2019. február 13. szerda

febr. 13
13:54
Csúcson a nyugdíjpénztárak, de a tagok mégsem lehetnek boldogok (Menedzsment Fórum)
Csúcsot döntöttek a pénztártagok, jelentette be a Pénztárszövetség, miután a szervezethez tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál az egyéni befizetések összege kiugró volt. A hozamok miatt viszont fájhat a tagok feje.
febr. 13
13:54
Elismerte a minisztérium: az EU helyett a magyar adófizetők állták az Elios-projekteket (Portfolio)
Az összes uniós pénzt sikerült lehívnia Magyarországnak az előző ciklus KEOP-keretéből azokra a projektekre, ahol nem volt vita a kormány és az Európai Bizottság között - válaszolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium a hvg.hu...
febr. 13
13:54
Kijelzők tengerében – a Honda megmutatta új elektromos kisautójának utasterét (Auto Pult)
Az már hivatalos, hogy a Honda stílusos kis elektromos autójának prototípusa bemutatkozik majd a Genfi Autószalonon, és a korábbi skicc után ezúttal az újdonság utasterébe nyerhetünk betekintést. Ezzel együtt örömmel állapíthatjuk meg, hogy bár sokat finomodott az Urban EV tanulmány óta, azért így is kifejezetten modern lesz, és sok stíluselem kösz
febr. 13
13:54
Kiderült, mi inspirálta a Micimackó íróját - Szívfacsaró, igaz történet ihlette meg (Femcafe)
A háborús mészárlás közepette született meg a gyermekirodalom sztárja.
febr. 13
13:54
Marácz László: Másik bolygón van Magyarország? (Tiszta Jövő)
Tudományos alapokon szkeptikus vagyok a Sargentini-jelentés igazságtartalmával kapcsolatban.
febr. 13
14:00
Nagy bejelentést tett Jennifer Lopez (Joy)
Jennifer Lopez bejelentette azt, amire minden rajongó régóta várt.
febr. 13
14:06
Rekord a nyugdíjpénztáraknál - de mi nem ilyen csúcsra számítottunk (Privátbankár)
Csúcsot döntöttek a pénztártagok, jelentette be a Pénztárszövetség, miután a szervezethez tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál az egyéni befizetések összege kiugró volt. A hozamok miatt viszont fájhat a tagok feje.
febr. 13
14:06
Egyetemisták, nagyon fontos péntek jön (Infostart)
Péntek a félév első Diákhitel-igénylési határideje - hangsúlyozta az InfoRádiónak a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.
febr. 13
14:06
Stabil növekedés az Assist-Trendnél (ProfitLine)
Megközelítette a nyolcmilliárd forintot az Assist-Trend csoport bevétele 2018-ban. Magyarország meghatározó higiéniai szolgáltatója az idén bevételei növekedésével számol miközben újabb rekordévet vár a vendéglátásban. A szektor problémáját ugyanakkor az Assist-Trend szerint a képzett munkaerő hiánya jelenti, ami határt szab a gyors bővülésnek.
febr. 13
14:06
Ezek a trendek forgatják fel az ingatlanosok világát 2019-ben (Portfolio)
A korábbi évek trendjei alapján elkerülhetetlen, hogy 2019-ben még jobban összefonódjon az ingatlanpiac és a technológia, azaz tovább folytatódjon a proptech dinamikus bővülése. Miközben a fejlett országok egyre hatékonyabban adaptálják...
febr. 13
14:06
Szalonkörnyezetben vehetünk használt BMW-t a Wallisnál (Autónavigátor)
Megnyílt hazánk és a régió első prémium szolgáltatásokat adó BMW használtautó kereskedése. Válogatott, ellenőrzött és követhető előéletű, rendkívül alacsony futásteljesítményű autók között válogathat az ügyfél.
febr. 13
14:06
Modern életérzésre építő nyaraló csomagok lehetnek az idei év turisztikai újdonságai (Glamour)
Imádni fogod
febr. 13
14:12
Kiakadt az EKB a románokra (Portfolio)
Az Európai Központi Bank (EKB) egy levélben bírálta a román kormányt, hogy nem egyeztetett a romániai bankok követeléseire kivetett úgynevezett kapzsisági adóról. A levelet a Hotnews.ro hírportál tette közzé. A február 5-én keltezett...
febr. 13
14:12
Te is kaptál ilyen levelet a NAV-tól? Ne válaszolj, rengeteg pénzre húzhatnak le! (Pénzcentrum)
Illetéktelenek küldenek a NAV nevében hamis értesítéseket abban a reményben, hogy bizalmas ügyféladatokat szerezzenek meg. Mutatjuk a részleteket. Nem tudnak leállni a csalók: egy a Pénzcentrumhoz ma hajnalban érkezett elektronikus...
febr. 13
14:12
Orbán és Trump kapcsolatáról ír a nemzetközi sajtó (ATV)
A visegrádi csoport Donald Trump szövetségese Európában címmel közölt cikket szerdán a Le Monde.
