Az elkövetkező egy év legfontosabb feladatának azt tekintik az országos nyugdíjas parlament résztvevői, hogy kiharcolják egy rendszeres egyeztető fórum létrehozását a kormánnyal.
Hogyan indíts vállalkozást, hogyan legyél sikeres startupper? Három sikeres vállalkozó is úgy véli, hogy tanulni érdemes. Lehet ugyan menet közben is elsajátítani dolgokat, de az oktatás sok mindent megkönnyít. Az ötletnél fontosabb lehet a megvalósítás, és szinte mindennél fontosabb az angol, a csoportmunka meg a Google kereső.
A tengerentúli piacnyitás után az amerikai tőzsdék is lejjebb kerültek, a piaci szereplők a globális gazdaság lassulása mellett az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa miatt aggódnak. Alig mozdulnak az indexek 2019.02.08 21:25Nem sokkal...
Az ENSZ venezuelai ügynökségei tavaly november óta fokozták a leginkább rászorulók segélyezését, de nem kapták meg a szükséges összegeket - közölte pénteken a világszervezet egyik genfi szóvivője. A segélyezési tervek végrehajtása...
Az Állami Számvevőszék gigabírságára részletfizetést kérnek, miközben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához és a luxembourgi Európai Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
Megérkeztek az első nemzetközi segélyek a venezuelai határra, de Maduro elnök nem engedi, hogy bejussanak a latin-amerikai országba. Szerinte nincs semmilyen válság Venezuelában. Egy amerikai admirális szerint viszont már nem csak a civilek, hanem a venezuelai katonák is éheznek.
A tuberkulózis kórokozója egyre ellenállóbbá válik a gyógyszerekkel szemben, a fejlődő országokban végzett tesztek pedig gyakran nem ismerik fel ezeket a rezisztenciákat, ami miatt a betegek esetenként nem megfelelő kezelést kapnak.
A mielóma multiplex alapvetően az idősebb, de aktív korosztályt érinti, ám sokszor fiatal, munkaképes nők és férfiak is megbetegednek. A kórkép a mai tudásunk szerint nem gyógyítható, de az utóbbi években megjelent számos új gyógyszer hatására lényegesen javult a túlélés és a betegek várható életminősége is.
Több helikoptertípust is képes szimulálni az az ultramodern szimulátor, amelyet egy meg nem nevezett francia cég szállított az Európai Védelmi Alap közreműködésével.
Jeff Bezos, az Amazon internetes kereskedelemmel foglalkozó vállalat milliárdos elnök-tulajdonosa zsarolással vádolta pénteken a National Enquirer című bulvárlap kiadóját. A kiadó közölte, hogy vizsgálatot indít az ügyben.
Jelentős források jutnak a debreceni műszaki képzés továbbfejlesztésére - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter pénteken a Debreceni Egyetemen, az intézmény és a Continental Powertrain Hungary Kft. stratégiai együttműködési...
A tervezett időpontban tartják meg a Red Bull Air Race-t, a verseny magyarországi helyszínét viszont - miután kiderült, hogy Budapest belvárosában nem lehet a futam - még csak most keresik. Erről Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt elnök-vezérigazgatója beszélt Híradónknak. Keszthely alpolgármestere szívesen látná a világbajnokságot a településé
"Olyan turisztikai vonzerőt gyakorolhat a régióra, aminek utána már komoly számokba' és millió vagy milliárd forintos bevételekbe is meglehet az eredménye."
A rakomány megfelelő és biztonságos rögzítéséért a sofőr a felelős, bárminemű elszabadult szállítmány okozhat hatalmas problémát, a Budakalászi Önkormányzati Rendészet szerint viszont poén elhagyni egy bútort.
Február 7-10 között rendezik meg a Hungexpon a 26. FeHoVát, a vadászok, horgászok és természetjárók találkozóját. A HelloVidék a helyszínről számolt be az eseményről. A találkozóra 17 országból 300 kiállító érkezik...
A hírek szerint „szinte teljesen egyhangúlag” szavazták meg a tagállamok uniós nagykövetei a brüsszeli találkozó előtt tető alá hozott német–francia egyezséget.
Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, a lassuló világgazdaság és vállalati gyorsjelentések szerepelnek a magyarázatok listáján, miért esnek a tőzsdék harmadik napja. Trump ráadásul megerősítette, hogy egyelőre nem akar kínai kollégájával találkozni.
Az összes kutatóintézetet elvenné a Tudományos Akadémiától az innovációs és technológiai miniszter. Legalábbis az derül ki egy, az Index birtokába került dokumentumból. „A köztestület semmilyen befolyással nem lehet a rendszer működésére” – idézi a portál az iratot. Palkovics László és a tudós testület között tavaly éleződött ki az ellentét, amikor
Két hét múlva mutatkozik be hivatalosan is a nyilvánosságnak Márki-Zay Péter mozgalma, a Mindenki Magyarországa – jelentette be a Népszavának a hódmezővásárhelyi polgármester.
A legújabb globális felmérés szerint a globális üzleti és intézményi befektetői közösség továbbra is a kereskedelmi háborúkat tartja a legnagyobb világgazdasági kockázatnak, és egyre többen számolnak a világgazdasági növekedés esetleges meredek ívű lassulásával is.
Leonardo da Vincinek tulajdonítja egy olasz művészettörténész a londoni Viktória és Albert Múzeumban lévő The Virgin with the Laughing Child című, Szűz Máriát a nevető gyermekével ábrázoló szobrot, amelyet eddig a 15. századi mester, Antinio Rossellino alkotásának tartottak.
Már 57 halottja van Szudánban a hetek óta tartó tüntetéseknek - áll a szudáni orvosok egyesülete által kiadott pénteki közleményben, amely szerint a sebesültek közül sokak állapota súlyos.
Élen jár a források elnyerésében a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén Siófokon. A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatta a tanácsülést, hogy a balatoni ivóvízhálózat átlagéletkora 38 év, több szakaszán jóval meghaladja a műszaki élettartamát. A haváriahelyzetek megelőzés
Továbbra is élen jár a források elnyerésében a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet, a 2014-2020-as fejlesztési ciklus január 8-ig összesített adatai szerint a megítélt támogatás egy lakosra vetítve mintegy másfélszerese az országos átlagértéknek...
A BMW már jó néhány éve árulja – mégpedig világszerte nagy sikerrel – konnektorról is tölthető hibrid modelljeit a iPerformance sorozat keretében, azonban eddig egyetlen ilyen, hazánkban zöld rendszám viselésére is jogosult kombit sem kínáltak a bajorok. Bár az előző BMW X5 40e hibridre mondhatjuk, hogy majdnem kombi, de valójában nem az, hanem egy
Továbbra is élen jár a források elnyerésében a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet, a 2014-2020-as fejlesztési ciklus január 8-ig összesített adatai szerint a megítélt támogatás egy lakosra vetítve mintegy másfélszerese az országos átlagértéknek - ismertette Molnár Gábor, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezetének vezetője a tanács pénteki ülésé