Csaknem 200 ezer tengeri vírust azonosított egy nemzetközi kutatócsoport, amely elsőként mérte fel a Déli-sarktól az Északi-sarkig a világ óceánjaiban élő vírusok sokféleségét - számolt be róla a ScienceDaily.com.
A Barátság kőolajvezeték déli szakaszán érkező kőolaj minősége megfelel az előírásoknak, azt több szakaszon, belépési ponton ellenőrzik - közölte a Mol az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Mikhail Shaposhnikov ezúttal egy újabb moszkvai lakásban vezet körbe bennünket, szerencsére ezúttal sincs egyedül, hiszen egy már önmagában is mutatós házat csak egy még mutatósabb orosz hölgy tud feldobni.
A paksi bővítés leállítását kezdeményezi az LMP egy országgyűlési határozati javaslatban a csernobili atomerőmű-katasztrófa 33. évfordulóján. A párt két társelnöke pénteken, sajtótájékoztatón kijelentette: az atomenergia továbbra sem biztonságos.
Harmincöt éves korát követően szinte mindenki szervezete több csontot bont le, mint amennyit képez. A csontritkulás kockázata főleg attól függ, hogy mekkora csonttömegre tett addig szert az egyén és milyen gyorsan kezdi el a csonttömeget veszíteni.
Az egész tanárképzést gyakorlatorientáltabbá kellene tenni, hogy menet közben kiszűrhetővé váljanak azok, akik nem pedagógus pályára valók – merült fel egyetemi karok vezetői és a HÖOK részéről. Ugyanakkor egyre égetőbb a pedagógushiány. A Hetek cikke.
Fizimiskájával már korábban, hajtásláncával nemrégiben frissült a Mitsubishi Outlander PHEV. Összteljesítménye már 230 lóerő, hatótávjával még mindig ütőképes, és villámtöltést is tud!
Egy karbantartási munka miatt kedden 50 százalékkal csökkentették a Paksi Atomerőmű egyik blokkjának termelését. Korábban, húsvét vasárnap, hétfőn majd kedden is visszaesett pár órára a termelés.
Hatalmas segítség lehet a titkosszolgálatok számára egy jó kapcsolatokkal rendelkező, gyakran utazó nemzetközi híresség, aki hajlandó az életét is kockára téve kémkedni, hírszerzési feladatokat ellátni. Persze nem mindig végződnek...
A Terrán tetőcserépgyártó piaci expanzióba fordul: kilenc országban, legutóbb Szlovákiában indult hódító útjára a magyar napelemes tetőcserép - írja a Magyar Építők.
Perrel fenyeget az Északi Áramlat 2 gázvezetéket üzemeltető társaság, amennyiben az Európai Unió nem ad mentességet a módosított közösségi gázirányelv egyes előírásai alól - írta szerdán a Politico.
Hatalmas abroncsokat gyártanak Nyíregyházán a Michelin gyárában, ugyanis a legkisebb méretű gumik is 18 colosak. A gyárba menet a Pilot Sport 4 SUV papucsok is ízelítőt adtak képességeikből.
Az idén is keresi az ország legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásfejlesztési programjait a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közösen az Európai Bizottsággal (EB); az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjért május 26-ig hat kategóriában, legalább két éve működtetett programokkal jelentkezhetnek vállalkozások, civil szervezetek, önkormá
Oroszország június elsejétől leállítja és külön engedélyhez köti a szén, a kőolaj, az olajipari termékek és származékok, illetve a földgáz exportját Ukrajnába, válaszul az ellene Kijev által bevezetett legújabb szankciókra - jelentette be Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök Gorkiban, a csütörtöki kormányülésen.
Közel áll a befejezéshez az utolsó, fővárosba vezető kétszer egy sávos főút négysávossá szélesítése. A folytatásban a magyar—román országhatárig több helyen zajlik a munka.
A kispesti Bozsik Stadion újjáépítése közben került elő a világháborús szerkezet, vasárnap hatástalanítják a robbanótestet, emiatt sok változás lép életbe a környéken.
Az Akagyemik Lomonoszov úszó atomerőmű 1-es és 2-es reaktora 2019. március 31-én elérte a 100%-os teljesítményszintet a Roszatom tájékoztatása szerint.
Drasztikusan lecsökkent a kocsilopások- és feltörések száma Magyarországon az elmúlt években, és a rendőrségi adatokból az is kiderült, hogy hol történt a legtöbb ilyen bűneset. A vidéki toplistán elég meglepő városok vannak,...
Vasárnap a Dunántúlon szakadozott lesz a felhőzet, hosszabb időre kisüt a nap. Eleinte a délnyugati, nyugati határvidéken egy-egy zápor, esetleg zivatar előfordulhat, éjszaka és vasárnap csapadék nem valószínű.
Hat pontban rögzített vállalásban állapodott meg a Gyáriparosok Európai Kerekasztala (ERT). A szervezet szerint Európának sürgős lépéseket kell tennie azért, hogy kezelni tudja a technológiai fejlődés okozta kihívásokat.
Az elektromos járművekre átállás csak jelentéktelen mértékben járulhat hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmánya szerint, írja az MTI nyomán az Index.
Meglódul az év második felében a magyarországi újautó-értékesítés a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program hatására a márkakereskedők várakozásai szerint, miután már most élénk érdeklődést, egyidejűleg kivárást tapasztalnak - értékelte a piacot Papp Zoltán, a Porsche Hungaria márkaigazgatója.
A 2019. április 26-án este tartott nagyszabású díjátadó gálavacsora keretein belül tizenharmadik alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat, illetve a Borászok Barátja különdíjat, amelyeket alább közlünk.