel büntető törvénytervezeteket szavazott meg csütörtökön az orosz parlament alsóháza.
márc. 8
3:06
Marsi Anikó, a nőnapi Bors főszerkesztője elárulta, megríkatják a hírek (BorsOnline)
Tettrekészen, tele ötletekkel érkezett csütörtökön szerkesztőségünkbe Marsi Anikó. A TV2 híradósa egy napra átvette az irányítást a Borsban, hogy a nőnapi szám az ő ízlésének megfelelően készülhessen el.
márc. 8
3:09
Kórházból a magánzárkába: teljesen felépült a túszejtő bankrabló (Blikk)
Teljesen felépült, sőt, már el is hagyhatta a tököli rabkórházat a túszejtő bankrabló, Sz. Károly (35) – tudta meg a Blikk.
márc. 8
3:15
Áldozata mobiljáról üzengetett Zsuzsanna gyilkosa (BorsOnline)
Túl sok krimit nézhetett az a férfi, aki egy Angliában élő magyar nőt ölt meg rejtélyes körülmények között. Tagad, és a gyilkosság módja sem ismert, de elítélhetik.
márc. 8
3:15
Szívszorító: a kisfia hallásáért küzd az olimpiai bajnok öttusázó, Vörös Zsuzsanna (Blikk)
Korábban szinte a mindene volt az öttusa, ám most már a kisfia jelenti a legtöbbet Vörös Zsuzsanna (41) számára.
márc. 8
3:30
Koós özvegyének megrázó vallomása: János összeesett, de nem engedtek hozzá (BorsOnline)
Dékány Sarolta és Koós János 48 évig éltek boldog házasságban, az élet azonban búcsú nélkül szakította el őket egymástól. Az özvegy a Borsnak adott először interjút, megtörten mesélt párja haláláról.
márc. 8
3:36
Dorogon épít járműipari alkatrészgyártó üzemet a francia GMD-csoport (ProfitLine)
Járműipari alkatrészgyártó üzemet épít a francia GMD-csoport Dorogon 14,5 milliárd forint beruházással, amelyhez a kormány 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott - közölte a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Keresés