febr. 13
14:12
Mindszenty bíboros vállalta a nyílt harcot a kommunista hatalommal (HírTV)
Latorcai János: a kommunisták helyrehozhatatlan károkat okoztak az egyházaknak.
febr. 13
14:12
Újabb sztrájk az autóiparban: most Miskolcon áll le a termelés (SzMo)
Addig folytatják, ameddig nem teljesítik követeléseiket – ígérik a szakszervezeti vezetők.
febr. 13
14:18
Távozik Szegedről a válogatott sztárja (Infostart)
Szegedről a Tatabányához igazol a nyáron Balogh Zsolt válogatott kézilabdázó.
febr. 13
14:18
10 európai nagyváros, ami csak két óra innen – köztük van a kedvenced? (Femcafe)
Mind tökéletes úti cél.
febr. 13
14:18
Nagy előrelépés történt Mindszenty József boldoggá avatási perében (Tiszta Jövő)
Ferenc pápa elismerte Mindszenty József hősies erényeit egy szerdán közzétett rendeletben.
febr. 13
14:21
Juve: újabb világklasszist csábítanak (Sport365)
Hihetetlen összegről szólnak a hírek.
febr. 13
14:24
Bemutatta, milyen autóval száguld idén a címvédő F1-csapat (Infostart)
Megtartotta hivatalos autóbemutatóját a Forma-1-es világbajnoki címvédő Mercedes istálló, amelynek W10 kódjelzésű idei modellje a korábbi években megszokott ezüst színű fényezést kapta - a közösségi médiaoldalakon nyilvánosságra hozott fényképek szerint.
febr. 13
14:24
Aláírták: jöhet az új, EU-s nyugdíjtermék (Portfolio)
Az Európai Unió Tanácsának munkáját segítő, a tagállamok unió mellé rendelt nagyköveteiből álló Állandó Képviselők Tanácsa jóváhagyta az Európai Parlamenttel létrejött páneurópai nyugdíjtermékről (PEPP) szóló megállapodást...
febr. 13
14:24
Pénztárszövetség: Soha nem látott szintre emelkedett az egyéni befizetések összege (ATV)
Az elmúlt évben az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (Pénztárszövetség) együttműködő pénztáraknál soha nem látott szintre emelkedett az egyéni befizetések összege, az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjai 2018-ban összesen több mint 70 milliárd forintot fizettek be, ami 12 százalékos emelkedés éves szinten, az egészségpénztárakba pedig közel 30
febr. 13
14:24
Csütörtöktől melegedés kezdődik (Háziállat)
Szerdán észak, északnyugat felől még hideg levegő áramlik fölénk, majd a hét második felében fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés. A hőmérséklet egyre több helyen 10 fok fölé emelkedik.
febr. 13
14:24
Ez lesz 2019 új desszertőrülete - Igazi kalóriabomba, mégis elcsábít! (Femcafe)
Dekoratív és elképesztően finom.
febr. 13
14:30
Az áldozatok többsége olyan ártatlan, aki képtelen védekezni (HírTV)
Hende Csaba: a modern kor háborúinak célpontjai ismét a civilek lettek
febr. 13
14:30
Szanyi Tibor: Az Orbán-kormány provokatív módon gyengíti az EU működését (Igényesférfi.hu)
Fokozott veszélyt jelent az EU-ellenes nacionalizmus és populizmus térnyerése Európában.
febr. 13
14:32
MSZP–Jobbik-koalíció? – Kunhalmi Ágnes évtizedekig kormányozna a „demokratikus oldallal” (Igényesférfi.hu)
Nagyívű publicisztikát kerekített a Népszava hasábjaira Kunhalmi Ágnes. Az MSZP-s képviselőnő történelmi jelentőségű EP-választást vizionál, illetve a homályos értelmű „demokratikus oldallal” szövetségben kormányozná az országot több évtizeden keresztül.
febr. 13
14:36
Fukusimai atomkatasztrófa: 8 év után bementek a megolvadt fűtőanyaghoz (Infostart)
A nyolc évvel ezelőtti fukusimai atomkatasztrófa óta most először próbálnak hozzáférni az egyik megrongálódott atomreaktor aljában felgyülemlett megolvadt fűtőanyaghoz.
febr. 13
14:36
Gyengén fejlődnek az őszi kalászosok (ProfitLine)
A száraz ősz miatt gyengén fejlődnek az őszi kalászosok, emiatt az idei termés várhatóan elmarad a tavalyitól. Ez emelheti az árakat, és betárolásra ösztönözheti a termelőket.
febr. 13
14:36
Zöld tehetségeket díjaznak a gálán (Femcafe)
5. alkalommal rendezik meg a Style Awardot.
febr. 13
14:42
Elege lett a Fordnak: elviszik a gyártást Nagy-Britanniából (Portfolio)
A Ford közölte Theresa May brit miniszterelnökkel, hogy megkezdték azt az előkészítő munkát, amelynek eredményeként elviszik a gyártást Nagy-Britanniából. A Brexit, illetve az azzal kapcsolatos bizonytalanság nagyon nehéz helyzetbe hozta...
