Nem kritizálást, hanem inkább együttműködést várna a kormányzat az Akadémiától az MTA kutatóhálózatának az átalakítása ügyében, cserébe garanciákat adna. Az új modell 2020. január elsejétől kezd működni a mostani tervek szerint. Amihez a kormány ragaszkodik: az MTA-n kívüli kutatóhálózat. Palkovics László kész részt venni az MTA májusi közgyűlésén,
Szabad és zöld, élő és élhető Budapestet ígért szombati kampányindító rendezvényén Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje, olyan várost, ahol jobb minőségben és tovább élhetnek a lakosok.
Közel 5 millió baba pihenőszéket hív vissza a Fisher-Price, mivel kiderült, hogy nem biztonságosak. A Sleeper típusú terméket 2009-ben mutatták be, és azóta legalább harminc csecsemő halt meg a használata közben - számolt be...
A tanulság számunkra, hogy akkor sem szabad kiengednünk, amikor nagyon vezettünk. Meg kell adnunk a kegyelemdöfést az ellenfelünknek. Nehéz visszavágóra számítok – vonta le a tanulságot Danyi Gábor.
Távozott posztjáról a szudáni hírszerzés (NIIS) nagy hatalmú főnöke, Szalah Gos, aki az elmúlt hónapok tüntetéseinek leverését célzó műveleteket irányította - jelentette be szombaton a hatalmat Omar al-Besír elnök elmozdítása után átvevő katonai tanács.
Minap írtam néhai Sally Gézáról, a füttyös zeneszerzőről, aki úgy komponált, hogy füttyel előadott dallamait egy hangjegyeket ismerő személy papírra vetette. (Szép Szó)
Kovács Margit keramikusért nemcsak Kádár János és Aczél György rajongott: volt, hogy egymillióan keresték fel a múzeumát. Szentendrén most újrarendezték az életmű-kiállítását. (Kultúra)
Ujhelyi István tájékoztatást követel a kormánytól, miért engedi, hogy tízezrével jöjjenek az országba a szerinte magyarul nem beszélő ukrán állampolgárok, akik úgymond letörik a hazai béreket.
Hamarosan itt van a legnagyobb tavaszi ünnep, ezért lassan érdemes elkezdened dekorálni a lakást, hogy később már csak a sütéssel kelljen bíbelődnöd,...
Az alvási apnoe egyaránt kialakulhat fiatal- vagy időskorban, illetve férfiaknál és nőknél, sőt még a gyerekeknél is. Ismertek azonban bizonyos tényezők, melyek fokozzák a betegség kialakulásának kockázatát.
Hetedik alkalommal került megrendezésre a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület közös szakmai konferenciája, a Járműipar 2019, amelynek keretében a hazai járműipar helyzetével, kihívásaival és azok megoldásaival kapcsolatban...
1940 tavaszán a szovjet államvédelmi szervek kivégezték a II. világháború kezdetén, Lengyelország elfoglalásakor foglyul ejtett lengyeleket, főként tiszteket, földbirtokosokat, tisztviselőket, tanárokat és papokat - a lengyel értelmiség képviselőit. Az áldozatok számát 22 és 23 ezer közé teszik.
Üvegberakásos szobrocska díszíti az új Bentley Flying Spur orrát, a Maybach és Rolls-Royce Ghost méretű modell hamarosan bemutatkozik, mutatjuk róla az első részleteket.
Februárban az import euróban számított értéke 7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a bővüléshez hozzájárult a beruházások és a fogyasztások dinamikus növekedése.
Vannak négykerekűek, amik nem szorulnak magyarázatra, és az ilyen esetekben van igazán nehéz dolga az autós újságírónak: beszélhetünk puszta adatokról, írhatunk a praktikumról vagy árakról, de mindez egyszerűen háttérbe szorul, amikor megpillantjuk, beleülünk és megtapasztaljuk az adott modellt. A BMW M850i xDrive kétségkívül ezen típusok közé tart
Párizsban két békés felvonuláson, a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban viszont összetűzéseket provokálva vonultak ismét utcára szombaton a kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők néhány nappal azelőtt, hogy Emmanuel Macron államfő bejelenti a társadalmi elégedetlenség mederbe terelésére rendezett nemzeti vitasorozat nyomán megfogalmazott
Versei videoklipszerűen összekapcsolódó képekből épülnek fel, a sajátosan tördelt szövegtest formája is filmszalagra emlékeztet. De nemcsak vizualitásukkal nyernek meg maguknak, hanem különleges ritmusukkal, zenéjükkel is (Nyitott mondat)