Forgalomkorlátozásokra és a közösségi közlekedésben is jelentős változásokra kell számítani a mai is tartó Vivicitta városvédő futás, valamint az Élet menete miatt Budapesten.
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Kínai Nagydíjat, a Forma-1 történetének ezredik versenyét, ezzel átvette a vezetést a vb-pontversenyben.
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Kínai Nagydíjat, a Forma-1 történetének ezredik versenyét, ezzel átvette a vezetést a vb-pontversenyben.
A színész elárulta, mi az, ami nélkül nem tud létezni, így még a legnagyobb hajtás közepette is adózik szenvedélyének. Azonban nemcsak erről, de olasz származásáról is lerántotta a leplet.
Tovább tart ugyan a globális gazdaság növekedése, de a bővülés üteme kisebb lesz a Nemzetközi Valutalap (IMF) által korábban becsültnél - áll az IMF politikai-stratégiai testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC)...
A világ legnagyobbjának tartott Ghawar olajmező túlzás nélkül legendásnak számít az ágazatban, jelentősége miatt egy időben az amerikai katonai tervezők arról vitatkoztak, hogyan lehetne megszállni. A mérete mellett az is hozzájárult a hírnevéhez, hogy Szaúd-Arábia államtitokként kezelte az adatait. Ám az állami olajtársaság, az Aramco közelgő kötv
Az elmúlt évekhez képest több mint háromszázezer forinttal emelkedett az új építésű ingatlanok négyzetméterára a Balaton partján. A drágulás a Sonline-nak nyilatkozó szakértő szerint folytatódik.
A népszerű műsorvezető jelenleg Srí Lankán van családjával, ahol is az Ázsia Expressz második évadának forgatásán dolgozik. Onnan posztolt egy csodás fotót.
A Fideszt az egyik legsikeresebb tagpártjának tartja a középjobb és jobboldali pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió az egymást követő három kétharmados választási győzelméért.
Meghan hercegné nagybátyja,Joseph Johnson babakori fotókat mutatott a hercegnéről a Daily Mailnek – írja a Ripost. A nagybácsi szerint ez egy jó alkalom a világnak, hogy lássák Meghan családjának pozitív oldalát is.
A génekben is nyomot hagy a szegénység az amerikai Északnyugati Egyetem kutatása szerint, amelynek eredményei megváltoztatják a génekről alkotott azon elképzelést, miszerint azok az emberi test fogantatáskor rögzült, állandósult jellemzőit...
A versenyen még elégedetlenkedő Charles Leclerc a verseny után jobbnak látta nem bocsátkozni „buta megnyilvánulásokba” a Ferrari csapatutasítása és taktikája kapcsán.
Az IDU számára a Fidesz szövetséges, látják, hogy ugyanazokat az értékeket képviseli, amelyeket az IDU is sajátjának tart, így a demokráciát, a vallásszabadságot, a kereszténység védelmét.
A 27/2014. (Xi. 25.) Fm rendelet lehetővé teszi azt, hogy az április 1. után észlelt káreseményeket az egységes kérelem szankciómentes benyújtására előírt határidő utolsó napjáig be lehet jelenteni az Ek-felületen.
A szuvas fogak nem egyik pillanatról a másikra alakulnak ki. A fogszuvasodás (caries) hosszabb időn keresztül zajló idült folyamat: a szájüregben lévő savképző baktériumok lebontó munkájának mellékterméke egy savas anyag, mely csökkenti a szájüreg pH-értékét.