febr. 13
14:42
Emelkedik az üzemanyagok ára, mutatjuk, mennyivel (ATV)
A Mol bruttó 2-2 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát pénteken - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
febr. 13
14:42
Így készül a szén és atomenergia utáni időre Németország (NRGreport)
Legalább két cseppfolyósított földgáz (lng) szállításokat fogadó terminált tervez építeni Németország Peter Altmaier gazdasági miniszter bejelentése szerint - adta hírül az MTI a Reutersre hivatkozva.
febr. 13
14:48
Árat emel a Mol - ez már a második a héten (Menedzsment Fórum)
A mai drágulást pénteken újabb követi.
febr. 13
14:48
Megint változik az üzemanyagok ára (Infostart)
Pénteken már új tarifa szerint tankolnak az autósok.
febr. 13
14:48
„Hülye nyugdíjasok” – kínos hangfelvétel szivárgott ki a Jobbikból (ATV)
Far-hát kommandónak nevezi a Jobbik médiaalapítványának kuratóriumi elnöke a párt időskorú szimpatizánsait egy a Magyar Nemzethez került hangfelvételen.
febr. 13
14:48
Ha még egy újságíró kellemetlenkedik Novák Katalinnal, tényleg körmös lesz a vége (444.hu)
Az államtitkár rosszul viseli, ha a gyermekszegénységről, a családi pótlékról vagy a bérlakásprogramról kérdezik, és ennek nem is fél hangot adni.
febr. 13
14:48
Evett már gyógynövényes sertéshúst? (Könyves Magazin)
A Nagykun-Hús innovatív termékkel rukkolt elő, jön a gyógynövényszármazékokat tartalmazó hús.
febr. 13
14:54
Párbeszédet kezd a kormánnyal a Lízingszövetség az autóvásárlási támogatásról (Infostart)
Megmozgatja a lízingpiacot a kormányfő hétvégén bejelentett családvédelmi akciótervének járművásárlási támogatásról szóló pontja – mondta az InfoRádió kérdésére a Lízingszövetség elnökségi tagja.
febr. 13
14:54
Elege lett a Fordnak: elvihetik a gyártást Nagy-Britanniából (Portfolio)
A Ford állítólag közölte Theresa May brit miniszterelnökkel, hogy megkezdték azt az előkészítő munkát, amelynek eredményeként elvihetik a gyártást Nagy-Britanniából. A Brexit, illetve az azzal kapcsolatos bizonytalanság nagyon nehéz...
febr. 13
14:54
FTC: világklasszisokat igazoltak a zöld-fehérek (Sport365)
Komoly terveket szövögetnek a Fradinál.
febr. 13
14:54
Elkezdődik a Budai Palotanegyed rendbetétele (Igényesférfi.hu)
A program célja, hogy „a világ legszebb fővárosának legszebb városrészét visszaadja a magyar embereknek".
febr. 13
14:56
Pénteken tovább drágul a benzin és a gázolaj (Portfolio)
A Mol bruttó 2-2 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát pénteken. Az emeléssel a benzin átlagára 349 forintra, a gázolajé 387 forintra emelkedik literenként. Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán változott...
febr. 13
14:56
Vb-ezüstérmes játékossal erősítene a Tottenham (Sport365)
A Bajnokok Ligájában hívta fel magára a figyelmet.
febr. 13
15:00
Genfben mutatja be első Európába érkező hibridjeit a Subaru (Auto Pult)
A Subaru nem kap túl nagy nyilvánosságot manapság, ami persze annak is köszönhető, hogy a japán gyártó az utóbbi időkben adós maradt a komolyabb fejlesztésekkel. Az idei Genfi Autószalonra azonban végre elhozzák első hibrid hajtásláncukat, amely az e-Boxer nevet viseli majd – és ennek megfelelően természetesen a márkától megszokott boxermotorral op
febr. 13
15:00
Légszennyezettség: lesújtó jelentés érkezett (NRGreport)
Több európai ország, így Magyarország sem felel meg a levegőminőségre vonatkozó nemzetközi és európai szabványok követelményeinek. Ráadásul számos kormány nem tett hatékony lépéseket a levegőminőség javítása, és ezáltal polgárai egészségének védelme érdekében. Többek között ezt a két megállapítást eredményezte a 14 európai számvevőszék - köztük az
febr. 13
15:00
Egy gépkocsivezető emlékére (Agrofórum)
Béketűrő, jó természetű ember volt, akinek – ahogy mondani szokták – fát lehetett vágni a hátán, amíg el nem szakadt a cérna… Akkor is inkább magába fojtotta az indulatait, csak nagyokat sóhajtott és rágyújtott.
febr. 13
15:06
Nagy bejelentés az olimpiai bajnok Liu fivérekről (Infostart)
Új klubban folytatják a versenyzést.

Keresés