Bocsánatot kért Aleksandar Vucic szerb államfő vasárnap a Szerbiában élő magyaroktól az előző napi ellenzéki tüntetésen elhangzott gyűlöletbeszéd miatt.
Hivatalosan is megnyitotta Európai Parlamenti választási kampányát a Demokratikus Koalíció. A rendezvényen Gyurcsány Ferenc történelmi bajkeverőnek nevezte Orbán Viktort, aki szerinte a békétlenség és a háború felé terelné Európát. Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője pedig azt mondta: Magyarországnak az az érdeke, hogy egy erős Európa része legyen.
Jane Haining embermentőre Skócia, Magyarország és az egész világ egyaránt büszke lehet - mondta David Mundell, a brit kormány Skóciáért felelős minisztere a holokauszt áldozataira emlékező Élet menetén vasárnap este Budapesten.
Kijelentette, hogy Kijev nyitott a kompromisszumokra a magyar kisebbség jogait illetően. Leszögezte, hogy a magyar kisebbségnek minden joga megvan az anyanyelvi oktatáshoz.
Kíváncsiak voltak arra, hogy a szellemi teljesítőképesség, a génaktivitás vagy a szem felépítése hogyan változik a Kelly-testvérek azon tagjánál, aki az űrben töltött 340 napot. Fontos változások történtek a testében a Földre való visszatérés után is - derült ki a NASA ikerkutatásából.
Gyorsan terjedhetnek Európa északi részei felé a trópusi betegségeket, köztük a csikungunya- és denguelázat, valamint kullancstól származó agyhártyagyulladást hordozó kórokozók a globális felmelegedéssel - állapította meg egy új kutatás. A tanulmányt a Klinikai Mikrobiológia és Fertőző Betegségek Európai Kongresszusán ismertették.
A baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) szerezte meg a legtöbb szavazatot az előzetesen tartott parlamenti választáson - közölte vasárnap este a finn igazságügyi minisztérium.
Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke munkavacsorán fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt vasárnap este a szerb és a magyar kormány ötödik csúcstalálkozójának előestéjén, amelyet ezúttal a Vajdaságban, Szabadkán rendeznek meg - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A klímaváltozás miatt 2100-ra az Alpok legnagyobb része jégmentes lehet; a gleccserek eltűnése pedig óriási hatással lesz a térség vízkészleteire, a mezőgazdaságra, a vízgazdálkodásra, a környezetre és az idegenforgalomra - ismertették kedden svájci kutatók legfrissebb tanulmányukat a hegylánc gleccsereinek állapotáról az Európai Földtudományi Egye
Minden traktorukat körültekintően választják ki, az utóbbi években már visszavásárlási garanciát is kérnek a forgalmazóktól. Figyelembe veszik a fogyasztást, a várható szervizköltségeket, és a háttértámogatást is. Ennek köszönhetően a Hajdú-Bihar megyei Tedej Zrt.-nél dolgozó Fendt traktorokra nemcsak a hajdúnánási vállalat, hanem az Axiál Kft. is
A fogkrémekben található fluorid allergén tulajdonságain kívül a fogkrém ízét biztosító egyéb összetevők is gyakran okozhatnak allergiás reakciót. Ezek közül a leggyakoribbak a fahéj, fodormenta, borsmenta, karvon és anetol. Mindezen kívül a fogkrémben található adalékanyagok és parabén is vezethet fogkrém-allergiához.
Az új falusi csok olyan 5000 főnél kisebb városokban, falvakban jár majd, ahol az utóbbi időben népességfogyást mért a KSH. Legkésőbb 2022 júliusáig kérhető a támogatás. A falusi csokhoz minimum az egyik szülő részéről...
Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke munkavacsorán fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt vasárnap este a szerb és a magyar kormány ötödik csúcstalálkozójának előestéjén, amelyet ezúttal a Vajdaságban, Szabadkán rendeznek meg - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Mikhail Shaposhnikov ezúttal egy újabb moszkvai lakásban vezet körbe bennünket, szerencsére ezúttal sincs egyedül, hiszen egy már önmagában is mutatós házat csak egy még mutatósabb orosz hölgy tud feldobni.