Az idehaza alapvetően az áruhitelezéséről ismert francia leánybank az UCB Ingatlanhitel Zrt.-t olvasztja magába március 31-jével, de legkésőbb július 31-jével.
Rövidesen rendeződhet a több mint 4 millió embert érintő osztatlan közös tulajdonú birtokok helyzete, mivel hamarosan a parlament elé kerülhet az erről szóló törvényjavaslat - közölte az agrárminiszter Hévízen.
Bezárják azt az arizonai ápolási otthont, amelynek egyik vegetatív állapotú nőbetegét megerőszakolták, s ez csak akkor derült ki, miután gyermeke született.
A magyar lakossági ügyfelek jövedelemarányos pénzforgalmi költsége a tranzakciós illetéket kiszűrve is kiemelkedően magas európai összehasonlításban, ami nagymértékben hátráltatja az elektronikus fizetési módok magyarországi elterjedését...
Gyűlés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton és vasárnap több budapesti útszakaszon. Vasárnap reggeltől a Lánchidat is lezárják - közölte a rendőrség.
Jövő héten jelenik meg az év első inflációs adata, ami különös jelentőségű lehet abból a tekintetből, hogy a fokozódó árnyomás valódi erejéről pontosabb képet alkothassunk. A jegybank számára is fontos lehet a mutató, hiszen...
Még Kövér Lászlónál is súlyosabb pénzbüntetéssel sújtaná Gulyás Gergely a parlamentben akciózó ellenzéki képviselőket, szerinte nem elég az egyhavi pénzük elvonása - ezt az ATV kérdésére mondta a kancelláriaminiszter a kormányinfón. A Pompeo-látogatás kapcsán hangsúlyozta: két szuverén állam vezetője, miniszterelnöke, külügyminisztere találkozik eg
A demokraták Green New Deal című új klíma- és társadalommentő csomagja első látásra túl szép ahhoz, hogy igaz legyen: egy évtizeden belül teljesen bezöldítené az USA energiaszektorát. A republikánusok szerint az egész egy vicc, ám ha közelebbről megnézzük a programpontokat, kiderül, hogy a koncepció nem egy valóságtól elrugaszkodott, utópikus elkép
A számtalan aktuális, sürgető probléma mellett, mintha kevesebb figyelmet kapna a termelők körében az, hogy mintegy öt éven belül szinte teljességgel ki akarják vonni a hatóanyagoknak azt a három nagy csoportját, amelyekről túlzás nélkül állítható, a növényvédelem épül. Dr. Tarcali Gáborral, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara elnöké
Két modell, amelyhez foghatót eddig nem igazán láttunk. A Cupra a Seat berkeiből némileg kilépve különálló márkaként folytatja útját, amihez elsőként az Atecát paprikázták fel – ezzel kvázi új kategóriát alapítva, ugyanis eddig még prémiumon innen nem volt dolgunk igazi sport SUV-val. A Škoda valami hasonlót csinált, amivel mindenkit meglepett: az
Gulyás Gergely pénteken bejelentette, hogy kivásárolják a Corvinus Egyetemet a ppp-szerződéséből, valamint azt is, megnövelik a látványsportágak működési támogatását.
Az embereknél alkalmazott elhízás elleni gyógyszerrel csökkentették az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) nőstényeinek "vérszomját" amerikai kutatók, akik szerint a módszer hatékony eszköz lehet a rovarok által terjesztett betegségek, például a zikaláz elleni harcban.
Az államháztartás egyenlege januárban 244,5 milliárd forint többlettel zárt - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken az M1 aktuális csatornán.
Rekordhosszú évértékelőt tartott Donald Trump az amerikai Kongresszusban, amely megosztottabb volt, mint valaha. Az amerikai elnököt ováció fogadta a republikánusok részéről, a demokraták is felálltak, de nem tapsolták meg őt.
Tavaly 8 milliárd 556 millió forint jogdíjat osztott fel az Artisjus a dalok, zeneművek alkotói, illetve jogutódjaik között. A jogdíjak fele jutott magyar szerzőkhöz.
Egyperces tapssal kezdődnek a mérkőzések a hétvégén a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában és másodosztályában a repülőgép-balesetben elhunyt Emiliano Salára emlékezve.
Átlagosan negyedével nőtt a betöltetlen álláshelyek száma Ausztriában 2018-ban az előző évihez képest az osztrák statisztikai hivatal pénteken közzétett jelentése szerint. Ausztriában 2018-ban átlagosan 120 800 betöltetlen állást...
A Virginia-dohányfajta esetében 10, míg a Burley-nél 8 százalékos alapáremelést ajánl az idei évre a vele szerződött ötszáz dohánytermelőnek az ULT (Universal Leaf Tobacco) Magyarország Kft. - hangzott el az amerikai tulajdonú dohánytermeltető cégnek a gazdálkodók számára szervezett szakmai fórumán pénteken Nyíregyházán.
Az elmúlt két hónapban a befektetési célú vásárlók aránya átlépte az 50%-ot a budapesti ingatlanpiacon. A fővárosban a befektetési céllal vásárlók általában az 50-60 négyzetméter közötti lakásokat keresik, amelyek ára 36-40...