A Hősök terén és a mellette húzódó Olof Palme sétányon óriás kivetítőkön is követhetik az ünnepi Európa-bajnokság mérkőzéseit a szurkolók. A Szurkolói Zóna érdekes programokat kínál a 2020-as torna idején.
Az amerikai elnök helyett Mike Pompeo külügyminiszter tájékoztatta az amerikai kongresszust a Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró törökországi meggyilkolásával kapcsolatos vizsgálatokról - jelentette be péntek este a külügyminisztérium egyik szóvivője, aki azonban részleteket nem hozott nyilvánosságra a külügyminiszter tájékoztatójából.
Skandináviában belátták, mit kell tenni ahhoz, hogy végre tényleg elkezdjük csökkenteni a globális felmelegedésért felelős széndioxid-kibocsátást: első blikkre bármilyen veszélyesnek is tűnik, de amíg széles körben el nem terjednek a megújuló energiák, addig leépítés helyett felépíteni kell az atomerőműveket, mert sokkal kisebb az emissziójuk, mint
„Az olvasó önazonossága folyamatosan veszélyeztetve van. Már amennyiben hagyja, hogy áthassa minden porcikáját felforgató és delejező ember- és világleírása” – mondja Nádas Péter műveiről monográfusa, Bazsányi Sándor irodalomtörténész, akit az ősszel megjelent, átfogó, igencsak vaskos könyve kapcsán kérdeztünk.
Mintegy másfélmillió ember árvízi biztonsága javul a Tisza folyó és hazai vízgyűjtője, valamint az árapasztó tározórendszer üzemirányításának fejlesztésével - emelte ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az angolt eltörölné, helyette törököt, oroszt és lengyelt tanítana egy német szociáldemokrata politikus. Szerinte ez még a német diákoknak is jobb lenne.
Egyre szaporodnak a hírek, amelyek megállóban hagyott, buszról vagy vonatról leparancsolt utasokról szólnak. Ennyire frusztráltak volnának a sofőrök és a kalauzok? Vagy az egész ország? Mi mindannyian? És miért?
Több száz orosz és kínai hírszerző ügynök tevékenykedik Brüsszelben - figyelmeztet egy friss jelentésében az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) belbiztonsági részlege. Erről a Die Welt című német napilap számolt be meg nem nevezett uniós diplomatákra hivatkozva.
Az előzőhöz hasonló eredményt, három mandátumot érhet el az idei európai parlamenti választáson az MSZP és a Párbeszéd - mondta Farkas Örs politikai elemző szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Egyértelmű, hogy összefogással legyőzhetőek a kormánypártok – jelentette ki lapunknak Kész Zoltán, aki az előző parlamenti ciklusban ennek bizonyítékát is adta, hiszen időközi parlamenti választáson ellenzéki összefogással nyert a Fidesz-KDNP-s jelölttel szemben. Ennek érdekében tavaly novemberben létrehozták a Most Egyesületet, csütörtökön pedig k
Ha a felmérések adatait, vagy épp Orbán Viktor vasárnap esedékes évértékelőjének felvezetését nézzük, látszólag minden rendben (lesz) a magyar családtámogatási rendszerrel. Csak az a fránya valóság ne lenne...
A megtakarítással rendelkezők nagy része már gyerekkorában elkezdett gazdálkodni a pénzzel - ez derül ki a K&H megkérdezéséből, ahol prémium befektetők mondhatták el gyerekkori pénzügyi tapasztalataikat. Ami egyértelműen látszik...
Ha legyőzi az FTC-Rail Cargo idegenben a Krim Ljubljanát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában, akkor szinte már bejutott a negyeddöntőbe a sorozatban.
A vadon termő kávéfajták több mint 60 százalékát fenyegeti a kipusztulás az erdőirtás, a klímaváltozás és a rovarkártevők egyre súlyosbodó problémája miatt – figyelmeztettek a kutatók.
Most is az összefogás lenne a szavazatmaximalizálás legjobb eszköze, az erdélyi magyarok pedig a Kárpát-medencei magyar képviseletet és a migrációellenes erőket erősíthetnék az EP-ben – jelentette ki Tőkés László.
Juan Guaidó - aki önmagát Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki - szükség esetén kész lenne engedélyezni egy esetleges amerikai katonai beavatkozást, hogy rábírják Nicolás Maduro hivatalban lévő államfőt a hatalom átadására - jelentette pénteken az AFP.
Drámai a helyzet a több mint negyvenezer ember lakta rukbáni menekülttáborban a polgárháború sújtotta Szíria délnyugati részén az ENSZ szerint. A világszervezet élelmezési programjának (WFP) Szíriáért felelős szóvivője azt mondta, a rukbáni az egyik legsúlyosabb humanitárius szükséghelyzet, amelyet eddig látott.
A betegek nagyobb biztonsága érdekében a gyógyszerhamisítás visszaszorítását szolgáló új szabályok lépnek életbe szombaton - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Jövő szerdán, elsőként a XIX. kerületben megkezdődik az idei lakossági lomtalanítás Budapesten - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. Jövő szerdán, elsőként a XIX. kerületben megkezdődik az idei...
Romlott a levegő minősége az északkeleti országrészben a magas szállópor-koncentráció miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton az MTI-vel.
A Bugattinál mindent is lehet kérni, az autók személyre szabásában szó szerint csak a képzelet szabhat határt. Az első elkészült Sport annyira kék lett, hogy könnyen kiégetheti a retinádat.